LOVERS

(𝚛𝚎́𝚖)𝚊́𝚕𝚖𝚘𝚔

- Ne! Draco, ne! Kérlek maradj. Nem kell odamenned. Mi megvédünk, nem lesz semmi baj...
Hirtelen felületem az ágyamban. A hangos, ziháló levegővételeim elnyomták a többiek szuszogását a szobában.
Sikítani tudtam volna. Sírni. Törni. Zúzni. Mérges voltam és csalódott. Ennyi idő után sem tudtam elfelejteni. Még mindig élesen ég bennem az a kép amikor érzéketlen arccal felém pillantott majd elsétált. Összetörtem, a mellkasomra olyan nyomás nehezedett, hogy térdre estem. Nem láttam a könnyeimtől amelyek patakokban folytak végig az arcomon. Minden este újraélem. Minden egyes alkalommal azt hiszem belehalok a fájdalomba.
De csak egy álom volt.
Ezt a mondatot mantráztam magamban miközben a homlokomra és tarkómra tapadt tincseimet egy laza lófarokba fogtam és belebújtam egy három számmal nagyobb sötétkék pulcsimba. Óvatosan kisétáltam a klub helyiségbe ahol a ketyegő óráról leolvastam a pontos időt.
2:24
Kinyitottam az ablakot és kimásztam a tetőre. A zsebemben kotorászva megtaláltam azt a kis zacskót amit keretem. Kivettem belőle egy pirulát, majd nagy nehezen lenyeltem folyadék nélkül.

- Mire kell az neked? - kérdezte egy rekedtes mély hang amitől egyből kirázott a hideg.

- Semmire. - feleltem hűvösen és reméltem, hogy nem vette észre mennyire megijesztett.

- Mit keresel itt ilyen későn? - újabb kérdés.

- Szerintem ez az én dolgom. - fordultam hátra kissé felháborodottan. Kinek képzeli ez magát, hogy csak úgy számon kér?

- Aggódom érted. - jelentette ki, majd leült mellém és rágyújtott. Felém nyújtotta a dobozt de én megráztam a fejem és gyorsan elrejtettem azt, ami eddig a kezemben volt.

- Draco....

Nem tudtam folytatni a mondatot. Nem tudtam mit akartam neki mondani, vagy mit kellett volna. Sóhajtottam egy nagyot majd hátradőltem és a csillagokat kémleltem.
Ő is végrehajtotta ugyan ezt a mozdulatsort. Felém fordult, az ujjait az állam alá csúsztatta és gyengéden, mégis határozottan maga felé fordította az arcom, arra kényszerítve, hogy a sötétzölden csillogó íriszeibe nézzek. A keze az arcomra tévedt, én pedig belesimultam, és még a szememet is lehunytam. Jól esett a meleg érintése, bőröm ismerősként köszöntötte az övét. Miután rájöttem arra, hogy mit csinálok, azonnal elfordítottam  a fejem és tovább figyeltem a tiszta égboltot.

- Még mindig vannak rémálmaid? - hangja a végén elcsuklott amit köhögéssel próbált álcázni.

Nem válaszoltam.

- Hogyan segíthetek?

- Nem tudsz. A múltat nem tudod megváltoztatni. - feleltem halkan. Azért mondtam csak ennyit, mert a torkomban keletkezett gombóc fojtogatott. Majdnem elsírtam magam. Pedig megígértem neki, hogy soha nem fogok.

- Figyelj...

- Hagyd. Majd elmúlik. - nincs szükségem a magyarázkodására. Nincs mentség arra, hogy a háborúban átállt az ellenséghez. Átvert. Megalázva és kihasználva éreztem magam. - Rengeteg levelet küldtem.

- Tudom. Mindegyiket elolvastam. Még mindig megvannak.

Hirtelen ránéztem mert nem akartam hinni a fülemnek. Most örüljek mert olvasta őket, ráadásul meg is tartotta egytől egyig az összest, vagy legyek szomorú mert még válaszra sem méltatott. Amint a tekintetünk összekapcsolódott éreztem, ahogy elpirulok és a hasamban újra megjelentek a pillangók.
Lepillantott a számra, majd vissza a szemembe majd újra le, és megnyalta vastag, cserepes ajkait. Elnyomta a cigit és közelebb hajolt. Az agyamban kigyúlt a vészvillogó és szinte könyörgött azért, hogy álljak fel azonnal és hagyjam itt, de ha azt nem, legalább toljam el. Persze ilyen nem történt. Orromba kúszott mentolos-zöldalmás illata ami azonnal megbódított.
Kezét ismét az arcomra tette viszont már nem húzódtam el. Az ujjai a tarkómra csúsztak és egy domináns mozdulattal még közelebb húzott magához. A szája megtalálta a nyakamon a kedvenc pontját és apró csókokat lehelt rá. Hangosan felsóhajtottam és már meg sem próbáltam tiltakozni. Felém mászott, karjaival óvatosan megtámaszkodott a fejem mellett. Egyre közelebb éreztem a leheletét magamon, míg az ajkaink össze nem értek. Megállt egy pillanatra viszont mielőtt kijózanodtam volna belőle, lecsapott.
Lassan ízleltük meg egymást de annál szenvedélyesebben.
Hiányzott.
Eleredt az eső de őt ez egy csöppet sem zavarta, belemarkolt a derekamba és hozzám préselte magát aminek következtében egy apró nyögés szaladt ki a számon. Erre elmosolyodott, nyelvével az enyém tökéletes ritmusra táncolt, mintha évek óta begyakorolt koreográfiát játszanánk.
Miután elfogyott a levegőnk, magára húzott és átkarolt én pedig a fejem a mellkasára téve elaludtam.

Arra keltem, hogy fázok és az ég sem volt már olyan sötét mint eddig. Lassan ülésbe tornáztam magam, mire Draco is felkelt.

- Mennünk kéne. - suttogtam miközben az arcából kisepertem egy rakoncátlan tincset. Elkapta a kezem és megpuszilta mire én elpirultam.

- Rendben. - válaszolta.

Megvárta míg visszamászok az ablakon és segített is a folyamatban.

- Vigyázz magadra. - lehelt csókot a homlokomra.

Távolodó lépteit hallgatva azt mondtam hangtalanul - Te is.