LOVERS

𝚋𝚊́𝚝𝚘𝚛𝚒́𝚝𝚊́𝚜

Már akár hagyománynak is mondhatjuk a tényt, miszerint minden második pénteken bulit szervez az egyik ház végzős osztálya. Most rajtunk volt a sor. A zene listát mugli származású diákok állították össze, és meg kell mondjam, ezeknél jobb számokat életemben nem hallottam. Általában fiúk voltak a lemezjátszók, most viszont átengedték két lánynak akik szintén értenek a dolgukhoz. Nagyon is. Az ilyen alkalmakkor az alkoholt mindig a többi ház biztosítja, amolyan belépőként hoznak egy-egy üveg szeszes italt magukkal. Ez teljesen fer, mert a házigazda szerep kimerítő és nehéz feladat tud lenni főleg egy olyan iskolában mint a Roxfort. Figyelnünk kell rá, hogy a tanárok ne vegyék észre az illegális italfogyasztásunkat, és ha már itt tartunk azt is el szeretnénk kerülni, hogy feltűnjön nekik, hogy így szórakozunk. Egyáltalán nem kifinomult módon, és akkor szépen fogalmaztam.

A bűbájt, amivel hangszigeteltté tettük a szobát, óránként meg kellett erősítenünk a biztonság kedvéért, illetve a bejáratra különös figyelmet szenteltünk, ezért mindig állt ott egy hollóhátas diák. A buli elején én vállaltam ezt a feladatot, mivel az első egy-két órában még mindenkinek fel kell oldódnia, utána tudjuk igazán jól érezni magunkat. Mindig a beosztás elejére írom fel magam, hogy amikor már jól szórakozunk ne kelljen ott szobroznom egyedül az ajtónál.

Egy ideje minden péntek délután csak azért imádkoztam, hogy Draco ne legyen ott viszont most meglepődtem amikor nem ez volt az első kívánságom. Azon kaptam magam, hogy azon gondolkozok, tetszeni fog-e Mattheonak az a bordó csipkés felső amit egy bőrnadrággal vettem fel. Hirtelen elszégyelltem magam, mert már nem azért vártam az estét, hogy lazíthassak, hanem hogy felkeltsem valakinek az érdeklődését. De nem is akárkinek. Riddlenek! A fejemet megrázva próbáltam kiverni ezeket a gondolatokat a fejemből ami két okból is nagy hülyeség volt. Először is nem szabadultam meg tőlük másodszor pedig elfelejtettem azt az apró de baromi fontos tényt miszerint sminkelek. Pontosabban egy sötétvörös rúzst kentem fel az ajkaimra. A termék az előbbi mozdulatomnak köszönhetően nem csak a számat festette be hanem egy gyönyörű csíkkal a fél arcomnak is színt adott. Bosszankodva kezdhettem előről az egész alapomat tudva, hogy így is csúszásban vagyok.

Egy teljes órát késtem aminek a házigazda társaim nem kifejezettem örültek, mivel nekem kellett volna fogadni a vendégeket.

- Akkor csúsztassuk el a "műszakom". - tettem ujjaimmal idézőjelbe az utolsó szót, mert nem gondoltam úgy, hogy az ajtóban állás tényleg az lenne, de nem találtam rá a megfelelő szót. - Mondtam, hogy sajnálom. Eddig egyszer sem fordult elő, igazán megbocsájthatnátok.

A hirtelen természetemnek hála kezdtem elveszíteni a hidegvérem mert úgy gondoltam, kicsit túlreagálják és igazságtalanul akadtak ki rám ennyire. Tényleg késtem, és tényleg sokat. De ez volt az első ilyen eset. Másnak is volt már hasonló húzása és őket sem égették el máglyán. Örülnék, ha velem se történne meg.

- Rendben. - sóhajtott fel Choe - Igazad van, bocsi. Csak kissé ideges vagyok.

Láttam rajta, hogy feszült, de eddig azt hittem ennek én vagyok az oka. Aztán rájöttem, hogy mi miatt. Végre sikerült túllépnie Cedric halálán és talált magának egy igazán rendes fiút. Griffendéles. Most kezdd alakulni a kapcsolatuk de teljes szívemből remélem, hogy összejönnek. Mivel a srác még nem jelent meg, gyanítom, hogy a hiánya feszélyezi ennyire a lányt.

- El fog jönni.

Nagyokat pislogva meredt rám aztán bólintott egyet.

- Nem is tudom miért reagálok így. Nem nagy ügy. - magyarázta leginkább magának.

- Figyelj... - fogtam meg a két vállát mire végre a szemembe nézett - Lehet, hogy klisének hangzik, de látom hogy csillog a szeme Enzonak amikor téged figyel. Ne stresszelj rá semmire mert akkor csak megnehezíted a dolgotokat. Nem kell bűntudatot érezned... ez... ez teljesen rendben van. Ő is azt akarná, hogy boldog legyél. Meggyászoltad, megadtad neki a tiszteletet, mostmár itt az ideje, hogy teljesen tovább lépj. Ha ma este történik valami köztetek akkor az nem megcsalás hanem hatalmas lépés a gyógyulásodban. Büszke vagyok rád nagylány! - mosolyogtam rá bátorítóan.

Choe a karjaimba vetette magát és szorosan megölelt amit ugyan olyan erővel viszonoztam.

- Köszönöm. - motyogta és adott egy cuppanós puszit az arcomra mire felnevettem majd elment.