LOVERS

𝚎𝚛𝚘̋𝚏𝚎𝚜𝚣𝚒𝚝𝚎́𝚜𝚎𝚔

A hetek villámsebességgel repültek és csak azt vettük észre, hogy pár nap és élvezhetjük a megérdemelt téli szünetünket. Bár addig rengeteg tennivalónk volt. Dolgozatok, beaadandók és minden amit eddig el sem tudtam képzelni. Rengeteget kellett tanulnunk, szabadidőnk szinte egyáltalán nem volt. Aki ki akart kapcsolni az elment sportolni mert ez volt az egyetlen módja annak, hogy ne a kötelességeinken pörögjön az agyunk.
A stressz és az alvás hiánya egyre jobban kezdett kikészíteni. De nem csak engem, hanem mindenkit. A végzős év alapjáraton véve is rettenetesen nehéz, de a háború után az iskola légköre is megváltozott, nyomottabb lett a hangulat ami rányomta a bélyeget a hangulatunkra. A kimerültség miatt sokan, órák után egyből az ágyukba zuhantak és csak sötétedés után keltek fel tanulni a téli szünet előtti tesztekre. A tanári kar úgy határozott, hogy idén az év végi jegyünk harminc százalékát ezeknek a vizsgálnak az eredményei fogják megadni. Ezt nem tartom rossz ötletnek, hiszen nem tanév végén kell majd azon görcsölnünk, hogy maximális pontot érjünk el, ezzel felhúzhatjuk az átlagunkat. De természetesen ronthatunk is. A fárdtságnak kellemetlenebb oldalait is megtapasztalhattuk. Ilyenkor mindenki ingerlékenyebb, többet vitatkozunk, hamarabb sértődünk meg és érzékenyebbek is vagyunk.

Ez a félévi hajsza nagy hatással volt a Dracoval való kapcsolatomra is. Rengeteget magoltunk így alig volt időnk egymásra ami nem könnyített a helyzeten. Viszont amikor szabadok voltunk, kihasználtuk a lehetőséget.

-Álmos vagyok. - dőlt le mellém a nagy baldachinos ágyra a szükség szobájában. - És feszült.

-Tudom drágám. Én is az vagyok.

-Meg fognak buktatni.

-Dehogy fognak, tudsz mindent. - jelentettem ki határozottan de erre csak felhúzta a szemöldökét és amolyan "ezt most te sem gondoltad komolyan" arckifejezéssel ajándékozott meg. - Jó, majdnem mindent.

-Még vannak tételeim amibe bele se kezdtem. -sóhajtott fel.

-De meg tudod tanulni....-

-Nem érted! Nem értheted! - kiáltott fel amitől észrevehetetlenül összerezzentem - Halálfaló voltam! Engem itt mindenki utál. Kész csoda, hogy megengedték azt, hogy elvégezhessem ezt az évet. Tudtam, hogy ez túl szép hogy igaz legyen. A legrosszabb osztályzatot fogják adni bosszúból. - egyre jobban kikelt magából.

Miután legutolsó mondatát befejezte, vártam pár másodpercet amíg ő hátravetette a fejét és idegesen elkezdte dörzsölni az arcát.

-Jobb már? - kérdeztem arra célozva, megkönnyebbült-e azért mert kiadta magából ami bántja.

-Nem. - válaszolta hűvösen majd így folytatta - Akkor lenne jobb, ha eltűnhetnék innen, egyedül lehetnék. Vagy az is tökéletesen megfelelne ha elszórhatnék egy-két átkot a tanárokra. Megérdemlik.

Attól függetlenül, hogy megértem miért kelt ki így magából, megijesztett. Dühös, ez tény. Mondhatni jogosan. Tényleg kivételeztek vele. A szó rosszabbik értelmében. De az, hogy átkokat akar rájuk szórni azért már sok. Nem említettem meg neki, mert amikor ideges nem lehet vele beszélni, alapjáraton véve is makacs de ilyenkor még plusz kellemetlen tulajdonságok is kapcsolódnak ehhez.

-Mivel ez nem lehetséges ezért találjunk ki mást rendben? - próbáltam rendbe hozni ezt a helyzetet amiben rettentő rosszul és zavartan éreztem magam. Frusztrált a tény, hogy bárhogyan próbálkozok nem sikerül felvidítanom.

Támogattam, ahogy tudtam, de olyan volt mintha nem is csinálnék semmit. Én tényleg próbáltam neki segíteni de a kikerültség miatt nem tudtam száz százalékot beletenni a kapcsolatunkba. Tudta, hogy nekem sem könnyű de az egyértelmű volt mindkettőnk számára, hogy rá több külső tényező is hatással van.

-Menj, feküdj le aludni, pihend ki magad. Vegyél előtte egy forró fürdőt és igyál meg egy teát. Hátha segít. - folytattam mivel az előbb nem kaptam semmilyen visszajelzést vagy reakciót.

-Megyek aludni. - állt fel.

Hozzám hajolt, adott egy puszit a homlokomra és elsétált.

Persze, megértem és próbálom átérezni amin keresztül megy de nem segít a viselkedésével. Annyira elhidegültünk egymástól, hogy néha azon gondolkozom, nem csak megszokásból vagyunk-e még együtt. Erre a kérdésre nem tudtam megadni a választ.
Tudatában vagyon annak, nem akar megbántani de egy-egy ilyen apróságot annyira de annyira magamra tudok venni. Nem is gondol rá, eszébe se jut mennyire tud fájni, hogy én szívem lelkem beleteszem ebbe ő pedig a minimumot. Ezzel azt érezteti, hogy nem vagyok olyan fontos neki, mint ő nekem. Lehet nem erről van szó, sőt valószínű. De... mostanában mindig van egy de. Ami már rég rossz. Figyelnem kéne az apró jelekre.

-Jó éjt...- suttogtam megsemmisülve.