LOVERS

könyvtár

Reggel első dolgom volt megnézni, mit válaszolt.

ismeretlen szám
pedig de:(

*ismeretlen szám becenevet állított be:"királylány"*

Erre nem reagáltam semmit, csak a szememet forgattam meg mosolyogva.

*királylány becenevet állított be:"pióca"

Az ágyból kikelve gyorsan összekaptam magam és indultam reggelizni, utána pedig a gyengélkedőre fájdalomcsillapítóért. Rettentő másnapos voltam. A folyadék és az étel sokat segített, viszont továbbra is szükségem volt gyógyszerre.

Az utam a könyvtárba vezetett tovább, ahol összefutottam Ms. Vectorral, a számmisztika tanárommal.

- Jó reggelt tanárnő! - köszöntem előre, majd mentem is volna tovább a dolgomra ha nem állít meg.

- Ms. O'kelly, van egy perce? - kérdezte, de inkább utasításnak hangzott.

- Persze. - bólintottam, mert igazából nem siettettem a tanulást.

- Tudja van ez az új fiú...- bólintottam, jelezve, hogy tudom kiről van szó mire folytatta - és borzalmasan teljesít az órámon. Bárhogy magyarázok, bármit csinálok, semmit nem ért. Mivel maga a legjobb tanítványom, szeretném megkérni, hogy korrepetálja. Lehet, hogy el tudná magyarázni az újoncnak a maguk nyelvén a számmisztikát, igazi segítséget jelentene neki.

Egy pillanatra lefagytam. Ezt észrevette és még hozzátett egy mondatot.

- Ha látom a fejlődést, természetesen megjutalmazom a munkáját.

Na így már jobban hangzott. Bár így is kétszer át kellett volna gondolnom.

- Rendben, elvállalom.

- Remek! Már szóltam is neki, hogy akár most is megbeszélhetnétek a részleteket. - virult ki azonnal.

- Om elnézést...Tessék??

- Reggelt! - köszönt álmosan Mattheo aki a semmiből jelent meg.

- Um igen, neked is. - jöttem azonnal zavarba, mert ez így szombat reggelt túl sok volt hirtelen. Szükségem lett volna még egy kis időre ahhoz, hogy feldolgozzam ezt az információhullámot, de hát már teljesen mindegy. - Oké. Látom nem vagy csúcsformában szóval...

- Királylány most sértegetsz? - húzta fel az egyik szemöldökét aztán gyorsan beletúrt a hajába és így már egy kicsit éberebbnek nézett ki. De csak egy picit. - Én mindig csúcsformában vagyok!

- Én kérek elnézést őméltósága. Ezzel csak arra céloztam, hogy most nem kezdenénk el tanulni, mert fáradtnak tűnsz, meg hát igazából most nekem nincs rád időm, más élvez prioritást jelen pillanatban, szóval csak beszéljük át mikor érsz rá a héten aztán mehetsz utadra. - hadartam el ezt az egészet egy levegővel, ami valljuk be elég lenyűgöző.

Pislogott egy párat és grimaszolt, aztán lassan kezdte feldolgozni az agya amit mondtam és az arca is kisimult.

- Szóval? - kérdeztem, mert még mindig csak nézett rám a hatalmas szemeivel, amik már majdnem elvarázsoltak, de erős voltam és megtörtem a varázst.

- Legyen, benne vagyok. - felelte és bólintással megerősítette kijelentését.

Túlságosan normális volt az elmúlt öt percben, de ezt annak tudtam be, hogy álmos.

Intettem, hogy kövessen, ő pedig egyszer végre azt csinálta amit mondtam és lassan sétált mögöttem, majd leült velem szembe amikor helyet foglaltam a kedvenc kis sarkomban. A lehető legtávolabb mindenkitől.

- Ezt ne szokd meg. - mondta hanyagul.

- Tessék? - néztem rá értetlenül, mert fogalmam sincs miről beszélt.

- Azt, hogy azt csinálom amit mondasz és hogy itt vagyunk.

Most viszont én kezdtem el pislogni. Ez az ember hallja a gondolataimat?

- Mi a baj a könyvtárral? - reagáltam csak a második részére a mondatának.

- Emberek.

- De mindenki csendben van, senki nem zavarna minket. - mutattam körbe értetlenül.

- Mi zavarnánk őket. - vigyorodott el.

- Jó, lehet igazad van, az aurád baromira bosszantja az összes élőlényt. - mosolyogtam rá kedvesen.

- Tudom, hogy bosszant hogy vonzódsz hozzám, de a többieknek ezzel semmi problémája. Ők tisztában vannak a saját érzéseikkel és elfogadják. - hirtelen elfordította a fejét, mert valaki túl hevesen kezdett el neki integetni. - Sőt, van aki elég nyilvánosan ki is mutatja.

- Igen, tényleg zavarsz, de egy kicsit el vagy tévedve ha azt hiszed, hogy vonzódok hozzád. - nevettem fel hitetlenkedve aminek meg is lett az ára, mert azonnal rám szóltak, hogy maradjak csendben. - Elnézést. - suttogtam bocsánatkérésképpen a könyvtárosnak.

- Akkor miért vállaltál el? - bumm. Jogos kérdés amire sajnos nem tudom a választ.

- Szeretek segíteni a hátrányos helyzetű gyerekeknek.

- Látom korán reggel is elemedben vagy.  - mosolyodott el és visszatartotta a nevetését, tanulva az én hibámból. Okos.

- Mint mindig.

- Igaz. - helyeselt, amibe egy picit belepirultam.

- Szóval... - tereltem a témát, mert nem akartam kellemetlenül érezni magam miután megjegyzést tesz a piros arcomra, ezért inkább nem is hagytam neki időt rá. - Mikor érsz rá?

- Azt hittem nekem kell téged randira hívni. - hangsúlyozta ki a két szót.

- Haha nagyon vicces. - forgattam a szemem.

- Hívhatom randinak? - próbálkozott tovább.

- Természetesen nem. - a mondat első felénél felragyogott a tekintete aztán hamar pofára esett.

- Szerda öttől szabad vagyok, nekem az lenne a legjobb. Viszont tudok alkalmazkodni, és fel tudom áldozni érted valamelyik szabad délutánom, kedd vagy csütörtök. A péntek és a hétvégék kizárva, hétfőn meg még nem vagyok használható állapotban, szóval az is felejtős.

- Kedd hat? Akkor csak a késő délutánod lenne foglalt, nekem meg akkor van a legtöbb időm erre. Ó, és hozzátenném, hogy nem rám áldozod, hanem a számmisztikára.

- Szívesebben áldoznám rád... - motyogta én pedig jobbnak láttam figyelmen kívül hagyni. - Akkor keddenként hatkor randevú nálam?

- Igen akkor majd találkozunk. - helyeseltem, aztán rájöttem mit is mondott - Várj! Nem hívhatod így!

- Tudod hol van a Mardekár hálókörlete, ugye királylány? - kérdezte, mintha meg sem hallotta volna az előző utasításomat.

- Persze.

- Ott várlak majd, nélkülem úgysem fogsz tudni bemenni.

Bólintottam, jelezve, hogy értem, mire lejjebb csúszott a szemüveg az orromon. Csak hétköznapokon hordok kontaktlencsét, hétvégen pedig kukkolót, próbálok spórolni mert eszméletlen drága lett egy olyan apróság, hogy az ember lásson.
Mattheo előrehajolt és feltolta a keretet a helyére, majd egy tincset is a fülem mögé tűrt. Az érintésébe egy röpke pillanatra belesimultam amit ő is észrevett.
Felállt, köszönésképp csak bólintott és elindult kifele a könyvtárból. Egy lépést tett meg csak, mikor visszafordult.

- Még ezután is tagadni fogod a vonzalmat? - egy röpke ideig még figyelt, majd a válaszomat meg sem várva hátra fordult és elment.