LOVERS

𝚘̋𝚛𝚞̈𝚕𝚎𝚝

- És most párban kell dolgoznotok. - jelentette ki Mr. Flickwic.

Azonnal Lunára néztem aki bólintott. Ezt megbeszéltük.

- Minden mardekáros választ egy hollóhátast. - folytatta a professzor.

- Mi? - ráncoltam a homlokom értetlenül.

A nevem hallatára eszméltem fel. Valakihez beosztottak. Hirtelen a mellettem lévő székre levágta magát Mattheo.

- Ezt nem hiszem el. - suttogtam magam elé.

- Mondtál valamit? - kérdezte azzal az idegesítően vonzó vigyorával.

A szememet forgattam válaszul. Majd elkezdtem szidni magamat amiért ilyeneket gondolok. A tekintetemmel Dracot kezdtem el keresni. Lassan felállt a helyéről és előttem foglalt helyet. Úgy sétált el mellettem minta ott sem lennék majd elkezdett beszélgetni a vöröskével aki egyértelműen oda volt érte. Lesütöttem a szemem és a padot szugeráltam amin Mattheo ujjai doboltak. Amikor meg-megmozdultak, kirajzolódtak rajta az erek amiket normál esetben visszataszítónak találnék, de nála...

- Szép a kezed. - csúszott ki a számon hangosan és egyből meg is bántam. Most biztos teljesen hülyének néz, de minimum kézfétisesnek.

Meglepetten húzza fel a szemöldökét de egy pillanattal később ajkát benedvesítve végigmért.

- Nekem jobban tetszene benned.

Az arcomba pír szökött és ezzel párhuzamosan az állam a padlóra esett és valószínűleg elgurult a terem másik végébe. Persze csak jelképesen, mert egyébként elég kellemetlen szituáció alakult volna ki.

Draco hirtelen hátrafordult, a tekintete csak úgy szikrázott a dühtől.

- Mit mondtál? - kérte számon.

- Nyugi haver, nem nyúlom le a nődet... - nevetett fel minth ez lett volna az évszázad poénja - kivéve ha ő akarja. - kacsintott rám amire normál esetben csak megforgattam volna a szemeim viszont most egy mosollyal díjaztam.

Aztán gyorsan megváltozott a hangulatom és döbbenettől alig tudtam megszólalni. Mégis mit képzel ez magáról? Miért szól bele? Levegőnek néz, kerül, aztán ha valaki flörtöl velem egyből neki ugrik. Meg van hibbanva. Ez őrület.

- Malfoy, szerinten foglalkozz a saját dolgoddal, megoldom egyedül is. - pillantottam rá lesajnálóan. Egy ideig állta a tekintetem majd előre fordult. Ezt a kört nyertem.

- Baj van a paradicsomban? - kérdezte a mellettem ülő fiú aki még mindig remekül szórakozott azon, hogy zavarba hozott illetve azon ahogy leoltottam az előttem lévő mardekárost.

***

A könyvtárba érve egyből a megszokott helyemet kezdtem el keresni. Amint levágtam magam a székre elővettem a beadandókat és a tankönyveimet. Mindent előkészítettem. Még kávét is ittam, nehogy a fáradtság befolyásolja a teljesítményemet.

De nem tudtam koncentrálni. Egyszerűen nem ment. A fejemben újra és újra lejátszódtak a pár napja történt események, amikor Draco sértetten vonult ki a gyengélkedőről. Mert megbántottam.

Megráztam a fejem és ismét koncentrálni kezdtem. Egymás után olvastam el az előttem lévő sárgás, kicsit gyűrött pergamenen lévő pár sort.
Ajtó csapódásra kaptam fel a fejem majd amikor nem láttam semmi különöset, ismét a feladatnak szenteltem a figyelmem, ekkor jöttem rá, hogy semmit nem jegyeztem meg vagy értettem meg belőle. A gondolataim teljesen máshol jártak. Tenyerembe temettem az arcom, megdörzsöltem, és abban reménykedve, hátha egy kis friss levegő rendbe hoz, kiindultam a helyiségből.

Amint elhagytam a helyem, azonnal kiszúrtam a tejfel-szőke fiút. Az egész testem megfeszült, lépteimet felgyorsítottam, minél hamarabb el akartam tűnni. A szemeimet viszont nem tudtam rávenni, hogy ne őt bámulják. Hirtelen felém pillantott, a tekintetünk találkozott egy röpke másodpercre. Az íriszei ridegen, kifejezéstelenül néztek az enyéimbe amitől kellemetlen borzongás futott végig rajtam. Gyorsan elfordítottam a fejem zavaromban, mert nem bírtam volna tovább azt a közönyt, ami belőle áradt. Felém. A látókörömben ugyan még benne volt, ezért láttam meg csak azt, hogy nyugodtan tért vissza ahhoz, amit eddig csinált. Mintha nem is lettem volna ott. Úgy viselkedik, mintha nem is ismerne. Semmilyen érzelmet nem váltottam ki belőle. Engem a puszta gondolat felkavar, ha eszembe jut, ő pedig akkor sem mutat semmi reakciót, ha meglát. A mellkasom elkezdett szorítani és szomorúan nyugtáztam, hogy az így is ripityára tört szívem tovább repedt. Nem hittem volna, hogy ez lehetséges, de megtörtént.

Mostmár mindig ez lesz ha meglátom? Mindig bele fogok halni egy kicsit?