LOVERS

𝚔𝚊́𝚟𝚎́

A tetőtéri teraszon aludtunk el egy pléden, majd a nap fénysugarai a szemünkbe világítva a madarak hangos csicsergésével együtt felkeltett minket. Ültem volna fel viszont Draco visszahúzott magához és még szorosabban ölelt meg.

- Ne menj még. - nyöszörögte álmosan.

- Kezdődik az óránk. - mondtam kómásan.

- Mi lenne ha nem mennénk be? Lógjuk el a napot! - vetette fel az ötletet.

- Az első órámra muszáj bemenni!

- Semmi sem muszáj. - reagálta le ásítva és visszacsukta a szemét. - Miért lenne az?

- Hát mert...izé...

A határozott kijelentésemre felkuncogott majd az arcát a nyakamba fúrta, engem pedig kirázott a hideg.

- Menjünk el Roxmortsba. Tudok egy titkos átjárót oda, nem vennének észre. - a mondatai után adott egy-egy puszit a fülem alá. A tetszésemet úgy fejeztem ki, hogy a fejemet elfordítottam, hogy jobban hozzám férjen. - Vagy folytathatjuk ezt is...

- Meggyőztél. - fújtam ki a levegőt - De menjünk be a klubhelyiségbe, itt hideg van.

- Mi lesz ha észrevesznek?

- Már sötét varázslatok kivédésén vannak. - szemléltem meg az órát.

- Akkor menjünk. - ezzel a lendülettel ülő helyzetbe tornázta magát, felállt majd felkapott és az ölében vitt az ablakig.

Óvatosan és halkan másztunk be, nehogy valaki meghalljon ha még itt tartózkodik. Beosontunk a szobámba ahol befeküdtünk az ágyba és egymást átkarolva ismét mély álomba merültünk. Tíz körül kezdtünk megint ébredezni és miután megbeszéltük, hogy a könyvtár előtt találkozunk, mindketten elkezdtünk készülődni. Szoknyát vettem fel egy bordó felsővel hiszen tudtam, hogy imádja a hosszú lábaimat amit ez a ruhadarab nem igazán takart.
Idegesen rohantam a megbeszélt helyre.

- Nem akarok lebukni. - suttogtam.

- Nem fogunk bízz bennem. - szorította meg a kezem és azt el nem engedve maga után húzott.

A folyosón az egyik szobor szárnyát hátrafordította mire kinyílt mögötte a fal.

- Gyere!

- És pontosan hova megyünk? - kíváncsiskodtam miután az ajtó bezárult.

- Titok. - válaszolta és hallottam a hangjában, ahogy mosolyog.

Mostmár izgatottan lépkedtem az alagútban és alig vártam, hogy megérkezzünk.
Utunk egy kávézóba vezetett. Pontosabban a kedvenc kávézónkba. Tavaly minden hétvégén ide jártunk, törzsvendégek lettünk és amikor a pincér kijött hozzánk nem azt kérdezte, hogy mit hozhatok hanem azt hogy a szokásosat kérjük-e.
Ahogy beléptem megcsapott a kávé illat és a hűs levegő. Kellemes borzongás futott végig rajtam miután meghallottam a halk zongorajátékot ami a hangszórókból szűrődött ki. Körbenéztem és elégedetten nyugtáztam, hogy semmi nem változott. Legalább itt nem. Olyan érzés volt újra itt lenni, mintha nem is lett volna háború, mintha ugyan azok az emberek lennénk mint tavaly ilyenkor és az lenne a legnagyobb problémánk hogy nem tudunk leülni mert nincs szabad asztal. Most hétközben délelőtt nem vol
Helyet foglaltunk az egyik sarokban, a törzshelyünkön és átlapoztuk az itallapot, bár már tudtuk mit fogunk fogyasztani.

- Sziasztok mit adha... TE JÓ ÉG! - sétált hozzánk Jack, a pincérsrác akivel egész jó kapcsolatot ápoltunk és miután realizálta kik is vagyunk felkiáltott - Olyan rég nem láttalak titeket!

- Már hiányoztál. - mosolyogtam rá - Meg az egész hely.

- Hogy vagy? - kérdezte tőle Draco aki velem szemben foglalt helyet.

- Minden rendben, tudod csak a mindennapi pörgés, illetve csak hétvégente mert akkor nagy a forgalom, még jó, hogy most jöttetek, így tudunk beszélgetni is.

- Nem csatlakozol hozzánk? - pislogtam fel rá nagy boci szemekkel.

- Hát... nem akarok zavarni...

- Ne hülyéskedj már! - mondta Malfoy és megpaskolta a mellette lévő széknek a párnáját.

Leült és egy óráig beszélgettünk, nevettünk és nosztalgiáztunk. Utána mások is jöttek kávézás céljából így magunkra hagyott minket és kiszolgálta a vendégeket.

- Hiányzott ez. Hiányoztál. - fogta meg az asztalon pihenő kezem és ujjaival elkezdett simogatni.

- Nekem is. - eresztettem meg egy őszinte mosolyt.

Miután én elfogyasztottam a jegeskávémat amit vanília fagyival tálaltak még kértünk desszertet is.

- Nekem a brownie szimpatikus. - mutattam rá a lapon szereplő képre.

- Fagyival?

- Hát hogy a viharba ne!

- Nem volt elég ami a kávéban volt? - nevetett fel.

- Szükségem van még felesleges kalóriára. - magyaráztam komolyan.

- Rendben, akkor kettőt kérünk.

Késő délután indultunk vissza kéz a kézben sétálva a kastélyba.
Nem állapodtunk meg semmiben. Nem vagyok ismét a barátnője, viszont úgy gondolom, hogy nem fogok belebotlani miközben egy másik lány szájában matat.
És nekem ez így teljesen rendben van. Végül is, ha nem vagyunk együtt nem tud velem szakítani igaz?
Miért pont most? Miért érdeklem ilyen hirtelen? Mi lesz ha megint elhagy? Lehet, hogy nem tud szakítani velem ha nem a barátom de ettől függetlenül azonnal darabokra tudja tépni a szívemet amit pár hónap alatt sikerült összeraknom.
Lehet egyszerre örülni annak ami van és halálosan rettegni attól mi lesz ennek a következménye?