YAKADAN - A lány a maszk mögött

23. fejezet - Árulás

Puha talaj. A por szaga. A szél susogása.

Felpattant a szeme, és bágyadtan körülnézett.

Most meg hol vagyok...

Megint az erdőben...

Még fel se fogta teljesen, mi történt. Az a hátborzongató hely, a beszélgetés Dariennel, Kira igazi szándékai...

Na, ez is megtörtént.

Fáradtan megdörzsölte a homlokát. Az elmúlt percek, órák történései újra és újra lejátszódtak a fejében. Teljesen össze volt zavarodva, egy idő után bele is fáradt a gondolkodásba, és nagy nehezen feltápászkodott.

Annak ellenére, hogy bízni akart Kira Yakadanban, a démonkirály szavai ijesztően hangzottak.

Szóval lehet, hogy eddig Dariennek dolgozott, és elárulta, mert magának akarja a hatalmat?

Egy ideig bámult a semmibe, aztán megrázta a fejét. Nevetségesen hangzott az egész, de még mindig ott lappangott a lelke mélyén a bizonytalanság.

Hiszen alig ismerte Kirát. Csak néhány napja találkoztak. Yantar az a fajta ember, aki nem bízik senkiben, de a lány megnyerő erényei teljesen meggyőzték.

Meg az az egész sztori arról, hogy ő érzi, hogy az apja él... és hogy nem tehet arról, hogy embereket gyilkolászott...

De Dariennek se tudott hinni. Végülis ő volt minden baj okozója kezdettől fogva. Ő is csak a hatalmat akarja.

Zöldség az egész.

Fáj a fejem már ettől a sok átkozott gondolattól...

Körülnézett a sűrű erdőben, és megvonta a vállát.

Ha nem találom meg, hogy merre mentek, akkor nem is kell bajlódnom vele.

Elindult egy tetszőleges irányba, halkan fütyörészve, de az előbbi esetből tanulva időnként visszafordult, hogy valaki követi-e a fák között.

Hosszú percek teltek el, a fütyörészés pedig fokozatosan alábbhagyott. Yantar sehogy se tudta lecsillapítani az elméjében dúló vihart. Túl nagy volt a rá nehezedő nyomás, egyfolytában Darien parancsa járt a fejében...

Ha nem teljesítem... lehet, hogy utánam jön a rohadék...

Összeszorította a fogát a dühtől, és belerúgott egy kőbe, ami két méterrel odébb landolt.

Miért is kellett nekem belekerülnöm ebbe az egészbe? Miért? Csak azért, mert a Vörös Gárda tagja vagyok? Miért is nem hagytam már ott évekkel ezelőtt azt a szedett-vedett társaságot? Jó, tudom, a fizetés miatt, de...

Hát... úgy látszik, sehogy se tudtam volna elkerülni. Maximum akkor, ha legyőzöm Kirát abban a párbajban, aztán faképnél hagyom.

Összeráncolta a homlokát, ahogy visszagondolt Kira győzelmére.

A lány csalt. A démoni képességeit használta ellenem, mert máshogyan nem tudott volna győzni... csak azért, hogy én melléje szegődjek?

Hirtelen megtorpant, ahogy egy alakot látott meg a fák között. A tetőtől talpig beburkolózott ismeretlenből csak két smaragdzöld szeme látszott...

Sien!

Yantar, örülve az ismerős arcnak, megkönnyebbülve közelítette meg gárdatársát, aki tapodtat se mozdulva várta őt.

- Mizu, öreg? - vigyorodott el a vörös, megveregetve a férfi vállát. - Ja, hiába kérdezem. Nem tudom, mit keresel itt, de megtennéd, hogy kivezetsz innen? Kicsit eltévedtem.