YAKADAN - A lány a maszk mögött

1. fejezet - Félhomály

Az őrök most már a sisakon keresztül is látták, hogy köd van.
De nem olyan, mint ami természetesen szokott jelentkezni, hanem sokkal sűrűbb.
Az erőd körül gomolygott, mint egy felhő, és egyre növekedett.
A létesítményt erős, magas palánkok védték, kúszónövényekkel borítva, lehetetlenné téve a behatolást. A füstszerű köd azonban valahonnan máshonnan jött, de senki se tudta, honnan. Mintha a föld alól jött volna.
A katonák szótlanul bámulták a jelenséget, nem csináltak semmit. Ez csak sima köd, gondolták bizakodva, majd eloszlik. Biztosak voltak benne, hogy nem tud kárt tenni semmiben, hiszen csak sima ködről van szó ugyebár.
Azonban a felhő immár a falak alatt lebegett, és felkúszott egészen a mellvédekig.
- Mi a fene...! - mordult fel az egyik katona, ahogy a füst behatolt a kidobónyílásokon, és már a lábát simogatta.
Ahogy a füst megérintette, a férfi megdermedt, és hideg borzongás futott végig rajta. A többiek döbbenten figyelték, ahogy a köd felkúszik a testén, és mint egy láthatatlan kéz, megragadja a nyakát. A katona ekkor a torkához kapott, és hörögve segítségért kiáltott; nekitántorodott a falnak, lábaival kapálózott; majd elterült.
A rémület gyorsan úrrá lett a páncélosokon, ahogy a fojtogató halál egy másik katonát is kivégzett. Hanyatt-homlok menekültek a fal mögül, be az erőd belső régióiba. Hasztalan. A füst oda is behatolt, porrá morzsolva az oda vezető ajtókat és barikádokat. Belekapott a vár tetején ágaskodó kék-fehér mintás zászlóba is, ami egy lassú tűzropogásszerű hang kíséretében ezer darabra foszlott.

Wanade helytartó későn érkezett. Az egyik katona még időben meg tudta gyújtani a vészjelző tüzet, de ez sem volt elég ahhoz, hogy életeket mentsen.
Ahogy a szomszédos, öt kilométerre lévő 65-ös erődből megpillantották a füstjelzést, azt hitték, ellenség támadt a szerencsétlenekre, ezért a helytartó több mint háromszáz jól felfegyverzett katonával érkezett a várba.
De amikor odaértek, ellenségnek nyoma se volt. Azonban az összes várvédő odaveszett.
A katonák szótlanul bámulták a nagyteremben fekvő holttesteket. Fogalmuk se volt, mi végzett velük; se puska, se kard nyoma nem látszott rajtuk.
A helytartó ellenben azonnal felismerte a helyzetet.
- Ez már nem az első eset, hogy egy láthatatlan gyilkos könnyűszerrel kivégez ötven kiváló embert! Sőt, ez már a negyedik alkalom! - morogta fogcsikorgatva Wanade, és belerúgott a falba. - Hülye voltam, hogy azt hittem, barbárok voltak. Ez nem ember műve!
Ekkor egy izzadt katona futott be a terembe.
- Helytartó! Helytartó! Valaki jeleket firkált a nyugati folyosó falára! - lihegte, az említett irányba mutatva.
Azonnal odarohantak.
A téglafalon elmosódott jelek látszottak. Wanade óvatosan közelebb lépett, és ahogy alaposabban megvizsgálta a firkálmányt, észrevette, hogy ezek nem jelek, hanem betűk.
Valaki üzenetet hagyott nekik.
Sok időbe telt, amíg kiolvasták, de végül sikerült.
A helytartó remegő végtagokkal hátrább lépett.
A falon ez állt:

Nem ők voltak az utolsók.