YAKADAN - A lány a maszk mögött

6. fejezet - Három élet

A lány egyenesen a fiú mellkasának szegezte a fegyvert.
Eito már csak lihegni tudott, karjai ernyedten lógtak, felsőtestét pedig vércsíkok tarkították.
- Kár volt elszólni magad. - mondta a lány halkan. - Talán anélkül sikerrel jártál volna.
Szavait maró szarkazmus itatta át. A fiú továbbra is kifejezéstelen arcát és izzó szemeit fürkészte.
- Így is sikerrel jártam. - mondta Eito kimérten. - Hiszen elárultad magad, mikor rám támadtál.
A gázmaszkos egy pillanatra mintha habozott volna. A puska megremegett a kezében.
- Hogy... hogy micsoda? Miről beszélsz?
- Legyőztél. Ezzel bebizonyítottad, hogy te vagy Yakadan lánya. - mondta a fiú céltudatosan.
A lány nem felelt.
- És ha nem te lennél az, akkor nem aggódtál volna érte annyira - folytatta a démonfiú. - Az érzelmeid leplezését még egy kicsit tanulnod kell...
És elvigyorodott.
A gázmaszkos nem értette, miért van haláltusáját vívó ellenfelének ilyen jókedve.
Keze remegett a dühtől és a szégyentől.
Átkozott...
- Még egy... még egy szó, és meghalsz! - hördült fel.
- Ölj meg - felelt minden félelem nélkül Eito. - Ha tényleg te vagy Yakadan lánya, habozás nélkül meg kell tudnod ölni egy magamfajta démont.
Véged, söpredék!
Ekkor a gázmaszk szapora hörgései közepette a lány meghúzta a ravaszt.
A plazmalövedék becsapódása által keltett lökéshullám felkavarta a port, így sokáig nem látott semmit.
Néma csend.
A lány feszülten várakozott.
Ekkor valaki hirtelen megragadta a karját, és elrántotta, mire ő megperdült maga körül... és Eito-val találta szemben magát.
Mi... mi ez?!
Észre se vette, hogy a fegyver kiesik remegő kezéből. A fiú színpadiasan átfogta a derekát, és kajánul elvigyorodott.
- Mi járatban, kisasszony?
- Te... te... - hebegte a lány. Ijedten csillogó szemei most halvány, narancsszínű fényben játszottak.
- Igen, én.
- Hogy... hogyan...
- Elfelejtettél valamit, Démonvadász - nevetett Eito. - A magamfajta démonoknak ugyanis három életük van...
Ekkor elengedte rémült társát, és zsebre dugta kezeit.
A lány dermedten és szótlanul állt. A gázmaszk izgatott hörgése alábbhagyott, s ismét sziszegésszerű hanggá vált.
- Jó - mondta halkan. - Elismerem, győztél.
- Ne azért hagyd, hogy bebizonyítsd, nem te vagy az - felelt a fiú immár komolyan. - Nem bántalak. Elmondhatsz mindent.
A lány mélyet sóhajtott. Ez a gesztus nyilvánvalóvá tette Eito számára, hogy valami nagy súly nyomja a lelkét.
Kérlek, beszélj...
- A nevem Kira - szólt ekkor a lány szorongva. - És... valóban én vagyok Yakadan lánya.
Egy ideig szótlanul bámult maga elé, majd kissé nehézkesen folytatta.
- Azt hiszik... azt hiszik, miattam tűnt el. Egyszer szembetalálkoztam egy sámánnal a falu utcáin, és... megátkozott, hogy soha többé ne tudjak beszélni az emberekhez. Teljesen kikeltem magamból... elrejtőztem mindenki elől, és láthatatlan gyilkossá váltam. Nem tudom, miért, de... lassan kezdek én magam is hinni a bűnösségemben.
Hangja elakadt, és Kira a földre szegezte tekintetét, mely homályos volt.
A köd szomorúan lebegett körülötte.
- Ha nem temiattad tűnt el - szólt Eito halkan. - akkor nincs mit beismerned. - Előrelépett, és megérintette a lány maszkját. - Segítek neked. Elő fogjuk keríteni az apádat, és bebizonyítjuk az ártatlanságodat.
Kira felnézett. Minden olyan pofonegyszerűnek tűnt Eito szájából.
- Biztos vagy benne, hogy sikerül?... - kérdezte óvatosan.
A démonfiú elmosolyodott.
- "Eito" azt jelenti, jószívű. Emellett azt is, hogy sikeres. Miért ne segítenék?
Végre... végre valaki, aki hisz bennem...
A lány önkéntelenül is elmosolyodott a maszk alatt.
Majdnem két évtizede nem történt vele ilyesmi.