YAKADAN - A lány a maszk mögött

17. fejezet - Elolthatatlan tűz

- Há! Nyertem! - csapott az asztalra a tagbaszakadt férfi, mire az egész bútor megremegett, és a rajta elhelyezkedő tárgyak vészjóslóan megközelítették a szélét, nem lévén tudatában, hogy azon túl egyméteres mélység vár rájuk.

A merénylővel szemben lévő személy, avagy egy hófehér hajú, karmazsinvörös szemű nő, gyors reflexeinek köszönhetően még az utolsó pillanatban visszatartott egy poharat a halálugrástól, de benne a folyadék egy része már úgyis a padlón landolt; azonban, tekintettel a helyiség eleve is koszos garnitúrájára, ez csekélység volt.

Viszont ha az említett személy érzelmi állapotára vagyunk tekintettel, pont az ellenkezője.

- Hűtsd már le magad, Korri! - mordult fel a nő, szikrázó szemeit mindvégig a szólított félen tartva, aki csak egy rövid kacajjal reagált a felszólalásra.

- Most csak azért vagy mérges, mert újból vesztettél, igaz? - vigyorgott. - Szerintem pont neked kellene lehűtened magad. Abba is kéne hagynunk ezt a játékot, mert úgy nézel ki, mint aki mindjárt felrobban!

A legyőzött elfordította arcát, és egy cifra szóvirág kíséretében felegyenesedett, mire Korri azonnal felkiáltott, rászegezve a mutatóujját.

- Hohó! Nem hiszek a füleimnek! Káromkodik a kisasszony!

- Hallgass... - dünnyögte összeszorított fogakkal a nő, és hidegen a zsebébe öntötte maradék pénzét, távozni készülve.
A köpcös férfi elnyúlt a széken, és derűsen figyelte a "kisasszonyt", miközben az egyik pohár megmaradt tartalmát szürcsölgette.

- A játszma előtt is feldúltnak tűntél. Mi a helyzet, Serrena?

- Szerinted mi? Lázadás. Nem kirándulni jöttem az erdőbe, és gondolom te sem. - válaszolt nő, szúrós tekintettel firtatva a győztest.

- Nem is - mondta Korri. - Ibara szélnek eresztett bennünket, ahogy a jelenlévők kardot rántottak. Vöröskére bízta, hogy menekítse ki a királyt, nem tudom, hogy sikerült-e neki... A berlundok és a kudaiak nem teketóriáztak, üldözni kezdtek minket, főleg engem és Torreádort, de... el tudtunk menekülni. Szét kellett szóródnunk, ezért ő Ulis felé ment, én pedig be az erdőbe.

- Kazuda? És a másik?

- Zudo azt mondta, elmegy valakiért... persze ez nála tudod, mit jelent igazából... ami pedig Sient illeti, hát, ott teljes a homály.

Korri letette az ivóalkalmatosságot, és Serrena szigorú szemeibe nézett.

- Veled mi történt?

A nő emlékei kifejtése helyett azonban elfordította a fejét, és kurtán felelt.

- Nekem nem kellett menekülnöm a parasztok elől.

Csak úgy kiabált az önteltség minden szavából. Korri újra elvigyorodott.

- Mily meglepő. Esetleg megijedtek a kisasszonytól?

Serrenát bosszantotta az arrogáns viselkedés. Megvetően fújt egyet, és felvette sastollal díszített kalapját az asztalról, hogy a következő pillanatban kezével kitaszíthassa az ajtót, egyértelművé téve távozási szándékát.
Még ilyenkor, háború idejében is, amikor bármelyik percben és bárhonnan lecsaphatnak rá, megtartotta úrinői méltóságát. Ez elegánssá és erős kisugárzásúvá tette, de ugyanakkor félelmetesen hideggé is.

És Korri nem is túlzott nagyot, hiszen a nő külseje egymagában félelmet ébreszthetett bárkiben, hiszen ha valaki meglátta a hófehér, hátközépig érő hajat, a két égővörös szemet, és a baloldali alatt húzódó kicsi cikcakkos sebhelyet, rögtön azt gondolta volna, Serrena nem ember.