YAKADAN - A lány a maszk mögött

12. fejezet - Segítened kell

- Nincs magánál.
A lány hátralépett, és a szürke csuklya mögül társára pillantott, aki egész végig a félholt ember mellett álldogált.
- Nem csodálom, nagyon megijedhetett... - dünnyögte a fiú, és lehajolt a férfihoz, hogy szemügyre vegye az ábrázatát.

Meggyötört, ráncos arccal találta magát szembe, de arra kevésbé számított, hogy a trónját vesztett uralkodó kimeredt szemekkel bámul rá.
A fiú zavart arckifejezéssel felegyenesedett, és szinte undorodva hátralépett.

- Ez lenne Kalun Yakadan? - sandított a csuklyásra, az első szóra megvető hangsúlyt téve. - Biztos, hogy nem tévedtél?
- Gondolkodj, Eito. - szólt a lány halkan, aranyszínű szemei az immár rá bámuló öreget fürkészték. - Emlékezz az átokra, amelyet rám szórtak. Nem szólhatok az emberekhez, de...
- ...a démonokhoz igen. Értem. - szakította félbe a fiú, de még mindig bizalmatlanul tekintett a földön fekvőre. - De hát ő...
Most a lányon volt a sor, hogy közbevágjon.

- Kalun az egyetlen, aki segíteni tud rajtunk.

Eito hirtelen elnémult, és most ő bámult kikerekedett szemekkel a férfira, majd társára, magyarázatra éhes tekintettel.

Mindenki azt beszélte, a három Yakadan amiben csak lehetett, különbözött egymástól. Kinézetben és személyiségben is. Azonban hármuk közül Kalun volt a legfurcsább; ezt mindenki hangoztatta a faluban.
A fiú piszkosszőke hajával, szürke szemeivel és kis termetével éles ellentéte volt a két másik testvér hollófekete hajának, tüzes, aranyszínű szemeinek és úgy kétméteres magasságának.
Yakadan jószívű és bátor, Darien ravasz és öntelt, ő maga pedig gyáva és irigy volt.
És mintha ez az ellentét még nem lenne elég, a szerencsétlen fiú anyjuk démoni képességeit sem örökölte.

Legalábbis mindenki így tartotta.

Ha Kalun nem is tudott például teleportálni, fegyvert megidézni vagy újraéledni, anyja vére titkon ott csörgedezett az ereiben.
És az elátkozott lány tudta, hogy ez mit jelent.

Kalun Yakadanban rejlik a lehetőség. Ő az, akit maguk mellé állíthatnak. Hiszen a démonokhoz tudna beszélni, de azok Eito kivételével mind velejükig romlottak.
Csak ez az ember, ez a pórul járt, gyenge, szánalomra méltó ember tud segíteni, hogy megtalálhassák az Ezüst Harcost.

Lehetetlenségnek tűnik, de életet és becsületet kell leheljenek beléje.

- ...k-ki vagy te? - törte meg a csendet a padlót fogott uralkodó erőtlen nyögése, mire a csuklyás lány feléje fordult.
Úgy gondolta, nincs mit titkolnia, végülis ez az ember az egyetlen reményük.

- A nevem Kira Yakadan.

Tudta, hogy nem is kell többet mondjon, mindössze a családnév is elég lett volna, hogy a következő pillanatban a férfi felkapja a fejét.

- ...Y-Yakadan?

- Emlékszel a tizenkilenc éve eltűnt testvéredre? - kérdezte felelet helyett Kira, de nem várt visszajelzést. - Darien volt az oka annak, hogy köddé vált. Te pedig, ahelyett, hogy keresésére indultál volna, mohón a trónra és a hatalomra vetetted magad. Jól mondom, Kalun?

A lány kemény beszéde egy csapásra elnémította az uralkodót.
Yakadan vonásait vélte felfedezni benne, és ez igencsak összeszorította a szívét.
Valahogy, most életében először úgy érezte, nem szabad hazudnia.

Erőtlenül igent intett a fejével.

Kira pedig folytatta.
- Amiután megszülettem, nem volt, aki gondomat viselje. Hamar elpusztultam volna a porban, ha az utolsó pillanatban valaki, a te kompániádból, nem siet a segítségemre.