YAKADAN - A lány a maszk mögött

19. fejezet - Drenraya

- Miért támadtál ránk?

A csuklyás lány visszafordult, és imént eloldozott foglya szemeibe nézett, nem veszítve földöntúli higgadtságából.
Tudni akarta, ki is igazából ez a Serrena Kazil. Annak ellenére, hogy a nő tagadta démoni mivoltát, még mindig túlságosan gyanúsnak tűnt számára. Nem csupán vérfagyasztó külseje (mely már önmagában is okot adhatott), de ellenséges viselkedése és persze előbbi támadása miatt is.

A nő arca mintha megrándult volna a kérdés hallatán, és szemei felizzottak, de ez az egész csak egy pillanatig tartott.

- Az a kisfiú ott... a.. barátom. - felelt hidegen, és az utolsó szó előtt szája megremegett egy kicsit, mintha nehezére esne kiejteni ezt a szót, hogy "barát".

A lány tekintete az alélt Kazudára siklott.

- Ránk rontott - mondta nyugodtan - és semmi kétségünk nem volt afelől, hogy meg is akart ölni minket.

- Összetévesztette a társadat valakivel! - mordult fel Serrena hirtelen. Hiába nevezte Zudót a barátjának, nem érezte magát olyan közel hozzá; de mégiscsak muszáj volt megvédenie.

- Engem? Kivel lehet engem összetéveszteni? - hallatszott Eito méltatlankodó hangja a háttérből.

A nő nem válaszolt azonnal.

Rájött, hogy túl sokat mondott.
Ha most megkérik, hogy elmagyarázza az egészet, szóba kerül a démon és még a végén a saját élettörténetét is elmondatják vele...

Várjunk... ezek azok... akik ott voltak...

Akkor nem a gyújtogató oldalán állnak. Kazuda tanúsította...

Az meg akarta őket ölni...

- Azt a démont kerestük, aki pokollá változtatta Sanderrát. - adta meg végül a kurta feleletet, de ennyi elég is volt ahhoz, hogy a lány elveszítse kifelé mutatott magabiztosságát.

Jól látszott arcán a megrökönyödés, de aztán erőt vett magán, és csendesen megszólalt.

- Miért kerestétek?

A nő ekkor lassan előrehajolt, annyira, hogy orra majdnem összeért a lányéval.

- ...Két évtizede nem jártak itt démonok... Amikor utoljára találkoztam velük, felrepesztették a bőrömet. - sziszegte a nő vészjóslóan. Égővörös szemei ijesztően megcsillantak, álláig lógó haja részben eltakarta arcát és a bal szeme alatt húzódó árulkodó heget.

Az egész lénye különösen kísérteties kifejezést öltött, ahogy a holdfény beárnyékolta arcvonásait.
Aztán elfordult a rámeredő lánytól, és a falnak támaszkodott, a még mindig eszméletlen Zudóra sandítva.

- Tudsz róla, mi történt pontosan tizenkilenc évvel ezelőtt itt, ugyanezen a helyen? - hallotta a lány hangját.
Nem várta ezt a kérdést. Válaszokat várt, a csuklyás ismeretlen és a démon kilétéről, meg egyáltalán mindenről. Meglepte a halk, visszafogott hangvétel is.
Nem kis türelmetlenséggel a hangjában szólt vissza.

- Miért kellene tudnom?

- Mert a démon, akiről beszélsz, annak idején itt küzdött meg apámmal.

- Szóval tudod, ki az? - kapott a szón Serrena, és kissé mohón előrelépett. Mintha a mondat többi részét nem is hallotta volna.

De arra sem volt felkészülve, ami ezután jött.

- A neve... Darien Yakadan.

A név villámként hasított bele tudatába.

D..