A rejtélyes pszichopata

9. Rész

Úristen! Mit tegyek? Csókoljam vissza? Ez most mi akar lenni? El lökni nem tudom, hiszen túl erős. Futottak végig a fejemben a kérdések amikor meg éreztem puha ajkait az enyémen. Kis habozás után vissza csókoltam. Gyengéden végig húzta nyelvét ajkaimon engedély engedélyt kérve. Hagytam had tegye amit szeretne, és utat engedtem nyelvének. Kellemes, vággyal teli érzés kerített hatalmába. Többet akartam. Sokkal többet. Alexander mintha a gondolataimban olvasna, hevesebben kezdett csókolni és derekamtól fogva jobban magához préselt. Másik kezével a pólóm alá nyúlt. Hirtelen fel nyögtem keze érintésétől, szánk el szakadt egymástól és össze roskadtam. Semmit sem kérdett csak fel állt, segített fel kelni és el indultunk vissza. Már majdnem tiszta sötét volt ezért alig tudtam követni hogy merre megy. Némán telt el az egész út vissza felé. Amint az épületet meg közelítettük, köszönés nélkül váltunk szét. 

Épp a lépcső tetejére értem fel, hogy térjek vissza a szobámba, amikor a sötét folyosón valaki le lökött. Pillanatok alatt történt. Csak egy sikolyt sikerült ki adnom magamból és már éreztem ahogy minden egyes lépcsőfok után éles fájdalom hasított belém. A jéghideg padlóra érkeztem. Hallottam, hogy felém sietnek és valaki ölbe vesz, ekkor el sötétült minden. 

Alexander szemszöge.. 

A vérem meg hűlt amikor meg hallottam a sikolyát. Azonnal sarkon fordultam és sietni kezdtem. Ott feküdt a lépcső alján tehetetlenül. Le hajoltam és az ölembe vettem. Olyan kicsi és törékeny volt. 

-Vidd a gyengélkedőbe! - hallottam ahogy hozzám kiállt az igazgató a folyósó másik feléről erre jövet. Egy percet sem tétlenkedtem. Máris gyors léptekkel a gyengélkedő irányába tartottam. Be rohantam az ajtaján. 

-Segítség! - kiáltottam. Két nővér jött velem szembe.  

-Erre gyere. - utasított az egyik. Egy beteg ágyra fektettem és már el is kezdték a vizsgálatokat.

-Mi történt? 

-Én .. nem tudom. - csuklott el a hangom. -Épp a szobám fele tartottam, amikor meg hallottam a sikolyát. Oda siettem és a lépcső előtt feküdt mozdulatlanul. A lépcsőről eshetett le. - mondtam ingerülten. 

-Rendben. Kérlek várj oda kint. Had tudjuk rendesen meg vizsgálni. - mondta monoton hangon. Azt hittem fel robbanok a dühtől. Közben ide ért az igazgató is és vártuk a szoba ajtaja elött, hogy mikor jön ki végre a nővér nő. Kis idő múlva nyílt az ajtó, azonnal oda mentem, tudnom kell hogy van. 

-Aggodalomra semmi ok. Enyhe agyrázkódást szenvedett, de hamar el múlik. Horzsolás, zúzódások keletkeztek és meg repedt a jobb alkarja. Súlyos sérüléseket nem találtunk. 

-Pff.. - morogtam az orrom alatt. -Még hogy nem súlyos sérülések. Épp elég súlyos ez is. - mérgelődtem magamban. 

-Holnap jöjjenek vissza. Ma már túl késő van, hagyják pihenni.

-Rendben. - mondta az igazgató.

Vissza mentem a szobámba és az ágyra feküdtem. Vajon hogy történhetett ez. Zúgolódtam, majd a sok gondolkodásba el aludtam.