A rejtélyes pszichopata

11. Rész

Hirtelen nem értettem miért méregetnek minket tátott szájjal, aztán hirtelen eszembe jutott. Rá pillantottam összekulcsolt kezünkre, mire Alexander bíztatóan, enyhén megszorította.  El indultunk Sarah-ék felé, akik az udvar leghátsó részében foglalták el az asztalt. 

-Minden oke?- súgta a fülembe Alexander. Az ismert jól eső borzongás futott végig a testemen, közben bólintottam. 

Mindenki öleléssel fogadott és meg kérdezték hogy vagyok és én persze mindig azt feleltem, hogy "köszi jól", de közben legbelül nem volt minden oke. Alapból problémákkal küszködöm, aminek jó színészi tehetségemnek köszönhetően el is hisznek. Senkinek nem beszélek a bajaimról, nem akarom hogy gyengének tűnjek. Ám ami most történt velem az még rá tett egy lapáttal erre. - Vajon miért löktek le? Lehet nem engem akartak? Hogy talán rosszkor voltam rossz helyen? Akkor mégis kit akartak? Vajon Alexander mit gondol erről? Vagy jobb kérdés, hogy mi történt köztünk? Miért kedves? - Annyi kérdés fut végig az agyamon amióta fel ébredtem. Mindig annyit agyalok, hogy belefájdul a fejem. El határoztam, hogy a végére járok ennek az egésznek. Teltek a napok, már lassan egy hét is el telt. Persze Alexanderrel ugyanolyan jól meg vagyunk, és vigyáz rám, ami nagyon jól esett. Biztonságba éreztem magam mellette. Semmi nyomot nem találtam ez a hét alatt, hogy mi miatt történt, ami történt. Egy új napra virradt és én el kezdtem készülődni. Épp a fürdőből jöttem kifele mikor egy borítékot pillantottam meg az ajtónál becsúsztatva. Lassan oda sétáltam és fel vettem a földről. Semmi nem volt kívül rá írva, ki bontottam és volt egy levél benne. Ki nyitottam és csak ennyi állt benne: "Menekülj ha kedves az életed!" . Meg lepődtem, de tudtam, hogy egy nyomot tartok a kezemben. Hamar fel öltöztem és rohantam Alexanderhez. Kopogás nélkül rontottam be a szobába. Ott állt előttem egy szál törölközőben, izmost testén vízcseppek peregtek le, vizes haja néhol arcára tapadt. Annyira sexy volt, hogy kissé elpirultam. Hiába volt komoly dolog köztünk, úgyis zavarba tudtam jönni könnyedén. Furcsa szemekkel nézett rám. 

-Ne csorgasd a nyálad édesem. - kajánul elmosolyodott. 

Csak meg ráztam a fejem és a kezébe nyomtam a levelet. Amint elolvasta érzelmek kavalkádja futott végig az arcán. Dühtől el kezdve aggódásig minden észrevehető volt. 

-Ki a fasz küldte?! 

-Nem tudom, semmi más írás nem volt. 

-Ha egy hajad szál is meg görbül esküszöm én... - ekkor el hallgatott, nem akarta folytatni amit el kezdett. 

-Nem lesz semmi baj. - próbáltam nyugtatni, de hát én sem hiszem hogy így lesz. 

-Figyelj. Nem szeretném ha ezek után egyedül mászkálnál, ki tudja ki lehet ez az alak. 

-De hisz te mindig velem vagy, és szinte Sarah is mindig. Nem lesz baj. És most már fel öltözhetnél.  - és egy puszit nyomtam az arcára. 

-Jólvan kis főnökasszony. - egyből kuncogni kezdett, ahogy el hagyta a szavakat a szája.

A nap ugyanúgy telt mint eddig, csak most mondtuk Sarahval, hogy hagyjon kicsit magunkra, hadd tartsunk egy kis csajos délutánt. Épp a könyvtár előtt sétáltam el, mivel már esteledett Sarahnak még maradt feladata, így valahogy rá vettem, hogy semmi baj. Menjen nyugodtan mert nem lesz semmi bajom. Nem akartam, hogy büntetést kapjon miattam. Épp az ajtó elé értem ami résnyire ki volt nyitva és be pillantottam ahol egy szőke cicababa nyögdécsel a nyakát csókolgató fiútól. Véletlen meg botlottam a lábtörlőbe mire a fiú fel kapta a fejét. Azt hittem abba a szent pillanatban meg halok. Éreztem mintha el süllyednék a föld alá attól a súlyos fájdalomtól, ami a szívemig hatolt, hiszen a fiú aki a szőke ribancot csókolgatta az Alexander volt. Könnyektől már nem láttam tisztán annyira el borultak az érzéseim.