A rejtélyes pszichopata

8. Rész

Azóta az eset óta el telt egy hét. El meséltem Sarah-nak a történteket és hogy kiről beszéltem. Nem sok információval tudott sajnos szolgálni, csak annyival, hogy Alexander nem tartozik a gyilkolásos jelzővel illetett fiatalok közé. Ez a hír hallatán amúgy egy kissé meg könnyebültem. 

Már csak két nap volt hátra, hogy 17 éves legyek. Pont szombatra esett, így legalább semmi dolgom nem volt a szülinapomon. De ha sikerült volna a múltkori tervem, akkor nem is kéne meg élnem azt. Na mindegy. Egyedül Sarah-nak meséltem el, mivel elég szoros barátság alakult ki köztünk A lelkére kötöttem, hogy ne szóljon senkinek. Nem akartam hogy tudjanak róla.  

Épp az udvarra tartok, meg beszéltük a srácokkal, hogy napi teendők után el megyünk egyet sétálni az intézet hatalmas birtokán. 

-Sziasztok! - szóltam oda a többieknek. 

-Na akkor mehetünk is, ugye? - pattant fel a padról Mia. 

-Igen, indulhatunk. - válaszoltam.

El indultunk hát az erő irányába. Már elég sokat gyalogoltunk és útközben egy csomót nevettünk a hülyeségeinken. Az ösvényen haladva épp egy elágazáshoz értünk, csak balra szabadott menni, mert a jobb ösvény le volt zárva. Épp a jobb ösvényen levő táblát fürkésztem, mikor a távolban meg pillantottam egy emberhez hasonló alakot. Pár másodperc elteltével rá ébredtem, hogy Alexander volt az. 

-Hé Sarah! - súgtam oda. 

-Miaz? 

-Shh! Nézd. -biccentettem  a jobb irányba. Először értetlenül nézett rám, majd rá jött mit vettem észre. 

-Utána megyek. Kérlek találj ki valamit, hogy miért maradt le, ha a többiek észre veszik, hogy el tűntem. - mondtam halkan. Barátnőm szemében enyhe aggodalom látszott, de aztán bólintott válasz képpen. Tudta miért akarok utána menni. Muszáj választ kapnom a múltkoriak után, és most itt a lehetőségem. 

Lassan le maradtam és el kezdtem Alexander után sétálni. Úgy tűnik, mintha nem vett volna észre, ezért tovább haladtam lassan az ösvényen. Egyszer csak az ösvény el fogyott a lábam alatt. 

-Vajon merre mehetett? - ejtettem ki a szavak annyira halkan, hogy még én is alig hallottam. Kicsit tovább mentem előre, ekkor egy kisebb csobbanáshoz hasonló hangra lettem figyelmes az előttem lévő irányból. 

Lassú léptekkel haladtam, amikor a bokrok mögül furcsa dolgot pillantottam meg. Szemeim hatalmasra kerekedtek, hogy itt a föld véget ér, és ő ott ül a szélén lelógatott lábakkal. Érthetetlenül néztem vajon mi lehet itt.  

-Mi az? Félsz ide jönni? - mondta lágy hangon, amitől meg leődtem. De azon is meg lepődtem, hogy észre vett. 

-Hát...ömm..nem. - nyögtem ki valahogy zavaromban, majd kezdtem közelebb sétálni.

-Azt hitted nem veszem észre, hogy el válltál a többiektől és utánam jöttél? - kérdezte ugyanolyan hangnemben. 

Én erre nem szóltam semmit csak le ültem mellé török ülésbe. De persze egy méterre tőle. Azért tartom a távolságot. Aztán le pillantottam a mélybe és egy csillogó tavat pillantottam meg. Annyira gyönyörű volt.  

-Látom nagyon tetszik. 

-Igen. - vágtam rá egyből. 

-Szóval miért követtél? - kérdezte felvont szemöldökkel.

-Mert válaszokat szeretnék. - ahogy ki mondtam be haraptam a szám. Erre ő perverz mosolyra húzta a száját. 

-Miről akarsz válaszokat? - kérdezte kissé ingerülten.

-Arról akarok válaszokat hogy miért figyeltél. A könyvtárban is amit csináltál, mikor utánam jöttél. A múltkor meg láttalak. El ráncigáltál, kis híján meg is fojtottál. A te szobádban ébredtem és... - ekkor már el fogyott a levegőm, úgy hadartam a mondatokat. 

-Nem tudom. 

-Ennyi a válasz? - kérdeztem elégedetlenül. -Újra kezdem az elejétől szép lassan. Miért figyeltél, mert tudom hogy te voltál az. - kérdeztem zavarodottan. 

-Mert új voltál. - mondta érzelem mentes hangon.

-Pfff. - fintorogtam. És ami a könyvtárban volt, mikor faképnél hagytál a könyv kupaccal? - vontam fel a szemöldököm.

-Szórakoztam. 

-Plusz megint a könyvtár. Vagyis nem azt akarom tudni mit csináltál akkor éjjel hanem, hogy amiatt rángattál el? 

-Igen. Amiatt rángattalak el, és nem akartalak meg fojtani de kurvára fel dühitettél. - Mondta egyből, mikor még nem is tettem fel újból a kérdést.

-És miért voltam a szobádban? - kérdeztem olyan halkan, azt hittem meg se hallja a kérdésem.

-Mert nem akartam bajba kerülni és büntetést kapni. Plusz meg nem tudtam hol a szobád. -  úgy válaszolt, hogy nem tudtam eldönteni milyen érzelmei vannak, hiszen póker arcot vág felém. 

-Értem. - húztam össze magam, mert lengedezni kezdett a szél. -Gondolhattam volna hogy neked ilyen semmiség ez az egész, mit is vártam egy zakkanttól. - vágtam oda flegmán.

-Vigyázz a szádra édesem különben... - nem hagytam be fejezni, mert már vágtam is a szavába.

-Különben? - húztam az agyát még jobban. 

-Ne akard inkább meg tudni. - ezzel felém kezdett mászni. Én egyből hátrálni kezdtem. 

-Hova, hova?! 

-Ne gyere közelebb! - mondtam hangosan. De ő le szarta és csak jött, míg én egy fatörzsnek ütköztem.

Neki présel egészen a fának, kezeit fejem mellet pihenteti a fatörzsén. Kissé el pirultam ettől a helyzettől. Ezt ő is észre vette, és bele harapott a szájába. Egyre közelebb jött. Már csak pár centi volt az arcunk között. Félre kaptam a fejem. 

-Ne ellenkezz édesem. - ekkor egyik kezével vissza fordította a fejem és meg csókolt.