A rejtélyes pszichopata

16. Rész

Bell szemszöge...

Arra ébredtem, hogy nem vagyok egyedül az ágyban. Lassan oldalra néztem és ott feküdt mellettem. Egy enyhe szív-infarktus kaptam, de szerencsére nem ébreztettem fel. Ahogy mozdulatlanul várakoztam arra lettem figyelmes, hogy a kezeim be vannak kötve. Értetlenül feküdtem, mert nem tudtam mi történt, aztán beugrott minden.  Kötéseimet babrálva azon tűnődtem, hogy mire kissé boldog, nyugodt es normális kezdtem lenni, megint minden a feje tetejére állt. Eszembe jutott a tegnapi nap, amiket halottam, hogy mennyire elborult az agyam és hogy a fájdalomba menekültem. Nem azt mondom hogy jól tettem, amit tettem, de azért jól esett. Hiányzott ez az érzés. Elmerengésemből Alexander mocorgása zökkentett ki. Nem akartam meg várni míg fel kel és kínos legyen, inkább óvatosan ki keltem az agyból, magamra kaptam egy hatalmas kapucnis pulcsit és ki szaladtam a házból. Nem tudtam mit fogok csinálni kint, de az közben eszembe jut majd, mivel egyáltalán nem akartam vele beszélni. Sőt, egyenesen próbáltam minden alkalmat elkerülni, hogy ne keljen beszélni a dolgokról. Végül el mentem sétálni és találtam a háztól nem messze, a fák és bokrok között egy régi istállót. Eddig azért nem vehettem észre, mivel annyira benőtte a bozót, hogy ha nem jövök ide bódorogni, akkor nem találom meg. 

Már régóta nem járhatott itt senki, minden csupa gaz volt, tele pókhálóval és omladozó falakkal. Kívülről eléggé tetszett, még a romos állapota ellenére is. Bemásztam az összetört  ajtó résein, hogy belülről is szemügyre vegyem. Egyszerűen káprázatos volt. Bal oldalt voltak a boxok, jobb oldalt pedig három ajtó volt. Első volt ahol a nyergeket és a többi dolgokat tárolták, a második  takarmányos szoba lehetett mert tele volt tarolóval és az utolsó egy üres szoba volt. Az első szoba es a második szoba között volt egy hosszabb rész, ahol szénát meg hasonló dolgokat lehetett tarolni, es volt egy létra, ami az emeletre tartott. Óvatosan másztam fel rajta, mert az egész nyikorgott a lábam alatt. 

A padlás ket részre volt osztva, első felében szénatartó volt, es a hátsó részében egy szoba volt. Meg próbáltam oda sétálni de egy deszka be tort a lábam alatt es felsertettem a bokámat. 

-A francba! Meg ez hiányzott.- szitkozódtam, mert eléggé vérzett a seb, de nem annyira, hogy aggódnom kéne.

Óvatosan, figyelve minden lépésemre át sétáltam a sima deszka padlón, ami úgy recsegett, hogy ereztem mindjárt a találkozom az alattam levő földel. Meg álltam az ajtó elött és lassan be hajtottam. Egy otthonosan berendezett szobával találtam magam szembe, csak épp rá fért ólnál a takarítás. Bal oldalt volt egy hatalmas franciaagy mellette egy ruhás szekrény, a jobb oldalt volt egy íróasztal, egy könyves polc tele könyvekkel, volt egy gitár a sarokban férre állítva es velem szemben egy hatalmas ablak es egy üvegajtó. itt mar nem recsegett a padló, es nem csak egy réteg deszka volt, amin átélhetett látni. Kimentem a teraszra es körbenéztem. A tájat kissé be nőtte a gaz, de meg ígyis szép volt, de a lényeg az volt, hogy egy  hatalmas karám volt az istálló hata mögött.

Fellegekben ereztem magam annyira megnyugtató volt itt lenni. Nincs itt senki csak en egyedül, minden csendes. 

-Najo, azért egy lovat el fogadnék. - sóhajtva adtam hangot a képzeletemnek. Talán rákérdek Alexandernél, ha már úgyis fogva tart itt, had legye egy lovam.  Lassan magam mögött hagyva a szobát, ismet csoszogva idultam el az öreg deszkákon, mivel mar nagyon régóta itt vagyok, jobb lesz ha vissza megyek.  

-HAHÓ!! Isabell itt vagy?! - ilyedtemben úgy ég szöktem magam, hogy alattam  a deszkák meghasadtak. Mire észbe kaptam, hogy mitévő legyek, már Alexander óvatosan sietett felfele a létrán. 

-Ne gyere ide, mindketten le esünk. 

-Jól van, értelek, de valahogy el kell gyere onnan mielőtt leszakad. - aggodalmas tekintettel vizslatta végig a helyet, hogy mitevő legyen. 

-Ezt én is tudom nagy okos. - puffogtam. Meglepte, hogy hogyan válaszoltam. 

-Oke! Kinyújtom a kezem es próbáld el érin, aztán óvatosan, nagyon óvatosan kezdj el araszolni errefelé. 

Úgy tettem ahogy mondta. Kezei erősen tartottak mígnem a deszka be szakadt alattam es ő ilyedtében magához kapott, át esett a létrán és bele huppantunk egy régi széna kupacba. Úgy ölelt magához mintha bármikor elveszíthetné. Ez azért jól esett de attól meg haragudtam, de most inkább ki élveztem ezt a kis incidenst. Lassan enyhült a szorítása es en egyből ammennyi szénát csak bírtam az arcába hajigáltam. 

-Nemár törpee! - nevetett. De nem erőltette, hanem tényleg jólesően nevetett, emiatt nekem is kellet. 

-Hogy mondtad? Nem hallottam elég jól! - erre egyből ram vettette magát es el kezdett gyámbászni, en meg alig kaptam levegőt a nevetéstől. 

-ÁÁÁÁ! Hagyd abba, nem bírom, kérlek - nagy nehezen de erőt vett magán es abba hagyta, majd felállt es fel segített. Lattam rajta, hogy o is meg feledkezett egy par percig a helyzetünkről. 

-Ennyi járt neked. Veszélybe sodrod magad, tönkre is teszed, el tűnsz egész napra... - lerítt róla hogy mérges ram. Nagyon. De nem hagyom magam.

- Először is én testem, én bajom. Nekem jól esett. Másodszor meg, nehogy már neked álljon már fennebb mindezek után. Nem próbáltam el szokni se semmi ilyesmi, csak kiszelőztettem a fejem. Tán ennyit se szabad??? - mér majdnem, hogy kiabáltam olyan ideges lettem. 

-Velem te ne beszélj igy. Mindenütt kerestelek mar. Körbe kérdeztem minden alkalmazottamat hátha tudja valaki, és szerencsémre hogy a reggeli váltásból akiket fel hívtam egy mondta hogy látott errefelé indulni. Szerinted mit kellet volna gondoljak, hogy éjjel meg magad mellett akartál tudni, aztán meg reggel úgy el tűnsz, hogy délután se vagy sehol?? - Alexander mar nem tartotta vissza, hogy ne kiabáljon. 

-Velem te ne kiabálj, vagy esküszom ú, hogy a holtestem felett fogsz zokogni magányodban. - és bumm. Valami mintha robbanni készült volna, de vissza fojtotta volna, vagy talán megsem. 

-Te ezzel engem ne fenyegess kislány, mert még a végén valóra váltom amit kivansz. - és olyan ördögien kacagott fel, hogy rá sem ismertem. Hallottam már bolondok módjára kiabálni, veszekedni ó, tombolni, de igy meg soha nem lattam. Hirtelen az ereimben meghűlt a verem, de nem adtam meg neki azt a lehetőséget, hogy ezt ki élvezhesse. 

-Gyere! - s ahogy ezt ki mondtam vészjóslóan közeledett felem, de én tartottam magam, mert nem vagyok olyan gyenge min d amilyennek tűntem  napokban. Útközben inkább bántotta szegény istálló tartóoszlopát, pedig az nem ártott neKi semmit. Csak ütötte es ütötte, mígnem tiszta vér nem lett a keze. 

-Alexander elég lesz. - de mintha a falnak beszeltem volna. -ELÉG LESZ! - emeltem fel kissé a hangomat es közeledni kezdtem feléje, ekkor ram nézett es abba hagyta. A tiszta kezével meg törölte az arcom, ekkor vettem észre hogy könny csordult a szememből. 

-Menjünk haza és otthon megbeszélünk mindent....  

Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam új részt, csak nagyon sok minden jött közbe. De újra itt vagyok. Remélem tetszik az új rész is nektek!