With And Without You

1. rész

"Ne haragudj"

-

- Szép lövés volt, Fiam! - hallatszott távolról egy férfi kiáltása. A hang irányában egy homályos férfialak tűnt fel, és egyenesen felém sétált.

- Szép lövés volt, Fiam! - mondta újra.

- Fiam? - kérdeztem elhaló hangon. .

- Szép lövés volt, Yuu - ismételte megint.

- Ki vagy te? - tudakoltam. - Ki vagy...

- Ááááhh! - riadtam fel hirtelen.

Pólóm nyakán vastag verejtékcsík húzódott, hajam, arcom és mellkasom is verejtékben úszott. Megtöröltem nedvessé vált testrészemet, és kinéztem az ablakon. Hajnalodott. Pillanatokon belül megszólalt az ébresztőóra. Kereken 6 órát mutatott. Ideje felkelni.

- Már megint ez a hülye álom... Utálom az álmokat! - háborogtam álmosan.
Kimásztam az ágyából, kezem a lámpát kereste.

Elkezdtem tapogatózni, de nem találtam semmit, mígnem jobb kisujjam beleütközött valami keménybe. Mind az öt ujjammal végigtapogattam a nem látott tárgyat, és megállapítottam, hogy megtaláltam a mobiltelefonomat. A kijelző jobb szélén megnyomtam a bekapcsgombot, és a szoba megtelt sárgásfehér fénnyel. Hátteremet nem láthattam teljesen, hiszen az értesítések tömkelege eltakarta azt. Frissítések, üzenetek, nem fogadott hívások, játékinformációk... És persze egy emlékeztető: „Holnap iskola!!"

- Iskola... Iskola... Iskola... Mindig csak az iskola... Fogadok, ez is ugyan olyan lesz, mint az előző... Bunkó, idióta osztálytársak, idióta tanárok, és balfék igazgató... De... Talán... Nem, nem, nem, esélytelen...! - morgolódtam, miközben telefonom lámpáját használva elindultam a csukott szobaajtó felé.

Az ajtó melletti lámpa felkapcsolása után láttam csak, micsoda kupleráj van a szobában.

- Na, asszem megvan a délutáni programom... - mondtam, és egy grimasz kíséretében a kilincsre tettem a kezem, kinyitottam az ajtót, leoltottam szobám villanyát és elindultam az emeleti mosdó irányába.

A sárga falakat nagymamám hímzései takarták, míg szőnyegként egy régi, kopott birkabőr szolgált. A mosdó bejárata szemben volt a levezető lépcsőkkel, így felhallatszott minden, amit Harui Echiko, az édesanyám a konyhában csinált.

Benyitottam a mosdóba. Az első dolog, amit megláttam, saját álmos, nyúzott tükörképem volt, ami a szemben elhelyezett tükörből meredt vissza rám. Fekete hajam százfelé állt, egyik tincsem az arcomba lógott. Homlokomon megjelent pár kisebb ránc, szemem alatt fekete karikák éktelenkedtek, holott csak 18 éves voltam. Orrpiercingem félrecsúszott, szemöldök, száj és nyelvpiercingem viszont mozdulatlanul mart a testembe. Fülbevalómnak rövid lánca feltekeredett a kis fekete keresztre, ami a nyakam közepéig ért, fültágítóm pedig majd' kiesett a helyéről: összességében szörnyen néztem ki.

- Te... jó... isten... - kiáltottam fel, miután nyugtáztam, hogy ma reggel is hoztam a szokásos formámat.

Pár pillanatig még kábultan bámultam a tükörképemet, majd mikor visszatértem az önkívületből, nekiálltam rendbe szedni magam. Megfésülködtem, ám az arcomba lógó tinccsel nem tudtam mit kezdeni, így az eltakarta a fél szememet. Orrpiercingem visszaigazításakor csupán felszisszentem, míg a fülbevaló és a fültágító megigazításakor az ajkamba kellett harapnom, nehogy anyám meghallja, ahogy felnyögök fájdalmamban.

Amint elkészült a frizurám, magamra kaptam fekete, lukas térdű farmeremet, hozzá egy combközépig érő, fekete pólót, rá egy fekete pulóvert, felkaptam az iskolatáskámat és elindultam lefelé a lépcsőn, hogy reggelizzek. Ekkor az óra ¾-ed 7-et ütött. Leballagtam a nappaliba.

- Jó reggelt, szívem! - köszönt édesanyám, a szokottnál vidámabb hangon.

Úgy tettem, mintha nem hallottam volna és elindultam a konyhába. Miso levest csináltam magamnak reggelire.

- Jó reggelt!! - köszönt rám még egyszer, ezúttal erélyesebben.

Továbbra is játszottam a süketet, hiába szóltak hozzám.

Egy edénybe pakoltam erjesztett szójababot, tofut, apróra vágott zöldhagymát, wakame hínárt, gombát, kagylókat és aburaage-t, aztán felöntöttem vízzel. Pároltam hozzá egy kis rizst és zöldségeket, grilleztem egy kis halat, egy tálcára helyeztem őket és az étkezőasztal felé vettem az irányt. Letettem a tálcát az asztalra, kihúztam a széket, lehuppantam, elmondtam a reggeli imádságot és nekiálltam az ételnek. Fél 8-ra járt az idő, így sietnem kellett, különben elkések.

Gyorsan megreggeliztem, köszönetet mondtam az ételért, sőt, még el is mosogattam! Felkaptam a táskámat és elindultam a bejárati ajtó felé.

- Megyek be a belvárosba, elvigyelek? - kérdezte anyám, de én megint csak nem válaszoltam.
Hátat fordítottam, felhúztam a bakancsomat, kabátba bújtam és kiléptem az utcára.

Echiko nem bírta tovább: elsírta magát...
Yuuichi 11 éves kora óta nem szólt az édesanyjához, mert őt vádolta azért, hogy nincs édesapja. Az édesapja a fogantatása után lelépett és azóta semmit sem hallottak róla. Persze Echiko nem tehetett róla, hogy a másik szülő nincs jelen. Az akkori párja egy egyéjszakás kaland után egy levél kivételével teljesen felszívódott. Ez állt a levélben:

„ Ne haragudj"

Ennyi. Semmi mást nem hagyott hátra.
Az édesanyja egyedül nevelte fel Yuut egy egyszerű irodai munkás fizetésből. Bámulatos anya.