With And Without You

11. rész

"Csak Ő jut eszembe"

" - Naoki, várj! Hadd magyarázzam meg! Kérlek, hallgass végig! - kiabáltam torkom szakadtából, de barátom egyre csak távolodott tőlem. - Hé, állj meg! Várj! "

- NAOKI~~ - riadtam fel álmomból.

Könnyes szemekkel, verítékben úszó mellkassal, remegő kézzel kapcsoltam ki az ébresztőórámat, amelynek hangja nem kis fejfájást okozott nekem.

- Mi a... fene...? Miért álmodom most is róla? - elmélkedtem, ugyanakkor pontosan tudtam, miért, mégis... Nehéz volt elfogadnom a saját érzéseimet.

Rádöbbenni arra, hogy más vagyok, mint a többiek, tudni, hogy soha nem lesz olyan életem, mint egy átlagos embernek... Mindebbe belegondolni... Egyszerűen őrjítő... Egyetlen ártatlan érzelem képes volt megváltoztatni a további életemet, a lehető legreménytelenebb irányba.

Úgy éreztem, itt dőlt össze minden, amit eddig felépítettem.

Fejemet tenyerembe temettem, s utat engedtem eddig magamba folytott kínjaimnak.

- Oi~~ - kiáltottam fel hirtelen. - Nem hiszem el... Ez is az Ő hibája... Nem tudok másra gondolni... Csak Ő jut eszembe...
Idióta! Miért kellett megcsókolnia?? Ha azt nem teszi meg, nem lett volna semmi baj...
Miután ez megtörtént, többé nem fogom tudni elviselni, hogy nincs mellettem...
Szükségem van rá, hogy mellettem legyen... Hogy érezzem a parfümjét, hogy halljam a hangját, hogy lássam a csillogást a szemeiben, ahogy rám néz...

Idegesen földhöz vágtam a kezembe akadt párnát, s körbe-körbe trappoltam a szobámban.

- Nem bírom... Nem bírom, hogy nincs itt... Hiányzik... Kibaszottul hiányzik...

Felkeltem, s sebes léptekkel elindultam a fürdőszoba irányába. Belöktem az ajtót, magamra zártam, majd a mosdókagyló szélére támaszkodva bámultam a tükörbe.

Könnyeim újra előtörtek kisírt szemeimből, testemet düh öntötte el.

Felkaptam édesanyám pulton felejtett körömvágóollóját és egy gyors mozdulattal végigszántottam vele arcom bal oldalán.

Hangosan felüvöltöttem fájdalmamban.

Megnyitottam a csapot és a folyó vízbe dobtam a vértől pirosló eszközt.

Vérem végigfolyt az államon, a nyakamon, majd belecsöpögött a vízbe, melyet szépen lassan vörösre festett.

Kopogás zavart meg a takarításban.

- Yuu, angyalom, minden rendben?! Jól vagy?! - kérdezte anyám aggódóan.

- I... Igen... J...jól va... Vagyok... - válaszoltam kurtán, fájdalomtól elhaló hangon.

- Biztos...?

- Ühüm... - hümmögtem erőtlenül.

Szülőm, beletörődvén abba, hogy nem tud segíteni, visszament a szobájába.

Letöröltem a vért az arcomról, lemostam a nyakamat és az államat, visszaraktam a gondosan eltörölgetett ollót a pultra, majd szobámba visszasietve, egy gyors átöltözés után, edzőtáskám felvételét közbeiktatva, leviharzottam a lépcsőn, felhúztam újra száraznak érzékelt bakancsomat, kabátomat vállamra terítettem, feltéptem a bejáratiajtót és se szó, se beszéd, kirohantam a hidegbe.