A lány

XXIV.

Ahogy haladtunk az úton egyre több föld és hó látszódott mindenütt. Sehol egy lélek. Ahogy araszoltunk egyre beljebb kerültünk.
    -Ez már az ő területe, viselkedj és légy résen. Ez a némber kiszámíthatatlan, és velejéig gonosz.- hallatszott oldalról az intés.
    -Ezt most úgy mondod minta nem lettem volna melletted több ezer éven át... - sértődöttségemben inkább csak előre néztem.
Mindig is utáltam ha gyerekesen viselkedett velem, ha lenézett és ezt ő nagyon is jól tudta. Ahogy kavarogtak a gondolatok a fejemben egyre inkább az a nő felé kezdtem elkalandozni. 
Éreztem ahogy belülről próbálkozott kitörni. Abból a kis börtönből amit nagyon is jól ismertem.
Én is ott raboskodtam több száz éven át... Kijárt már a csere. 
De valamiért nem hagyott megnyugodni a tudat, hogy mi lesz ha egyszer a felszínre tör...? Bár egy ilyen kis nyamvadt halandó labdába se rúghat ellenem. Legszívesebben követelném a Nagyúrtól, hogy szabaduljunk már meg tőle egyszer s mindenkorra. Bár inkább jobb lenne üres testté változtatni és eljátszadozni vele.
Már majdnem hogy kacagtam örömömben amikor éles rántást éreztem a bensőmben. Azonnal előre görnyedtem ültömben.
    -Valami baj van?
   -Nincs. Csak mintha... próbálna szabadulni.- nehéz volt ezt elképzelni, mivel a lélekfal elég masszív dolog, így nagyon erős akarattal kellett rendelkezni ha valaki szabadulni akart onnan.
   -Nem baj, lassan úgy is cserélnetek kell.
Ezután már nem szóltunk semmit. Fájó volt az üres csönd, kezdtem úgy érezni magam mint abban a sötét lyukban egyedül... magányosan.

***

Eddigi életem során láttam már nemesek, császárok szebbnél-szebb otthonait, de olyat mint Clarissaé olyat még sohasem.
Ahogy mentünk egyre beljebb mintha a nap is kezdett volna visszahúzódni, a távolban a hegyek egyre magasodtak hatalmas óriásokká s úgy tűnt, mintha bármelyik pillanatban ránk zúdíthatnák minden egyes apró hópihét, ami éles késként alkotta külső fehér palástjukat.
Középen a hatalmas kastély terült el, a sötéttől eltérően éles megvilágítással, ami egyre közelebb érve úgy tűnt mintha magából a kastély falából származna. 
Tornyai az égig magasodtak egy-egy hegyes dárdaként, jelezvén hogy itt bizony nem akárki lakik. Megszámlálhatatlanul sok ablakot véltem felfedezni, bár elképzelni se mertem hogy vajon mi lehet mindegyik mögött.
A szán végigsiklott a havon immár teljesen. Mágia nem fogta. Kíváncsiságomban engedve oldalra hajoltam és óvatosan kinyújtottam a kezem és az ujjaimmal végigszántottam a hideg fehér úton. Arra számítottam hogy éles lesz mint a kés, de ehelyett inkább puha volt és selymes.
Körös körül nem volt semmi sem. Se ház, se semmilyen épület... csak az üresség. Meg elvétve egy két kopasz bokor ami nem fagyott teljesen szét.
Lassan megálltunk a kastély bejáratánál. Több méteres, tömör jégfal, egy hatalmas óriás is kényelmesen átfért volna alatta.
Pár perc múlva a szán megállt.
Leszálltam róla és a bejárat felé vettem az irányt.
   -Várj. - szólt a Nagyúr és hallottam ahogy ő is elhagyta a szánt és csizmájával a havat taposva mellém ér.- Amíg ideértünk nem tűnt fel valami különös?
   -Mire gondolsz?-kérdeztem. Bár Őt ismerve valamit nem vettem észre. Újra végignéztem az épületen, majd a bejáraton. És ekkor...
   -Őrök.
   -Igen.- adott igazat.- Bár én magam se értetem, hogy hogyan hagyhatja őrizetlenül.- töprengett magában.- Azért ne lankadjon a figyelmed.
Elindultunk a bejárat felé. 
Ekkor mintha üveget karistolnának üvegen, éles hang hasította keresztül a levegőt. Azonnal a hang irányába kaptam a fejem és ekkor megláttam hogy az ajtó mellől két oldalt egy-egy valami jön elő a falból. 
Nem is magából a falból, sokkal inkább a falról. Több mint két méter magasak voltak, körülöttük repedés a falon.
Milyen ravasz ez a Clarissa. Ráolvasztja az őreit a falra.

Testük tömör jégből állt, át tudtam látni rajtuk. Kezükben ekkor megjelent egy-egy hatalmas jégből formált buzogány.
Egyenesen ránk meredtek kifejezéstelen arcukkal és lépésről lépésre közelebb léptek fejük fölé emelt fegyvereikkel hogy lecsapjanak.
  Ekkor megéreztem a Nagyúr erejének szelét. Ahogy elért hozzám megnyugtatott, szele arcomat cirógatta. A Nagyúr körül megjelent ekkor az árnyköd hogy elpusztítson mindent amire parancsot kap. Kinyújtotta a karját és fekete árny kezdett előtörni belőle, ekkor éles csikorgás hallatszott, és éles fény vakított el bennünket ahogy a hatalmas ajtó kitárult. És Clarissa kacagó hangja szakította félbe a harcot.