Ha eddig nem sétáltam több tíz kilométert akkor egyet sem. Cipő nélkül egyre jobban kezdtek fázni a lábaim. Plusz még itt van ez a kislány. Általánosságban nagyon szeretem a gyerekeket. Van egy húgom aki már szintén nagykorú, neki is sötétbarna haja van és barna szeme. És sokszor felidézem ahogy nevetett, még a könnye is sokszor kicsordult.
-Hogy hívnak?- kérdeztem hirtelen mert egyre súlyosabb lett a csönd ahogy ballagtunk a hatalmas kastélyban. Az első pár kanyart és ajtót sikerült megjegyeznem de utána már jojózni kezdett a fejem és kénytelen voltam feladni. Ő viszont úgy sétált mintha már több ezerszer végigjárta volna már ezt az utat. Talán így is volt.
Nem válaszolt. Csak lehajtott fejjel a földet nézte. Néha egy-egy neszre felkapta a fejét, de ezen kívül nem mutatott több reakciót.
-Én Melinda.-próbálkoztam tovább. Elvégre csak egy kislány nem igaz? Talán akkor ő is felenged egy kicsit ha érzékeli hogy próbálok kedvesnek tűnni.- Te itt laksz?- mondjuk elképzelhetetlennek tartottam hogy egy ilyen védtelen gyerek itt élne. Bár mi van ha a Nagyúr szereti a gyerekeket és több is él itt?
De hiszen láttad ahogy...megváltozik és embereket öl hidegvérrel!! Akkor miért van itt?
-Hol van a családod?- ekkor megállt. Nézett egyenesen előre. És lassan hörgő hang hagyta el a torkát. Szinte nem is voltam benne biztos hogy belőle jön. Felém fordította ekkor a fejét és kissé oldalra billentette. Majd színtelen hangon megszólalt:
-Meghaltak.- mintha azt kérdeztem volna hogy az almát szereti e vagy a körtét. Hátborzongató volt az az érzelemmentes hang.- Nagyon sajnálom.- megérintettem finoman a vállát, de mint akit tűz ért ugrott odébb tőlem, eközben háttal nekiütközött a falnak. Ezek szerint nem szeret a szeretteiről beszélni.
-Mit csinálsz?!- sikította.
-Sss, semmi baj. Nyugalom. Nem akartalak felizgatni.- a kezeimet próbáltam felé tartani jelezve hogy nem akarom bántani de ekkor hirtelen hátrahanyatlott a feje , a lábaiból kiment az élet és lehuppant a padlóra.
-Te jó ég!- egyből odaléptem hogy felkapjam és hívjak segítséget. Leguggoltam elé , de egyből kinyílt a szeme. Sötét volt mint a füst és egyenesen rám meredt.
-Meghaltak. Megöltem őket.- A szívem a torkomban dobogott ijedtemben. Démoni hangja nem illett gyermek arcához. De mintha nem is ő lett volna...
Egész testemben remegtem. Felálltam nagy nehezen, megpróbáltam lassan hátrálni, de a térdeim annyira remegtek hogy majdnem elestem.
-É-én.- dadogtam. Lassan felállt a faltól. A fejét újra oldalra hajtotta, és pár pillanat múlva elkezdte forgatni. Egyre gyorsabban. Jobbra,balra, fel-le. A néma folyosót csak a hangos sikításom törte meg amikor a kislány bőre feketedni kezdett és a hátából lassan csontos szárnyak kezdtek ki nőni. Végtagjai megnyúltak és végül két fejjel magasabbra nőtt. Rémületemet látva vicsorgott és megmutatta két soros,éles fogait.
-Végül megettem őket egyesével. Csak őt hagytam meg.- mutatott gyerek arcára ami mostanra már egy arctalan feketeség lett.
-Segítsééég!- nem bírtam tovább sikoltozva rohanni kezdtem az ellenkező irányba. A szörny nagy szárnycsapásokkal utánam vetette magát. Apró karmaival a vállamba vájt és rám ugrott,nehéz súlya miatt a földre estünk. Kezemmel kapálóztam a kemény padlón de a szörny elkapta a lábam és maga felé húzott.
-Engedj el!- kiabáltam. Kapálóztam,rúgtam de vasmarokkal tartott.
-Nana. Az étel nem játék. - csettintett egyet hosszú nyelvével. Behunytam a szemem hogy ne is lássam. Fejben már készültem a fájdalmas halálra.
Már csak centikre volt a pofája a lábamtól. Bűzös nyála rácsorgott és végigfolyt a bokámon majd az egész lábszáramon. Felordítottam a fájdalomtól. És csak ordítottam. Az meg csak nevetett, és csattogtatta a fogait egymásnak.
-Engedd el.- hallatszódott az ismerős hang. A lény megállt és a hang irányába fordította a fejét. A Nagyúrral nézett farkasszemet.- Nem mondom még egyszer.- mondta minden szót külön megnyomva.
A lény csak a fejét rázta némán. Majd jobban rászorított amitől feljajdultam.
-De Felség! Kérdezősködött a csa....- elharapta a szó végét és köhögni kezdett.-és olyasmiket kérdezett amit nem szabadott volna és én nem szeretem a kíváncsi embereket.-magyarázta hadarva.
-Nem érdekel.- felénk sétált és éjsötét szemeit le nem vette a szörnyetegről.- Megparancsolom hogy engedd el. Ő az enyém.- az utolsó szót hörögve mondta ki, mire a lény gyorsan eldobta karmai közül a lábam.
Kezét a volt kislány felé tartotta és mormolni kezdett valami szöveget. Mire mintegy megnyílt a padló és feketeség szökött fel belőle. Gyorsan a sarokba kúsztam ahogy tudtam nehogy engem is berántson. A szörnyeteg szárnyaira apró csápok tapadtak, majd az egész testére. Hiába visított egyre húzta beljebb, hangos sikolyaitól be kellett fognom a fülemet. Pár perc múlva teljes csönd lett. Szinte zúgott a fülem.
-Elő jöhetsz.- mondta a férfi.
Remegve lassan kinyitottam a szemem. Legelsőnek azonnal a padlóra kaptam a szemem, de semmi jel nem utalt rá hogy ezelőtt mi történt. Félre a Nagyúrra pillantottam. Oda sétált hozzám, leguggolt elém és lágyan kezébe vette sérült lábam.
-Áú!- nagyon fájt. Szivárgott a sebből a vér és a széle fel volt hólyagosodva. A sebre pillantottam és elfogott a hányinger. A Nagyúr is elkomorodva vizsgálgatta.
- A Dirák mérge sokszor halálos. A vérbe jutva először enyhe szédülést, ízületi merevséget és sokkos állapotot idéz elő. Majd az áldozat annyira elkezd képzelődni hogy abba hal bele. Nem a bénultságba.- fal fehér arcomat látva a szája sarka felfele görbült egy kicsit.- De ne aggódj, a lábad rendbe fog jönni. A dózis nem volt nagy mennyiségű.- Gyere.
A két kezébe vett. Azzal elindultunk emerre eredetileg mennem kellett volna. Nem tudom hogy hova vitt, mert egyszer csak arra lettem figyelmes hogy elnyomott a fáradtság és nagyokat szuszogva elaludtam a Nagyúr biztonságos karjaiban.
YOU ARE READING
A lány
FantasyMelinda és párja Josh egy átlagos életet élnek. Minden nap úgy telik, ahogy mindig. De egy nap.. történik valami. Valami megmagyarázhatatlan aminek köze van Melindához, aki mintha nem lenne már önmaga. Változik. Elkezdődött... És visszafordíthata...