A lány

XVIII.

-Azt mondtam nem.- mondta a Nagyúr már vagy századszorra. Mivel ő eldöntötte hogy beteg vagyok.

-De nincs semmi bajom! És egyébként is jót tenne másik levegő is, nem csak az itteni.

Éppen a lovasszán mellett ácsorogtunk várva hogy az erre a célra iderendelt szolgáló felpakolja a Nagyúr holmiját. Már majdnem végzett.

Már csak egy utolsó csomag...

A szemeim idegesen ide-oda kapkodtam a Nagyúr és a szán között.

Most vagy soha.

-De én akkor is menni akarok!- már-már üvöltöttem kikelve magamból.

Egyszerűen nem akartam elhinni hogy egy kis fejfájás miatt itthon maradjak.

De tényleg csak fejfájás lenne? Gyorsan elhessegettem a gondolatot.

Erre a Nagyúr idegesen felém fordította a fejét. Szénfekete haja a szemeibe hullott. Egy lépéssel ottermett mellettem és egyik kezével a szán oldalához taszított, halottam és éreztem ahogy a fejem hangosan koppan a kemény fának.

-Azt teszed amit én parancsolok. Semmi mást. És ha én azt mondom hogy itt maradsz akkor úgy is lesz. Neked ebbe nincs beleszólásod.- erre a mondatra hirtelen elöntött a düh. Éreztem ahogy a lábujjaimtól felkúszik végig az egész testemen és végül elönti az agyam.

Éreztem újra hogy sokkal élesebben látok. 

Újra a jóleső düh. Az energia.

Fel sem fogtam mit csinálok, fogaimat kivillantva elkaptam a felöltőjét és egyetlen mozdulattal-és velem helyet cserélve- a szán oldalához csaptam.

-Azt mondtam hogy megyek!- felemelt szemöldökkel nézett le rám és mintha egy kevés elégedettséget is láttam volna átsuhanni a szemein. Kezeit feltartva megadóan csak ennyit mondott:

-Legyen.

***

A kastély főkapuja előtt álltam már a kezemben a kis csomagommal. Pár perc múlva Olivia sétált mellém. Néhány pillanatig beállt a csönd de aztán megtörve azt mondta:

-Én csak... szerettem volna minden jót kívánni.-ránéztem mire ő csak lesütött szemekkel a földet bámulta.

-Köszönöm.-mosolyogtam rá őszintén egy kacsintás kíséretében.

-Minden készen áll.-lépett ki a hatalmas kapun a Nagyúr is.- Melinda kedves indulhatunk?- odasétált hozzám a legmegnyerőbb mosolyával mire én is visszamosolyogtam rá.

-Igen.- ekkor elindult a pár méterre levő szán felé de előtte elvette a kezemben szorongatott kis csomagot és a többihez tette. Elindultam én is de Olivia hirtelen elkapta a karom és egészen a fülemhez hajolva suttogott:

-Nagyon vigyázzon magára. Semmit ne higgyen el bárki bármit is mond.- azzal amilyen hirtelen kapott el, olyan gyorsan lökött el magától. Majd újra azt a szerény mosolyát láttam csak.

Kissé ideges lettem ezek a mondatok után, de úgy voltam vele hogy csak biztosan nagyon aggódik. Elvégre, egy teljesen idegen helyre megyek. Ezt én is jól tudtam.

Odaérve a szánhoz feltűnt hogy nincsen kocsis. A Nagyúr már felült de én némán a szán mellett ácsorogtam várva hogy a kocsis megérkezzen. De csak nem jött. Észrevette hogy nem csinálok semmit, pár perc múlva intett:

-Gyere.-és már nyújtotta is a kezét hogy felsegítsen.

-De...

-Nincs kocsis.- erre teljesen elnémultam. De az hogy lehet? Nem akartam rákérdezni mert lehet hogy a végén még kinevetne.- Na gyere már. - unszolt. Mire gyorsan belekapaszkodtam a kinyújtott kézbe.

-Megyek,megyek.- és elfoglaltam a Nagyúr melletti helyet. De még mindig ott motoszkált a fejemben. Akkor hogyan fogunk elindulni? Talán benzinnel megy?

-Akkor indulhatunk.-jelentette ki csak úgy magának. Vagy nekem mondta? Fogalmam sincs.

-Tessék?

Egyik karját előre nyújtotta tenyérrel lefelé, szemeit behunyta és azután füst kezdett el gomolyogni a semmiből közvetlenül előttünk. Csak kavargott és lassan összeállt eggyé, egy testet alkotva, majd ez a test megmozdult. Ijedten megugrottam miután az az izé hátra fordult hozzánk és apró vörös szemeit a Nagyúrra szegezte. Mire ő csak bólintott és pár pillanat múlva a szán elejénél is ugyanolyan füst keletkezett. Csak sokkal több. 

Már remegtem a félelemtől és a szívem majd kiugrott a helyéről de a Nagyúr nyugtatóan a másik kezét az enyémre rakta.

A sok füstből két két test állt össze. Először lentről indult.

Lábak. Négy darab.

-Ezek...

-Lovak,igen...-felelte büszkén.

Az állatok ugyanolyan éjben fekete színűek voltak. Patáikat idegesen dobbantottak és rázták a sörényüket. Mikor kicsit sikerült megnyugodnom,jobban szemügyre vettem őket.

-Nagyon szépek. - egészségeseknek tűntek és káprázatosnak.

-Uram. Indulhatunk?

Majdnem felsikkantam ijedtemben ahogy a kocsis megszólalt. Démoni hangjától még a levegő is megfagyni látszott.

-Igen.

Azzal a szán utat törve magának elindult ahogy a kocsis az ostorával mozgásra ösztökélte a lovakat.

Még egyszer visszanéztem a hatalmas a kastély  falaira. Szemem végigsiklott a tornyokon, a kis ablakokon,majd egy bólintással nyugtáztam és visszafordultam és hagytam hogy a szél cirógassa az arcom.