-Azt mondtam nem.- mondta a Nagyúr már vagy századszorra. Mivel ő eldöntötte hogy beteg vagyok.
-De nincs semmi bajom! És egyébként is jót tenne másik levegő is, nem csak az itteni.
Éppen a lovasszán mellett ácsorogtunk várva hogy az erre a célra iderendelt szolgáló felpakolja a Nagyúr holmiját. Már majdnem végzett.
Már csak egy utolsó csomag...
A szemeim idegesen ide-oda kapkodtam a Nagyúr és a szán között.
Most vagy soha.
-De én akkor is menni akarok!- már-már üvöltöttem kikelve magamból.
Egyszerűen nem akartam elhinni hogy egy kis fejfájás miatt itthon maradjak.
De tényleg csak fejfájás lenne? Gyorsan elhessegettem a gondolatot.
Erre a Nagyúr idegesen felém fordította a fejét. Szénfekete haja a szemeibe hullott. Egy lépéssel ottermett mellettem és egyik kezével a szán oldalához taszított, halottam és éreztem ahogy a fejem hangosan koppan a kemény fának.
-Azt teszed amit én parancsolok. Semmi mást. És ha én azt mondom hogy itt maradsz akkor úgy is lesz. Neked ebbe nincs beleszólásod.- erre a mondatra hirtelen elöntött a düh. Éreztem ahogy a lábujjaimtól felkúszik végig az egész testemen és végül elönti az agyam.
Éreztem újra hogy sokkal élesebben látok.
Újra a jóleső düh. Az energia.
Fel sem fogtam mit csinálok, fogaimat kivillantva elkaptam a felöltőjét és egyetlen mozdulattal-és velem helyet cserélve- a szán oldalához csaptam.
-Azt mondtam hogy megyek!- felemelt szemöldökkel nézett le rám és mintha egy kevés elégedettséget is láttam volna átsuhanni a szemein. Kezeit feltartva megadóan csak ennyit mondott:
-Legyen.
***
A kastély főkapuja előtt álltam már a kezemben a kis csomagommal. Pár perc múlva Olivia sétált mellém. Néhány pillanatig beállt a csönd de aztán megtörve azt mondta:
-Én csak... szerettem volna minden jót kívánni.-ránéztem mire ő csak lesütött szemekkel a földet bámulta.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá őszintén egy kacsintás kíséretében.
-Minden készen áll.-lépett ki a hatalmas kapun a Nagyúr is.- Melinda kedves indulhatunk?- odasétált hozzám a legmegnyerőbb mosolyával mire én is visszamosolyogtam rá.
-Igen.- ekkor elindult a pár méterre levő szán felé de előtte elvette a kezemben szorongatott kis csomagot és a többihez tette. Elindultam én is de Olivia hirtelen elkapta a karom és egészen a fülemhez hajolva suttogott:
-Nagyon vigyázzon magára. Semmit ne higgyen el bárki bármit is mond.- azzal amilyen hirtelen kapott el, olyan gyorsan lökött el magától. Majd újra azt a szerény mosolyát láttam csak.
Kissé ideges lettem ezek a mondatok után, de úgy voltam vele hogy csak biztosan nagyon aggódik. Elvégre, egy teljesen idegen helyre megyek. Ezt én is jól tudtam.
Odaérve a szánhoz feltűnt hogy nincsen kocsis. A Nagyúr már felült de én némán a szán mellett ácsorogtam várva hogy a kocsis megérkezzen. De csak nem jött. Észrevette hogy nem csinálok semmit, pár perc múlva intett:
-Gyere.-és már nyújtotta is a kezét hogy felsegítsen.
-De...
-Nincs kocsis.- erre teljesen elnémultam. De az hogy lehet? Nem akartam rákérdezni mert lehet hogy a végén még kinevetne.- Na gyere már. - unszolt. Mire gyorsan belekapaszkodtam a kinyújtott kézbe.
-Megyek,megyek.- és elfoglaltam a Nagyúr melletti helyet. De még mindig ott motoszkált a fejemben. Akkor hogyan fogunk elindulni? Talán benzinnel megy?
-Akkor indulhatunk.-jelentette ki csak úgy magának. Vagy nekem mondta? Fogalmam sincs.
-Tessék?
Egyik karját előre nyújtotta tenyérrel lefelé, szemeit behunyta és azután füst kezdett el gomolyogni a semmiből közvetlenül előttünk. Csak kavargott és lassan összeállt eggyé, egy testet alkotva, majd ez a test megmozdult. Ijedten megugrottam miután az az izé hátra fordult hozzánk és apró vörös szemeit a Nagyúrra szegezte. Mire ő csak bólintott és pár pillanat múlva a szán elejénél is ugyanolyan füst keletkezett. Csak sokkal több.
Már remegtem a félelemtől és a szívem majd kiugrott a helyéről de a Nagyúr nyugtatóan a másik kezét az enyémre rakta.
A sok füstből két két test állt össze. Először lentről indult.
Lábak. Négy darab.
-Ezek...
-Lovak,igen...-felelte büszkén.
Az állatok ugyanolyan éjben fekete színűek voltak. Patáikat idegesen dobbantottak és rázták a sörényüket. Mikor kicsit sikerült megnyugodnom,jobban szemügyre vettem őket.
-Nagyon szépek. - egészségeseknek tűntek és káprázatosnak.
-Uram. Indulhatunk?
Majdnem felsikkantam ijedtemben ahogy a kocsis megszólalt. Démoni hangjától még a levegő is megfagyni látszott.
-Igen.
Azzal a szán utat törve magának elindult ahogy a kocsis az ostorával mozgásra ösztökélte a lovakat.
Még egyszer visszanéztem a hatalmas a kastély falaira. Szemem végigsiklott a tornyokon, a kis ablakokon,majd egy bólintással nyugtáztam és visszafordultam és hagytam hogy a szél cirógassa az arcom.
YOU ARE READING
A lány
FantasyMelinda és párja Josh egy átlagos életet élnek. Minden nap úgy telik, ahogy mindig. De egy nap.. történik valami. Valami megmagyarázhatatlan aminek köze van Melindához, aki mintha nem lenne már önmaga. Változik. Elkezdődött... És visszafordíthata...