A lány

IX.

A hálóing ahogy földet ért, egy kevéske port kavart a szobában ahol a Nagyúrral álltam. A kezében tartott ruhát odanyújtotta, közben a fejét elfordította, én pedig csak álltam és néztem, mígnem erőt vettem magamon és megfogtam a ruha szélét.

Lágy anyaga volt, de mégis erős tartású. Egy lábon állva próbáltam belehelyezni magam, mivel legalább négy mérettel lehetett kisebb. Először az egyik lábam, és ezt követte lassan a másik. Felhúztam egészen a derekamig. A vállánál levő kis pántba belebújva vigyáztam nehogy Hozzáérjek. Végre kifújhattam az eddig bent tartott levegőt. Hála égnek a nehezén túl vagyok.

Megköszörültem a torkom, mintegy jelzésként, mire a fejét visszafordította felém. Szemeivel azonnal végigmért, és elismerően bólintott. Azzal átsétált mögém. És halkan szólt:

-Ne ijedj meg.- már kérdezni akartam hogy mégis miért, amikor hirtelen egy rántást éreztem a lapockámnál. És mintha kis kígyók csúsztak volna a hátamon össze vissza. Egy hajszál választott el attól, hogy ne sikítsak egy hangosat. 

Mindig is féltem a kígyóktól. Míg más a pókoktól, rovaroktól, én a csúszó mászóktól. A Nagyúr mögöttem észrevehette a félelmem mert jókedvűen hümmögött egyet.

-A ruha felvette az alakod és a méreted. Kell egy kis idő amíg megszokja.- közben elém állt.

Megszólalni se tudtam. Először egy több mérettel kisebb ruhába kellett beletuszkolnom magam, most meg úgy beszél arról a rongydarabról mintha az egy személy lenne! Ez egyszerűen hihetetlen!

-Valójában így is van.- Mi a...?- Sok száz évvel ezelőtt főmágusok éltek itt akik a királyok szolgálatában voltak. Háború idején nem volt elég nekik a nehéz páncélzat, ezért a kovácsok mikor elkészítették a páncélt tovább adták a mágusoknak, akik egy nagyon erős mágiával ruházták fel azokat. A csata során a lágy részeknél is megvédték őket, ahol az egyszerű páncél nem volt képes. Soha sem kaptak halálos sebet egyik csatában sem.

Később ez átterjedt a családok többi tagjánál is, és már az egyszerű ruháikat is varázslat fedte. A ruha érezte a viselőjét, a viselő a ruhát. Így sokkal praktikusabb lett végül. Megkönnyítette a mindennapokat is.- mikor befejezte elhallgatott  és egy közepes méretű tükör elé vezetett. Belenéztem, de nem tudtam eldönteni hogy sírjak vagy mosolyogjak-e. Sírtam volna mert az arcom be volt esve nagyon és a kulcscsontom is erősen kiállt, domborulataim szinte nem is voltak. Viszont nehézkesen el is mosolyodtam volna mert tényleg lélegzetelállító volt a ruha- egy boltban se tudnék ilyet vásárolni sehol sem- de inkább nem csináltam semmit csak egykedvűen bólintottam. 

És gyorsan a hasamhoz kaptam a kezem mert korogni kezdett. A Nagyúr csak mosolygott és óvatosan megfogta a kezem hogy vezessen.

-Gyere, szerzünk valami étel-félét.- kacsintott. Azzal az ajtó fele megindultunk. Nem tudtam mást tenni, így hát követtem. De még mindig nem bíztam benne. Minden pillanatban összerándultam amikor egy kis neszt  hallottam.

Az eddigi legbiztonságosabb helyet elhagyva egy férfival, mezítláb egy királynői ruhában átléptem az ajtó küszöbét.