-Balra hálószobák találhatók, és ha felmész azon a lépcsőn, akkor a második szintre jutsz.- mutatott a lépcső felé ahogy haladtunk.
-És miért csak az egyik oldalon vannak ablakok?- intettem a fejemmel a fal fele. Csak vörös téglák voltak ott semmi más. Így inkább a hozzám legközelebbihez léptem mert odalépve észrevettem kis apró véseteket rajta. Apró díszítések voltak rajta, messziről nem is látni.
-Biztonsági okokból.- többet a Nagyúr nem is fűzött hozzá. Inkább az ablakon túli táj kötötte le a figyelmét. És az enyémet is amikor odanéztem.
Kevés házat láttam; és annál kevesebb embert. Csak néhány járókelő haladt az otthonuk fele lépteiket megszaporázva. Egyetlenegy gyereket se láttam. Nevetést is csak a kocsmák felől, de ha katonák járőröztek arra, akkor egyből beállt a csönd. Ekkor előugrott egy kép az emlékezetemből.
Hangos sikítások.
Futás hangja, ahogy egyre közeledik.
A nő élettelen szeme.
A füst orrfacsaró szaga.
-Voltál már háborúban? Vagyis... volt-e?- nem tudtam eldönteni hogy magázzam vagy tegezzem. Bár szinte csak pár évvel lehetett idősebb mint én. Figyelmemet ismét neki szenteltem. Ő a téglafalakat vizsgálgatta már és ujjával néha egy-egy porszemet lesöpört az amúgy portalan téglákról. Majd amikor megunta felém fordult és sötét szemeit az enyémbe fúrva válaszolt.
-Igen voltam. És tegezz kérlek.- azzal visszafordult és folytatta az addigi tevékenységét. Az én kíváncsiságomat viszont nagyon felkeltette.
-És sokban vettél részt? Téged is besoroztak esetleg? Atomháborúban is voltál?- a keze megállt az egyik tégla darabon és lassan, egy nagy macska kecsességével, teljes testtel visszafordult hozzám. Szemeit lesütve elmosolyodott és kuncogva megrázta a fejét. Mikor megszólalt mintha minden megfeszítve,lélegzet visszafojtva megáll volna.
-Nagyon sok minden van amit nm tudsz még kicsi lány. A háború nem az én asztalom. Apám egyetlen gyermekeként a harcmezőn nekem is meg kellet jelennem. A harcművészetet megtanították, de nem kellett sokszor használnom. Nálunk nincs olyan hogy besorozás. Az én világomban teljesen mást jelen a háború. Itt nincs se atom se olyan fegyver amit te ismersz vagy már láttál. Ez más.- hangja kicsit lealacsonyítóan hatott rám, ezért akaratlanul is kötekedésbe kezdtem.
-Hogy-hogy más? Akkor mivel szálltok harcba?- közben széttártam a karom jelezve az értetlenségem.- Mert nem értettem ebből semmit amit az imént mondtál.
Talán kaszával vagy kapával? Mulattam magamban.
-Majd mindent megtudsz időben.- lassan beszélt, minden szavát alaposan kigondolva.- Ha akarod később megmutathatom.- nem válaszoltam, vártam hogy mondjon még valamit ezért csak csöndben figyeltem ahogy sétált tovább a folyosón.
Mikor egy kicsit elhaladt tőlem, megállt.
-Nem jössz?
-De igen!- eszméltem fel hirtelen.- Szóval?- léptem hozzá. Közben türelmetlenül a körmöm piszkálgattam séta közben. És megállapítottam magamban hogy kéne már műkörmöshöz mennem nagyon.
-Kicsi lány. Én már akkor kardot forgattam és egy birodalmat vezettem, mikor te még meg sem születtél.- ezeket hallva azonnal megálltam. És számat eltátva kerestem a szavakat.
YOU ARE READING
A lány
FantasyMelinda és párja Josh egy átlagos életet élnek. Minden nap úgy telik, ahogy mindig. De egy nap.. történik valami. Valami megmagyarázhatatlan aminek köze van Melindához, aki mintha nem lenne már önmaga. Változik. Elkezdődött... És visszafordíthata...