XXII.

5 2 1
                                    

A további út síri csendben telt el. Csendben figyeltem a monoton tájat, és az előbbi jelenet járt a fejemben. Szinte sokkolt, ahogy elbánt azokkal a férfiakkal. Rémisztő volt.
Mi van ha egyszer feldühítem?  Belőlem is csak csont marad? Vagy por?  Inkább nem is mertem ilyesmikre gondolni, kirázott tőle a hideg.
-Megérdemelték amit kaptak.- mély hangja megtörte a levegőt.- Nem tűröm el senkitől hogy bántsanak. Értetted? 
Felém fordult és óvatosan rátette a kezét az enyémre, ami az ölemben volt. Nem szóltam semmit, csak néztem előre. Nem volt ínyemre a dolog. Igaz, bántani akartak. 
Csak önvédelem volt.
Legalábbis én ezt gondoltam...
-Ugyan Melinda.- ahogy megszólalt, mintha a levegő vibrálni kezdett volna, a szemem sarkából észrevettem hogy fekete árnyak jelennek meg a szán körül.
Testemet elöntötte a pánik ezért odafordultam Hozzá, de Ő folyamatosan engem nézett azokkal a szénfekete szemeivel.
Az árnyak egyre közelebb kerültek hozzám és pillanatokon belül már a lábaimat is elérték, végigkúsztak a testemen, ellepve a lábaim, a karjaim és végül az egész testem.
Kiáltani, sikítani akartam, de egy szó se jött ki a számon. Majd egy erős nyomást éreztem a bensőmben, olyan volt mintha egy paszírozóban lettem volna. A tüdőmből minden levegő kiszorult, szinte már-már fuldokoltam. Hasogatott a fejem és rosszul lettem. Azonban hirtelen éles sikoly robbant ki belőlem, majd a testem ernyedten dőlt előre.
Még a természet is összehúzta magát.
Majd teljes csönd.

-Nem kellett volt ilyen sokáig húznod.






Halo halo halo Mindenki.

Igen, mily elképesztő, feltámadtam rég elfeledett hamvaimból! 

Oké viccet félretéve most következik a magyarázat: az az igazság hogy az utóbbi egy évben kb. az ihlet elveszett, közben jött az érettségi, közben nem is igazán volt kedvem írni stb. Szóval volt minden is.
DEVISZONT! :DD Olyan ötletem támadt hogy az alap kis regények mellett elkezdenék rövid (pár fejezetes) novellákat írni stílustól,fajtától függetlenül. Hogy ne csak álljatok és várjatok hogy "mi a f*sz van ezzel a nyomorulttal??" Hanem hogy azert legyen mit olvasgatni. Bár azért szeretném kikérni a véleményeteket hogy tetszene-e vagy már túl sok lenne, vagy inkább megvárjátok a regények folytatását stb.? Írjátok meg légyszi ^^

A lányDonde viven las historias. Descúbrelo ahora