A lány

III.

-Te teljesen megőrültél?- Josh fel-alá járkált az ágyam mellett.  Nagyon kiborították a történtek. És engem is. Szegény Max. Majd nem megöltem. Meg akartam ölni... Nem tudom hogy történhetett, mert szegény kutyust soha nem bántottam volna. De akkor, ott.. Az a valami a fejemben annyira hívogatott, nem tudtam ellenállni.

Ránéztem, mire ő felvont szemöldökkel és karba tett kézzel várakozott. Ekkor jutott eszembe, hogy lehet közben kérdezett egy két dolgot.

-Ne haragudj, mit is mondtál? Nem figyeltem.- zavaromban inkább beleittam a kávémba, amit kaptam.

-Látom nagyon figyelsz... Azt kérdeztem hogy korábban előfordult veled ilyen képzelgés? Esetleg titokban szedsz valamiféle gyógyszert?- ekkor komolyan rám nézett. Teljesen ledöbbentem. És ennek hangot is adtam:

-Komolyan azt feltételezed rólam, hogy drogozok? Az Isten szerelmére, Josh!!- ekkor gondolkodóba esett és úgy tűnt, magában vitatkozik. Az arca kialvatlan volt, szeme alatt sötét karikák. Az ő esetében ez furcsa. Hiszen eddig mindig jókedvű,nyugodt és barátságos volt. Most viszont mintha kicserélték volna: az inge gyűrött, az arca borostás volt, a haja zilált. Úgy nézett ki, mint egy zombi. Soha nem láttam még ilyennek.

-Nem, de ezek után nem tudom, hogy mit higgyek.- odalépett az ágy széléhez és leült. Megfogta a kezemet és belekezdett:

-Melinda, figyelj rám. Tudom, hogy nagyon meg vagy ijedve, ahogyan én is. De úgy gondolom, hogy együtt mindent meg tudunk oldani,ahogy eddig is.- a szemembe mélyen belenézve közelebb hajolt és egy lágy csókot lehet az ajkaimra. Pár perc múlva kopogtak az ajtón, mire szétrebbentünk.

Egy szemüveges, a harmincas éveiben járó nő lépett be. Odalépkedett hozzánk, kezet nyújtott:

-Nagyon örvendek, Dr. Felt vagyok. Én leszek a pszichológusa. - ekkor az ereimben szó szerint mintha a vérem is megállt volna. Mi az hogy a pszichológusom? Nem vagyok én valami elmebeteg  pszichopata!! Ezt nem hagyhattam annyiban:

-Várjunk egy pillanatot!- letettem a csészémet az ágyam melletti komódra.- maga ezt komolyan gondolja?- Mrs. Felt erre elmosolyodott és Josh-hoz fordulva ezt mondta:

-Mr. Nelson, válthatnék pár szót Miss Forth-szal?- Párom rám nézett, tudta nagyon jól, hogy most csak és kizárólag rá van szükségem, nem egy ilyen ribancra.

-Persze.- és mivel még másodpercek múlva is ott állt kissé elpirulva gyorsan hozzátette:

-Akkor én megyek is. A váróban leszek.- azzal elsietett. És még csak hátra se nézett. Gondosan becsukta maga mögött az ajtót. Ha egyszer valaha is kikerülök erről az Istenverte fertőtlenítő szagú helyről, akkor garantálom, hogy semmilyen természeti katasztrófa vagy élőlény nem fog megállítani, hogy jól seggbe rúgjam.

Dr. Felt még mindig ott állt, ahol korábban és az arcomat tanulmányozta. Ettől zavaromban a hálóingem gombjával kezdtem el babrálni. Eltelt pár perc és egyikünk se szólalt meg. Kezdett kínossá válni a csönd. Óvatosan ránéztem és végigmértek amit észre is vett és ekkor hosszadalmasabban figyelt. Míg végül feladtam:

-Maga meg mi a fenét bámul?- a hirtelen feltörő dühtől kezdett vörösödni a fejem. Legalábbis úgy éreztem. A doki erre csak halványan elmosolyodott.

-Csak próbálom kitalálni, hogy min gondolkodsz.- Na persze.

-Igen? És tudja mire gondolok? Arra hogy semmi kedvem ebben a kórházban feküdni!- most már szinte kiabáltam. Már csak az hogy egy ilyen alak méreget, már az idegesítő. 

Még mikor kisebb voltam anyukámnak volt egy barátnője, aki hasonló szakterületen dolgozott. Mindig kint a konyhában beszélgettek, nagyon elmélyülten. Én meg a szembe levő szobám résnyire nyitott ajtajából figyeltem. Anyu barátnőjét mindig is nagyon furcsának találtam. nem csak az öltözködése, hanem a kisugárzása miatt is. Ugyanis mindig mosolygott. De nem azzal a kedves mosollyal. Nagyon ijesztő volt. És hát, én még kisebb ként nagyon kíváncsi természetű voltam. És egyszer fordult elő az, hogy éppen őket figyeltem. Anya nagyban magyarázott valamiről, de a barátnője elfordította a fejét és pontosan oda nézett ahol álltam. És kivillantotta hófehér fogait. Ijedtemben gyorsan becsuktam az ajtót. És soha többet nem kíváncsiskodtam. Azóta egyszer sem láttam a nőt. Anya sem beszélt vele azóta.

-Nyugodjon meg kedves. Nem lesz semmi gond. De higgye el, én is jobban örülnék neki, ha otthon ülhetnék a tévé előtt és ehetném a sütijeimet. De ehelyett magácskával kell foglalkoznom. Úgy hogy legyen szíves és kezdjen el felöltözni. Nagyon sok mindent kell megbeszélnünk.- egyik pillanatról a másikra változott a hangneme. És a szeméből is eltűnt a kedvesség. Szinte már parancsolgatóan folytatta.

-Három percen belül legyen kész.- azzal egyszerűen fogta magát és kisétált az ajtón. Mi a...?

-Anyád!- kiáltottam utána, amitől szinte zengett az egész kórház.