A lány

V.

Mikor a szememet kinyitottam először azt hittem, hogy álmodok. Mert egy nagy feketeség vett körül. Gyorsan becsuktam, majd újra kinyitottam. Ugyanaz. Tehát olyan sötét van, hogy mindegy hogy ki van nyitva vagy be van csukva. Enyhe pánik fogott el. Körbe akartam nézni, hogy merre is induljak el. De ebben a fekete valamiben igen nehéz lesz bármerre is elindulni.

A kezemet akartam megmozdítani, de semmi. Egyszerűen nem engedelmeskedett. Aztán a lábamat, a felsőtestemet, de mintha egy láthatatlan ragasztóval lettem volna hozzáragasztva a mihez is? Feketeséghez? Ugyanmár.. Najó.. Lassan, egyre jobban kezdődött fokozódni a pánik. Semmim se mozdult. Egyre szaporábban vettem a levegőt, nyugtatgattam magam hogy minden rendben lesz. Csak mély levegő. Már sehogy se bírtam tovább, ordítani akartam. Segítséég! Valaki segítsen már! A fülemben zúgott a vérem a szívemet már a torkomban éreztem és már az ájulás határán voltam amikor lassan, alig észrevehetően a feketeség elkezdett eloszlani. Lassan, szinte "ráérősen".  Ekkor éreztem, hogy a súlytalanság lassan elpárolog körülöttem. Hirtelen egy kemény, hideg valaminek csapódott a hátam. És a fejemet is sikerült bevernem. A bennrekedt levegő miatt elkezdtem köhécselni miközben lassan felültem. Szétnéztem és sikerült beazonosítanom, hogy egy padlónak csapódtam neki. Körbekémleltem és kiderült, hogy egy zárkaféleségben lehetek. Nagyszerű. Lassan felálltam és amennyire elzsibbadt lábaim engedték odabicegtem a jobb felső sarokban észrevett apró fényforráshoz. Nem volt több egy három centiméteres átmérőjű lyuknál. Szemeimmel belenéztem, abban reménykedve hátha rájövök hogy hol vagyok. Az apró lyukon át egyszerűen nem hittem a szememnek. 

Lángoló házakat, tornyokat, nagy épületeket láttam. A füstjük beterítette az eget. A lyuk nagyjából a földdel volt egy magasságban. Így csak az arra rohanó emberek lábát láttam. Volt akinek csak egy fél cipő volt a lábán. Más mezítláb. Hangokat alig lehetett hallani. Csak egy két "gyorsan, a vödröt" és "siess már" mondatfoszlányokat. Perceken belül már a lábak egyre fogyatkoztak a látókörömből.  Hirtelen megcsapta a fülemet futó léptek zaja. És egyre gyorsultak. Az illető gyorsan szedte a levegőt és mintha szipogott volna. Már majdnem nálam volt. Ekkor egy hatalmas robaj zengett be mindent. S a lyuk elé pár méterrel egy test zuhant. És egy fénytelen fehér szempár bámult a lyuk felé. Valaha nő lehetett mert kopasz fejéből pár hosszabb tincs kilógott. Nyitott száján át lassan folyt a vére. És az arca.. az arcán a szín tiszta kétségbeesés,halál,fájdalom látszódott. És még mielőtt felsikíthattam volna a cella bal oldali része elhúzódott és egy kis sötét alak jelent meg egy gyér fényt adó lámpással a kezében. A csuklyáját levette és felfedte eltorzított arcát.

-Gyere kicsi lány. A nagyúr már vár.- és mivel hogy egy tapodtat se mozdultam, hangosan fújtatott és elkezdett mormogni, mire két hatalmas füstből álló valami jelent meg mellettem. Erősen megfogták mindkét karom és kivezettek.

-Ne! Hagyjanak! Nem hallják? - de a kérdéseimet figyelmen kívül hagyták és csak vezettek tovább.