April Higgins a különleges boszorkány

Part32: A háború után.

Perselus visszatért a jelenbe és érzékelte egy másik test lélegzetét. Hírtelen felkapta fejét és lenézett a szorongatott lányra. -Életben vagy?! -Igen nyögte erőtlenül. -Hála Merlinnek! A lány felnézett rá és Perselus nem foglalkozva semmivel és senkivel megcsókolta. -Ezt miért kapom? -Örülök neked. -Ennyi? -Igen. Nem adhatok csak úgy csókot valaki olyannak akit mindennél jobban szeretek? -De...persze...csak szerettem volna, ha tudsz mindenről. Arról, hogy mit miért tettem és reméltem megbocsátasz. Perselusban egy csepp harag sem volt a lány iránt. Kedves gesztusnak tartotta, hogy meg szerette volna védeni és aranyosnak tartotta aggódását iránta. Hosszas mesélés után se változott meg benne semmi ezért elmondta nem haragszik, majd amikor visszatértek már minden nyugodtabb volt. -Vége van. Suttogta, hogy ne erőltesse meg magát. -Vége van...ismételte Perselus is suttogva. El se hiszem...-Túl éltük...Nézd meg az emlékeim kérlek! Emlékezz a közös pillanatainkra egytől egyig! Addig én odaadom a másikat Kingsleynek amiben minden bizonyíték benne van.Ekkor Draco ölelte át és nem értette ugyan, de Cissy tekintete mindent elárult. -Köszönöm! Ne haragudj...-Nem haragszom suttogta. Narcissa mellett ott állt Draco apja és amint rá emelte tekintetét ő elképedve nézett rá. Draco mellé sétált és April felismerte benne saját magát. -Te Renee lánya vagy? -Igen...ön pedig Mr. Malfoy. Örülök kezet nyújtott és Lucius elfogadta, de a lányt váratlanul érte amint kezet fogott vele ölelésbe rántotta. -Ha tudtad volna mennyit kerestelek miután Potter elárulta Reneet...Azt hittem téged is megöltek...-Nem...életben maradtam...-Draco ő itt a nővéred...-Tessék? -Semmi baj Draco ezt én se sejtettem mostanáig. Személyiségre talán apánkra hasonlítok valamennyire, de külsőre inkább anya vagyok. Hosszú lenne elmagyarázni a történetet ezért is szeretném később...Melletted leszek mindig ahogy eddig is védtelek. -Köszönök mindent! -Semmiség öcsi! Cissyre nézett hálásan és a nő nem is sejtette akkor, de a véleménye is megváltozott Aprilnek róla. A Roxfort renoválásába is segédkezett és eldöntötte mihez fog kezdeni. -Emlékszel, hogy kérdeztem egyszer mit szeretnél csinálni? -Igen. -Van már ötleted? -Egy komplett terv van a fejemben. Mosolygott April Perselusra.-Meséld el! Örömmel hallanám mihez fogsz kezdeni! Mosolygott rá vissza lágyan a bájitalmester. -Megyek utánad...-Ezt, hogy érted? -Bájitalmester leszek és a Roxfortban szeretném ezt a posztot átvenni tőled így neked is teljesülhet a vágyad, mint Svk tanár. -Dehát...-Nincs dehát. Szeretek a bájitalokkal foglalkozni és tudom te is, de ne tagadd, hogy jobban szereted az Svkt és szívesebben tanítanád. -De....April szúrósan nézett rá és így elhallgatott. -Na jó nem ellenkezem. Adta meg magát. -Ezek szerint akkor munkatársak leszünk pár év múlva. - Így van. -Azt hittem a háború után soha nem látlak...-Perselus nem mennék mellőled sehova. Képtelen lennék megint nélküled lenni. -Tényleg? -Igen komolyan mondom. Elég volt az a három év. Sőt! Túl sok volt. Ne haragudj, hogy nem voltam melletted! Nagyon bánt...-Mellettem voltál...,ha nem is testben akkor lélekben. Köszönöm, hogy annyi mindent tettél egyszerűbbé és, hogy olyan sokat tettél értem! Perselus megállt Aprilhez fordult és átölelte. A lány magához szorította és miután elengedte felnézett rá és elmosolyodott. -Semmiség. Az idő és a tér megszűnt létezni számukra így érezhették el fog jönni az idő, hogy arról a bizonyos részecskéről beszéljenek a Cissys eset után...Persrlus semmit se szólt inkább csak megtette újra ugyanazt. A kis bátortalan csók Aprilnek a legtöbbet jelentette és nem lepte meg Perselust azzal, hogy viszonozta. Szerette ebben már biztos volt és nem csak, mint barát, hanem, mint egy társ. A pálcájukról kiderült, hogy az az ,,ikerpár" aminek később lelki társi kötődése lett. Olivander azzal magyarázta, hogy barátságnak indult, de nem úgy folytatódott. Már akkor több volt köztük amikor magázódva beszélgettek. A trióval jóban volt és ő is vissza ült egy évet még a padba. A kapcsolatuk nem volt és nem is maradt volna titok, de mindenki összeillőnek találta őket. Persze első körben csodálkoztak azon, hogy Perselus Piton a rettegett bájital mester és April Higgins a különleges boszorkány, de azt, hogy miképp ismerkedtek még az unokáknak is mesélni fogják. Harry, April és Perselus beírta magát a varázslótörténelembe. Amikor a könyvekben felfedezték magukat kiszakadt belőlük az őszinte nevetés. Harry ekkor látta először a férfit nevetni. April miután kinevette magát elolvasta mit írnak és néhol ugyan bele tudott volna kötni, de nem tette. Megadta a beszélgetési alapot Perselus és Harry számára. -Talán ők is kibékülhetnek! Gondolta a lány így felhozta a témát és teljes mértékben jól el tudtak beszélgetni. Perselus nyomatékosítani szerette volna Potterben, hogy April és ő nem csak barátok. A lány is érzékelte ezt a viselkedésén ezért közelebb engedte magához és hozzábújt. Harry csak elmosolyodott. -Remélem anyám nem hagyott maradandó sebet a lelkedben...hibát követett el ellenben megadta másnak a helyet a szívedben Perselus. Piton ledermedt az egészen és csak egy pár perc múlva eszmélt fel. -Potter...nehezemre esik ugyan erről beszélni magával, de a sebek amiket Lily okozott elmúltak. Túl vagyok vele kapcsolatban mindenen és kérem ne is emlegesse újra...-Nem fogom. Sajnálom, hogy apámat látja bennem...pedig nem vagyok olyan, mint ő. Sirius pedig már halott. Remus csak csendes megfigyelő volt így őt legalább ne okolja. Szembe kellett néznie saját magával is...-Harry Perselusnak itt voltam a kezdetek óta. Anyádat is segítettem neki feldolgozni. Sok mindenen túl vagyunk. Az lenne a legjobb, ha most hagynánk mindent ülepedni és utána ülnénk le beszélgetni...-Lenne mit megvitatnunk...