April Higgins a különleges boszorkány

Part31:Nem engedem.

April fejvesztve rohant és egyszer csak Fawakesra lett figyelmes. A főnix ledobta neki a süveget és várta, hogy vissza adják neki. Kivette a kardot tőré változtatta és visszaadta a süveget. Lassított tempóján, hogy ne terelje magára a figyelmet. Arra ért oda, hogy Voldemort a következőket mondja:,,-Nagyon jó és hűséges szolga voltál Perselus, de csak én élhetek örökké!" -Nagyúr...a következő percben hallotta a pálca suhintását és amint azt mondja -Nagini...ölj! Ekkor oldalról berontott az üvegen át így az ő torkát kapta el a kígyó. -Hogy?! A szúrástól és a sok marástól nem tudott semmit se mondani, de amint egy kicsit felül kerekedett a kígyón elkiáltotta a varázsigét. -LUMOS SOLEM!!! Ezzel megvakította Voldemortot és a kígyót is leszúrta. Támadta volna még, de a másik dehopponált. Idő közben April rájött ő maga is egy horcrux ezért hallotta suttogni és amíg meg nem hal ő ugyanúgy élni fog. A lány összeesett és saját vérében feküdt. Levette állarcát és feltápászkodott. Alig kapott levegőt és fuldoklott a saját vérétől, viszont még volt annyi ereje, hogy végig húzza Perselus sebén a kezét és az egyből össze is forrt. Kivette talárjából emlékeit és Perselusnak a kezébe zárta. -Azt ígértem visszatérek és nem hagylak egyedül. Nem tettem. Egész idő alatt melletted voltam csak te nem tudtad. Nekitámasztotta fejét a hideg ablaknak és próbált levegőhöz jutni. Hermione amikor beértek elszörnyedt. -April! Professzor maga jól van? -Igen.....lehelte dermedtségében. -April hallasz? Harry add a táskám! Nem hagylak meghalni érted?! Nem fogom hagyni. -Her...mi..o...ne felköhögött egy adag vért és folytatta. -Nem...gyógyít...hatsz...meg....meg...kell...halnom...Nagyon kevés levegője maradt és nem hitte, hogy képes lesz túlélni viszont muszáj volt elmondania amire rájött. -Nem hagylak meghalni! Hermione határozott volt és lázasan kutatott táskájában. -Figyelj...rám...én...horcrux...vagyok....,ha.......meghalok...ő is...veszt...az...erejéből. Nem...szabad...megmentened....megérezte Perselus kezét homlokán és fájt tőle a szíve. Tudta neki el kell mennie, de boldog is volt kissé. Hogyha meg is hal az ő érintése lesz az utolsó ami érezhet és ez megnyugtatta belülről. Hermione nagynehezen eleget tett a kérésének és Perselusssal együtt el hopponáltak. Megbeszélték kinek mi lesz a feladata és, hogy hol találkoznak, ha végeztek. Perselus egy megmaradt fal tövében zokogott. Érzésként emlékezett csak a lányra, de nagyon szerette. Talán már nem is csak egy barát módjára. Szerette volna, hogy vége legyen és ő újra emlékezhessen. Az egyezségüknek megfelelően vigyázott Grangerre és Weasleyra. Amint elindultak és ő kisírta magát utánuk indult. Óvatos volt nehogy véletlen valaki meglássa. Lassan, de biztosan odaért. Látta amint Longbottom karddal hadonászik és Grangerék nem bírnak a kígyóval. -Adja ide! -Mi?! Nem! -Longbottom, ha most nem adja ide és maga miatt hal meg a trió két tagja esküszöm még utánuk megölöm magát. -Maga halálfaló nem adok a kezébe fegyvert! Perselusnak fájt ezt hallania, de mérge erősebb volt. Kirántotta kezéből a kardot és visszafelé ment. Talárját Aprilre terítette, hogy oltalmazza minden rossztól. A talár birtoklójaként érzete, hogy a lány egyre kevesebbet lélegzik, egyre kevesebb életjelt mutat, majd meghal. A kígyót látva eszébe jutott hányszor marta meg annak a nyakát aki életét adta érte. Szemei vészesen villantak meg és megindult a vad felé halkan. Felülről döfte bele a kardot. A legkegyetlenebbül. A kard a kígyó fején keresztül haladt biztosítva a halálról. Elporlása után Perselusék hallották és látták amint Voldemort seregével együtt jön. Piton visszaadta Nevillenek a kardot és elbújt. Pont rálátott Rubeusra aki Harryt tartotta kezében. Tudta Grangernél van egy használatlan pálca így magához hívta óvatosan. Tudta, hogy ez bizony Fenrir volt pálcája. Amint Harry levetette magát ő felé rohant és oda dobta neki azt, majd használva halálfaló alakját elillant. Voldemort meg volt döbbenve, de Harryre támadt. Perselus visszament a kikötőbe és Aprilt kereste. Sejtése beigazolódott a lány nem mozdult egy tapodtat se. Ugyanott feküdt a véráztatta padlón csukott szemekkel. Odament hozzá és csak úgy, mint azon az estén Lilyt őt is magához szorította sírva. Senki nem hinné el, hogy Perselus Piton ilyen ember, ha nem látnák saját szemmel, de Perselusnak is voltak, vannak és lesznek érzései hiszen ő is ember. Ha nem érezne, nem élne logikusan végiggondolva. Tehát Perselus érzett akkor is amikor elvesztette Lilyt és akkor is amikor Aprilt. Ugyan nem emlékezett semmire, de a lány érzéseket váltott ki belőle, olyan ismerőseket amiről tudta csak ő képes előidézni. Érezte az emlékeiket és jóleső borzongás futott át a hátán. Amint előkerült egy igen kedves emlék könnyezve nevetett halkan. Emlékezett arra amikor egy kávézóban beszélgettek és egy mugli kislány nem ismerve Pitont se Aprilt megjegyezte milyen aranyosak együtt. Emlékezett April arcára ezek után és régebben amit a szégyen pírjának gondolt volna ma már a szeretet, szerelem pirulásának ismerte fel. Nem gondolta volna, hogy a lány szereti őt. Nem, hogy még szerelemmel. Azt gondolta utálja és ő is így érzett iránta a mai napig amikor is újra megvilágosult, újra felismerte egyetlen legjobb barátját.