Akane, a helyettes halálisten - Bleach fanfiction

6. A karate bajnokság

Akane attól a pillanattól fogva ideges volt, hogy a bajnokság reggelén kinyitotta a szemét, mikor felébredt.

Szerencsére a családja azt hitte, hogy csak a verseny miatt van az egész, ő pedig nem sietett felvilágosítani őket, hogy valójában az esetleges lidérctámadásoktól retteg. Valahányszor eszébe jutott, hogy bármikor megtámadhatják és elképzelte, ahogy annyi ember között megjelenik, egy olyan borzalmas lény, mindig megszorította a nadrágja zsebébe rejtett kesztyűt.

Újra és újra megköszönte magában Hanakonak, hogy neki adta és elhatározta, hogy amint hazaér, valahogy megtalálja a módját, hogy viszonozza a szívességet. Esznek a halálistenek fagyit vagy ilyesmi? Majd kideríti.

Az autóban Akane ült előre, a fiúk pedig hátra. A lány folyamatosan a biztonsági övét markolászta és a tenyere izzadt, mikor pedig elértek Tokióba és a dugóban araszoltak, majd megálltak az első piros lámpánál remegni is elkezdett.

A helyzet borzasztó ismerős volt, hiszen az édesapjával is egy kereszteződésben álltak az autóval és akkor támadta meg őket egy lidérc...

Az édesanyja rátette a kezét Akane-éra és szelíden rámosolygott.

- Nem kell félned. – mondta és a hangjától Akane egyből nyugodtabb lett. – Minden rendben lesz kicsim!

Nem tudta, hogy miért volt ez, de az anyukája tudott valamit, valamit, amivel valahányszor ideges volt, mindig meg tudta nyugtatni, nem számított, hogy épp mennyire félt.

A telefonját kezdte inkább babrálni és mikor a lámpa váltott és újra elindultak, látta, hogy Luna írt neki üzenetet. Hálás mosollyal az arcán olvasta a rövid, de kedves sorokat majd a mellkasához szorította a készüléket.

Egyik kezével kitapintott a zsebében lévő kesztyűt.

Nem lesz semmi baj. – mondogatta magának. Nem lesz semmi baj.

***

A sportcsarnok előtt már ott várta Kenta és még néhány csapattársa. Az sensei is hamar megjelent és egyből elkergette a csapattagok maradék félelmét a lelkesítő beszédével, majd bevezényelt mindenkit az öltözőkbe.

Akane megölelte az anyukáját és Keijit, lepacsizott Taroval és rózsaszín sporttáskájával a vállán elindul befelé a többiek után.

Az öltözőben már a hófehér egyenruhájában volt és épp az övet kötötte a derekára, miközben azon gondolkodott, vajon el tudná-e rejteni Hanako kesztyűjét az egyenruhában. Kár hogy nem gondolt erre hamarabb!

Végül fogta és bedugta a szorosan megkötött fekete öve alá, majd kisietett a csapattársaihoz.

- Izgulsz Akane-chan? – kérdezte Kenta.

- Az sensei beszéde után? – vonta fel az egyik szemöldökét a lány. – Soha!

- Helyes! Megnyerjük ezt a mai napot, holnap meg ünneplés! Ugye jössz te is? Yuko-chan szülei elutaztak a hétvégére és nála tarthatunk házibulit.

- Ööö... Sajnos nem lehet, a családommal itt töltjük a hétvégét. Anya találta ki, amolyan... nyaralás féle.

- Ó! Értem, hát akkor jó szórakozást nektek!

- Köszönöm! Nektek is!

A fiúk meccseivel kezdtek. Akane vissza fojtott lélegzettel figyelte az iskolatársai mérkőzéseit és a többiekkel együtt lelkesen tapsolt, mikor nyertek egy meccset. Kenta eljutott a selejtezők végéig. A fiú elégedetten és izzadta vágta le magát Akane mellé, törökülésbe húzva a lábait, majd egy kis törölközőt csavart a nyaka köré és meghúzta a vizeskulacsát.