Akane, a helyettes halálisten - Bleach fanfiction

10. Sötét erdő

Egy csonterdőben sétált. Óriási kihegyezett bordák törtek az ég felé körülötte. A „fák" tetejéről csupasz koponyák vigyorogtak rá, amiknek a szemüregében sárga láng táncolt. A hideg szél suttogott körülötte: Segíts! Segíts nekem! Lába bokáig süllyedt a hófehér, finomszemű homokba. Nem olyan volt, mint a tengerparti homok, a fák sem olyanok voltak, mint egy közönséges erdőben. Még az égen fénylő félhold is természetellenesen hegyes volt.

Ahogy sétált, az egyik törzsön nyomokat fedezett fel, mintha egy vadállat azon próbálgatta volna a karmait. Nagyot nyelt félelmében. Nem szeretett volna találkozni az állattal, aminek ekkora karmai vannak.

Haladt tovább és egy csillanás vonta magára a figyelmét. Az egyik fa ágairól kilenc egyforma ezüst kézitükör lógott le. Odalépett az egyikhez és óvatosan a kezébe vette, mintha attól tartana, hogy a tárgy megsebzi. Belenézett, de nem látta magát benne.

Egy kiszáradt, inkább nagyra nőtt kóróra emlékeztető fa mellett is elsétált, ami reszketett még a gyönge szélben is. Olyan hangja volt, mintha csontok ütődnének egymáshoz. Egy másik fa tetejéből hófehér madár figyelte, olyan mozdulatlanul, hogy először észre sem vette, mintha az ág része lett volna, amin ült.

Egyre mélyebbre jutott az erdőben és egyre jobban el volt veszve.

Gyereksírás ütötte meg a fülét, ami egyszerre jött mindenhonnan és sehonnan. Hiába forgolódott, nem látott senkit és nem tudta megállapítani, hogy honnan jön a hang.

Egyre jobban szédült, a gyomra felkavarodott, miközben körbe-körbe forgott, a fák pedig táncra perdültek a szeme előtt. Mikor már nem bírta tovább, összeesett.

***

Élők Világa, Oszaka város

Akane hirtelen felült az ágyában és a szívéhez kapott. Érezte, ahogy vadul ver a bordái alatt. Másik kezét a halántékára simította.

Semmi baj! Nincs semmi baj! Csak álom volt! – lassan ebbe a tudatba burkolózott.

Csak egy álom.

Mélyeket lélegzett, hogy lenyugtassa magát.

Ekkor halkan megkocogtatták a szobája ablakát. Nem ijedt meg, jól ismerte már ezt a zajt, sőt halványan már érezte az ismerős lélekenergiát az ablak túloldaláról. Olyan érzés volt, mintha kifejlődött volna egy hatodik érzéke.

Mosolyt erőltetett az arcára, mielőtt beengedte volna az ablakában álló Hanako-t, bár sejtette, hogy szemtanúja volt az előbbi felriadásának álmából.

- Jól vagy? – mászott át a halálisten a párkányon, beigazolva Akane sejtését.

- Igen, csak rémálmom volt. Néha előfordul. – próbált úgy tenni, mintha semmiség lenne az egész és közben nem volt hajlandó tudomást venni a nyakán lecsorgó és a tenyerén képződő verejtékről. A pizsamanadrágjába törölte a kezét. – A városban mi a helyzet?

- Minden csöndes. Tettem egy kört, aztán gondoltam benézek. – Hanako úgy nézett rá, mintha igyekezne kiolvasni a lelkéből, amit nem mond el neki.

Akane nem azért titkolózott előtte, mert nem bízott benne, egyszerűen csak nem akarta még az ügyes-bajos dolgaival is terhelni. Látta a halálistenen, hogy milyen fáradt. Mióta Kaito visszament a Lelkek Világába, Hanako-nak egyedül kellett őrködnie a városban. Ráadásul minden délután két órán keresztül Akane-nak tartott edzést. A vívás már elég jól ment neki, hamar megtalálta az összhangot a lélekölő kardjával, Amateraszu-val. A varázsigékkel viszont meggyűlt a baja. A szöveget megtanulni egy dolog, na de utána támadni is vele... Nem bizonyult valami tehetségesnek ezen a téren.