Akane, a helyettes halálisten - Bleach fanfiction

7. Lelked tükre

Akane egy teljesen ismeretlen helyen találta magát. Gyönyörű volt, akár egy virágzó liget. Egy kis kerti pagodában ült, ami sötétszínű fából készült. A virágszirmok hófehér és rózsaszín esőként hullottak és kavarogtak körülötte mindenfelé, olyan sűrűn, hogy alig lehetett látni magát a kertet tőlük, és mindent beragyogott egy lágy, narancssárga és aranyszínű fény, amelyet a távolban lemenő Nap árasztott magából.

Akanénak pislognia kellett párat, mire a szeme hozzászokott a hirtelen fényhez az éjszaka sötétsége után.

Egy ismeretlen nő állt előtte, akit még soha életében nem látott. Biztosan emlékezett volna rá, ha egy ilyen gyönyörű személlyel találkozik.

Hollófekete volt a haja és gyönyörű, vörös és fehér kimonót viselt, amire kecses darumadarakat hímeztek díszítésként, amik szárnyaikat kitárva repültek vörös napkorongok előtt. A nő fején hegyes csúcsokban végződő aranykoronát viselt, az övszalagjába pedig egy színarany katana volt bedugta. A ruhája alapján egy japán császárnő is lehetett volna, de arany szemei és a belőle sugárzó fény és erő világosan jelezte, hogy ő még annál is több. Egy megfoghatatlan lény, aki eddig Akane lelkének mélyén rejtőzött, várva a pillanatot, hogy második Napként áraszthassa el a fényével a lány egész lelkét.

- Már régóta vártam, hogy eljöjj ide.

- Várt rám? – értetlenkedett a lány.

A nő nem szólt semmit, csak a kezét nyújtotta felé. Akane egy pillanatig megcsodálta kecses, hosszú ujjait, aztán elfogadta a segítségét és felállt. Meglepődött, hogy a karcsú nőben mennyi erő van, ahogy felhúzta.

- Gyere, sétálj velem egyet! – invitálta és a lánynak eszében sem volt nemet mondai.

Követte a csodaszép nőt le a pagoda néhány lépcsőjén, majd elindultak a virágszirom esőben a fák között.

- Gyönyörű ez a hely. – ámult a lány, de megijedt, hogy még a végén lenyel pár virágszirmot, ezért gyorsan becsukta a száját.

- Úgy gondolod? – kérdezte sejtelmesen a kísérője.

- Igen.

- Nos, ez a te érdemed, hiszen ez a te lelked.

- Hogy micsoda?

- Ez a lelked, a belső világod.

- De hiszen ez a hely... hatalmas. – ahogy körbepillantott kételkedett benne, hogy a virágzó erdőnek és a kertnek lenne határa.

- Valóban. – biccentett a nő. – Ez már csak ilyen.

Megálltak egy kristálytiszta vizű tó mellett, amiben hatalmas fehér és téglaszín koi halak úszkáltak, a vízfelszín mégis mozdulatlan maradt.

- Mielőtt megkapnád a válaszaidat, be kell gyógyítani néhány sebet a lelkeden.

- Sebet?

Komor biccentés volt a válasz.

A nő lehajolt és egyik mutató ujjával megérintette a tó felszínét. A vízben aranyfénnyel izzó gyűrűk keletkeztek és mire elérték volna a tó túlsó partját, Akane hirtelen máshol találta magát.

Újra az álmában volt, az autójuk előtt állt, amiben az édesapja ült és rémülten őt figyelte. Akane-val szemben pedig ott tornyosult a hatalmas lidérc és az egyelten, ami a lány és a lidérc között állt...

Az arany gömb szertefoszlott és az a gyönyörű nő állt Akane előtt, akivel az előbb még a kertben sétáltak.

- Te voltál!  - jött rá a lány. – De akkor te...