Tegnap este nagyon fájt a hátam. Görcsbe rándulva feküdtem az ágyamon. Fáradságomba elkezdtem szidni az égieket. Miért teszik ezt velem folyton, miért bántanak?
Hírtelen olyan érzésem támadt, mintha nem csak a saját fájdalmamat érzeném- hanem még megannyi másik fájdalmas sikolyt hallanék, ahogy segítségért könyörögnek.
De az nem jött.
Édesanyám mindig azt hajtogatja, hogy az Isten milyen jó és könyörületes. Én eddig hittem neki. De milyen JÓ isten az aki FÁJDALMAT okoz? Egyáltalán milyen isten teremt fájdalmat? Ha az ördög teremtette a fájdalmat, akkor is, miért kell az ártatlanoknak szenvedniük. Annyi sok embernek kell szenvedi ebben a világban.
Egyszer hallottam egy gondolatot, hogy csak akkor értékelheted a fényt, ha jártál a sötétben.
Ennek igazat is adok. De mi van azokkal az emberekkel, akik már elfelejtették milyen a fény?
Elárulok egy titkot. Én már nem emlékszem milyen fájdalom nélkül élni. Nem emlékszem milyen érzés az amikor nem érzek fájdalmat. Egyszer egy nyári estén próbáltam visszaemlékezni, a régi érzésre, de már nem se tudtam, pedig akkor még nem is voltam ilyen szar helyzetben.
Mindig azt tanították nekem, hogy Isten szeret. Hát engem nem szeret. Mert hiába könyörögtem neki eddigi életemben, csak rosszabb lett.
Tegnap este annyira szomorú voltam a folytonos fájdalom miatt, hogy majdnem írtam a barátnőmnek, hogy akárhogy, de múlassza ezt el, vegye el, vegye át, mert elegem van a fájdalomból, azt akarom, hogy ez az egész véget érjen.
De aztán nem írtam neki.
Rájöttem hogy nem adhatom át neki, mert akkor neki lenne nagyon rossz, és ezt nem tehetem meg vele.
A mondás úgy tartja: Az Isten csak annyit ad, amennyit elbírunk.
Szóval úgy döntöttem két kézzel fogok bemutatni az égieknek. Nem fogom a fájdalmamat átadni a barátnőmnek, pedig tudom hogy szívesen venne belőle, csak azért, hogy nekem könnyebb legyen. Én még az ő minden fájdalmát is a vállamra venném, hogy neki egy kicsit se keljen cipelnie. Mert szeretem. És nem csak neki venném át, hanem az összes szerettemnek. Mert most már tudom, hogy csak azért is kifogom ezt bírni. Nem érdekel segít e Isten, én akkor is itt leszek. Fény leszek a sötétben azok szemében, aki már elfelejtették a fényt.
YOU ARE READING
A Kezdet Fájdalma
Non-FictionEgy 18 éves mozgássérült lány igaz történetét fogom leírni. A kockázatos gerincűtétére való, idegörlő várakozásától egészen a felépüléséig. Ha egyátalán felépül...
