Egy 18 éves mozgássérült lány igaz történetét fogom leírni. A kockázatos gerincűtétére való, idegörlő várakozásától egészen a felépüléséig. Ha egyátalán felépül...
Tegnap este lefekvéskor végig az járt a fejembe, hogy vajon a műtéti altatás közben – és utána – vajon mit fogok álmodni. Én mostanában nem vagyok valami jó alvó, folyton felébredek és rossz álmaim vannak. Nem azt mondom, hogy rémálmok de nem is valami szépek. Ha a műtét közben nem ébredhetek fel akkor a rossz dolgok meg fognak velem történni álmomban, mert nem tudok a megtörténésük elött felébredni? Nem valami bíztató gondolatmenet. Talán ezért nem tudtam jól elaludni.
Ma reggel már azt is sikernek könyveltem el, hogy fel tudtam kelni, és egyedül elkészültem nagyából időben. Nem mintha lett volna lehetőségem segítségre. Útközben apa elmondta a monológját Magyarország napenergia termeléséről, pont ugyanazt, mint tegnap este. Ilyenkor én már nem szólok neki, hogy fejezze be, mert senkit se érdekel. Ha őt az teszi boldoggá, hogy minden nap elmondja, hogy egy bicikli sincs az új kerékpárúton, vagy a rengeteg autó szén-dioxid kibocsájtását, vagy hogy milyen sokat fogyaszt az autónk. Már nem szólok érte, csak bosszankodás a vége és már rég rájöttem, nincs kedvem fölösleges szélmalomharcot vívni apámmal, főleg, ha ettől nyugodt. Én meg addig szépen a gondolataimba merülve nézem az utat amíg a suliba nem érünk.
A suli bejáratánál még mindig hőmérőznek a vírus miatt. Majdnem minden reggel a drága Zsuzsi néni áll ott és kedvesen köszönt minden diákot, aki becsöngő elött vagy után téved be az épületbe. Rögtön megörül, ahogy meglát, ő már tudja – sok másik tanárral együtt – hogy miért hiányoztam a héten.
-Várod már a műtétet, ugye? – Mondja mosolyogva – Itt van már az ideje. Jól van Zsuzsikám menj föl a termedbe.
Azzal utamra enged. A termembe felérve látom, hogy átrendezték, a nagyobb asztalokat behúzták középre, hogy kényelmesen körbe tudjuk ülni mindahányan. Miénk a legnagyobb terem a suliban. különben nem lenne helyünk ilyesmire. Az asztalokat leterítetté fehér terítővel és mindenféle finomságokat ettek rá, amiket a többiek hoztak.
Mikor már majdnem mindenki megérkezett elkezdtük az ajándékozást. Engem Kamilla nevű osztálytársam húzott és csodás ajándékot kaptam tőle. Egy csillogós, vonalas füzetet, amiben úsznak a csillámok, egy zöld bocis rotringot, és egy hajgumit( mindig is vágytam egy ilyen fajtára) Mindenkinek kellett pár kedves tulajdonságot mondani, arról, akit húzott, hogy az osztály kitalálhassa. Rám Kamilla azt mondta, hogy szeretek rajzolni, vagy szépen rajzolok. Na szögezzünk le valamit egyszer és mindenkorra; utálok rajzolni, nem tudok szépen rajzolni! Színezni és Színezőt kifesteni imádok!
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Miután befejeztük az ajándékozást elkezdtük Az öt legenda című filmet. Nagyon aranyos történet. Miközben azt néztük én odaadtam a haveromnak az ajándékát. A nagy pénzrablás menekülő könyvet. Nagyon örült neki. Csak volt olyan hülye és otthon hagyta az én ajándékomat, szóval majd egyszer megkapom. De sebaj öt így kell szeretni.
Sikerült megbeszélnem az osztályfőnökömmel, hogy el lett intézve, hogy mostantól nem kell bejárnom iskolába egész évben, minden el van intézve, ha szükséges algusztusban osztályozó vizsgázom, vagy valami ilyesmi. Ennek nagyon örülök, hogy megoldódott, és többet nem kell ezen aggódnom. De közben eluralkodott rajtam a fáradtság és az a rossz érzés mennyire fognak majd hiányozni a társaim, és mennyivel szívesebben lennék nap mint nap velük tanulva, mint itthon fájdalmak között. De sajnos nincs mit tenni.
Fél egy körül a bátyám jött értem. Úgy volt, hogy bemegyünk a mamutba, de én már túl fáradt voltam. A villamos felé menet megállított minket egy Krisna hívő és adott ajándékba nekem egy könyvet. Kíváncsi vagyok mi van benne.
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Már a buszon ülve annyira fáradt volta, és melegem is volt, hogy majdnem elaludtam. Ezt a kimerültségemet láthatta meg egy idős nő amikor felszállt a buszra és leült velem szembe. Kedvesen odanyúlt és megszorította a puha meleg kesztyűs kezével a kezemet. Meleg tekintetével rám mosolygott. Én visszamosolyogtam. Csak egy megállót ment.
-Vigyázz magadra. – Csak ennyit mondott
-Úgy lesz - feleltem és már eltűnt előlem a fehér kabátos, botos, ősz hajú néni a város forgatagába.
Nagy ölelés mindenkinek!
Melegség öntötte el a szívemet, hogy vannak még ilyen jó emberek. Hazaérve zenét hallgattam és elnyomott az álom, végre tudtam fájdalom nélkül aludni pár órát, ilyen csodás nap után.
