I'm a mess [Yoonmin ff] ||BEFEJEZETT✓||

17

Körülbelül 4 óra tehetett el azóta, hogy anya és Junghee nem is jött vissza, és Yoongi is alszik. Mást nem tudtam csinálni, minthogy Yoongi arcát bámuljam.

Izgatottan vártam, hogy végre fel ébredjen már. De nem kellett sok, lassan nyitogatta a szemeit, és amint kinyitotta, egyből megugrott egy hatalmas sikollyal. Én pedig ugyanezt tettem.

- Jimin, megijesztettél. -Nevetve átölelt Yoongi, majd egy apró puszi után elengedett-

- Bocsi. Életemben először látlak megijedni, és ez iszonyú vicces volt. -Én is nevetni kezdtem-

- Ritkán fogsz így látni. -Elrakta a takarót a csomagtartóba, majd egy kisebb dobozt vett elő- Tessék. -Odaadott nekem egy hamburgert, én pedig mosolyogva elvettem azt-

- Köszi. -Kibontottam az ételt, majd Yoongi is így tett. Körülbelül 15 percet ettünk, meg ittunk, utána pedig nem csináltunk semmit- Anyáék vajon merre lehetnek? Nagyon félek, hogy történt velük valami.

- Nyugi, biztos nem történt velük semmi. Remélem.

- Felhívom őket, hátha nincs kikapcsolva a telefonjuk.

- És ha nincs térerő?

- Van térerő biztos. Pár órával ezelőtt Jihoval beszélgettem.

- Jihoval? Mármint Woo Jihoval, egy egyetemistával, aki körülbelül 181 centi magas?

- Igen, az egyik legjobb barátoddal. -Bólogattam- Tegnap találkoztam vele, mikor sétálgattam. Megadta a telefonszámát, úgyhogy fel tudtam hívni.

- Oh..Jiho eléggé rendes fiú. Elbírja, ha panaszkodok neki.

- Azt meghiszem. -Elővettem a telefonomat, és most már 63%-on volt- 63%-on van. Kibírja még. -Azonnal tárcsáztam anyukámat, aki egyből felvette- Anya! Hol vagytok?

- Szervusz kisfiam! Egy vízesésnél vagyunk. Nem vagyunk messze a kocsitól.

- Nem messze? De errefelé kétlem, hogy lenne vízesés.

- Mindegy, az a lényeg, hogy maradjatok a kocsiban, mindjárt visszafordulunk, csak szerzünk még valami ehetőt.

- De van még kaja.

- Tudom, de azt egyétek meg. Nektek nagyobb szükségetek van rá, mi tudunk enni valami mást.

- Rendben, akkor várunk vissza titeket. -Egy köszönés után leraktam a telefont és Yoongi felé fordultam, aki kíváncsian nézett rám-

- Mit mondtak? Hol vannak?

- Valami vízesésnél, nem messze innen. Azt mondták, hogy visszafordulnak.

- Rendben. Akkor meg kell őket várnunk itt. Nem mehetünk el, mert akkor eltévedünk és örökre keresnénk egymást.

- Igazad van. Akkor addig alszok. -Yoongihoz bújva lehunytam a szememet és elaludtam-

Time skip🦋

- Uhmm...ez nagyon nem néz ki valami jól. -Sóhajtott Yoongi, mikor visszaértünk a városba-

- Próbáljuk meg kiszedni a cuccainkat és utána menjünk el, mert nem fogjuk felújítani a házat. Túl sok időbe telne. -Sóhajtott Junghee is a hajába túrva, majd bement a kupiba. Én is utána szaladtam, és szerencsémre az összes dolgom épségben megmaradt-

- Megvan mindened? -Kérdezte Yoongi, mikor ő is beért a nagy kupiba. Én bólogatva mentem beljebb, hogy kiszedjem a dolgaimat- Hát...gondolom ezt senki se tervezte így.

- Én biztos nem. -Megráztam a fejemet, majd kiszedtem a táskámat a szekrényből, amiben a ruhám negyede és a tankönyveim voltak. Néhány füzetem borítója elszakadt, de a jegyzetek még megvoltak- Ennyi ruhával majd beérem.

- Nekem is össze kéne szednem a dolgaimat. -Az ágyához lépett, majd egy kisebb táskába kezdett el pakolni. Mintha lekésné a buszt, olyan gyorsan kapkodott és pakolt. Tényleg, mintha valami vagy valaki kergetné és most menekülnie kéne- Siessünk Jimin! -A kezemet fogva húzott ki a szobából, én pedig értetlen fejjel bámultam hátát, hogy vajon hova siet ennyire?-

- Valami baj van, Hyung? Vagy miért sietünk ennyire? -Próbáltam volna megállítani, de ő csak húzott maga után- Yoongi, hallasz?

- Igen Jimin, tisztán és érthetően hallak. Nincsen semmi baj, ne aggódj.

- Akkor minek sietünk ennyire? Megnéztem volna, hogy milyen fontos dolgaim vannak még!

- Ahj...jó, oké. -Megállt és elengedte a kezemet- Megvárlak itt.

- Rendben, köszi. -Befutottam a szobába és még néhány fontos dolgot eltettem magamnak a táskába. Nem akartam nagyon megvárattatni Yoongit, mert feszültnek nézett ki. De nem kell aggódnom, biztos csak megviselte az a sok dolog, ami történt mostanában vele. Mondjuk igazából eléggé sok minden történt azóta, amióta folyamatosan láttuk egymást. Ez egyfajta jel, hogy nem kellett volna látnunk egymást többször, mint amennyiszer én, Taehyunggal? Nem tudom. Lehetséges, de kétlem. De Taehyung! Nem is tudom mi történt vele!- Ó baszki! Nem is hívtam fel Taet! -Kimentem a szobából, ahol Yoongi a telefonját nyomkodta. Megkönnyebbülten léptem oda elé- Itt vagyok.

- Rendben, akkor menjünk. Apa azt mondta Daeguba megyünk, szóval indulnunk kell.

- Oké, csak fel kell hívnom Taet. Vele nem beszéltem még. -Előkaptam a telefonomat, és hagytam, hogy Yoongi húzzon maga után- Szioo Tae!

- Jimin? Már azt hittem nem érdekellek, vagy megdöglöttél!

- Nemár, gonosz vagy! Én Jimin vagyok, ha akarnék se tudnék meghalni és amúgyis, egész végig azon gondolkoztam, hogy vajon mivan veled! Vagyis...nem egészen.

- Örülök, hogy még mindig hallom az idegesítő hangodat. -Kuncogott, én pedig megforgattam a szememet-

- Te hová mentél?

- Daeguba. A szomszédok próbáltak megállítani minket, hogy itt kell maradnunk Szöulban, de most miért nem mehetnénk el valahová máshová?

- És minden oké veled? Élsz meg rendesen levegővel, kajával?

- Aha. Egy hotelszobában lakunk ideiglenesen. Na és ti? Ti maradtok Szöulban?

- Nem, mi is Daeguba megyünk. Csak még Szöulban vagyunk, hogy összeszedjünk néhány dolgot.

- Mi a fél házat otthagytuk. Csak pár ruhát, telefont, töltőt meg mit tudom én miket vittünk magunkkal. Itt a hotelban úgyis van minden.

- Nekem le kell tennem, mert mindjárt indulunk, és már 54%-on vagyok.

- Okés, akkor szia! És remélem még találkozunk!

- Remélem! Na szia! -Elköszöntem, majd le tettem a telefont. Yoongi már mellettem ült és az ablakon bámult ki. Oldalához férkőztem és hozzá bújtam-

- Mi a baj Jimin?

- Semmi. Mit csinálsz? Mit nézel? -Kinéztem én is az ablakon-

- Semmi érdekeset. -Elmosolyodott- Kíváncsi vagyok milyen érzés lesz újra Daeguban lenni.

- Én sose voltam ott, úgyhogy én is izgatott vagyok. -Visszaültem a helyemre, majd 5 perc után mindannyian bent ültünk a kocsiban és végre elindulhattunk-