I'm a mess [Yoonmin ff] ||BEFEJEZETT✓||

07

- Te mit csinálsz? -Kérdezte, miközben lassan visszaölelt-

- Csak megöleltelek. -Elengedtem és lebiggyeszett ajkakkal a talpamat bámultam- Bocsánat.

- Semmi baj. Éhes vagy? Anyukád a hűtőben hagyott egy tányér rizst.

- Nem kérek. -Hirtelen megint fájni kezdett a seb, és mellkasomhoz kaptam. Yoongi is egyből odakapta kezét a sebemre-

- Minden oké? -Simogatta a hátamat, én pedig bólogattam- Feküdj vissza, én itt leszek, amíg anyukád nem jön vissza.

- Rendben. -Visszafeküdtem az ágyba és pihentem. De a fájdalom miatt nem igazán akart összejönni- Nagyon fáj...

- Tudom, hogy fáj. Tessék, öleld magadhoz ezt a párnát és próbálj meg aludni. -Adott nekem egy szőrmókra hasonlító puha, kék párnát-

Tettem, amit kért. Magamhoz öleltem a kék párnát és próbáltam aludni, de nem igazán akart sikerülni. Fájt a sebem és fáztam, hiába voltam nyakig betakarva. Mocorogtam és folyamatosan fájlaltam a mellkasomat.

- Yoongii így nem tudok aludni. Nagyon fáj. -Mutattam a mellkasomra-

- Feküdj egy kicsit beljebb. -Hesegetett arrébb, majd mikor beljebb feküdtem, ő az ágyam közepére ült és az ölébe emelt- Próbálj meg aludni. -Simogatta a fejemet, én pedig nyöszörögve, de elaludtam-

[...]

Nem sokkal később valami hűvös helyen találtam magamat fájó fejjel. Yoongi egy széken ült egy fehér maszkkal az arcán vigyorogva. Én pedig lekötözve ültem egy széken, és egyáltalán nem éreztem semmit. A sebem se fájt, de be volt kötve a fél testem. A hely maga ijesztő volt. Yoongi egy pulcsiban volt, és nem abban az ingben, amiben utoljára láttam. Én pedig tele voltam sérülésekkel és csak akkor vettem észre, hogy még mindig csak egy szál alsóban voltam. A lábam tele volt karcolásokkal. Ijedten tekintettem előre, mire Yoongi már ott is volt az orrom előtt.

- Nem félsz? -Húzta végig a mutatóujját az álkapcsomon- Pedig szerintem kéne. Egy ilyen helyen, mint ez a roncs, rettegned kéne.

- Y..Yoongi? Mit keresünk itt? És én miért vagyok lekötözve?

- Édesem, sajnálom, hogy egy ilyen ijesztő helyen kell lenned. -Nézett rám szomorúan, de egyből el is nevette magát- Csak vicceltem te bolond! -Egy ijesztő vigyorral az arcán kilépett egy kapun, amit azonnal be is zárt. Engem pedig egyedül hagyott. Egy ijesztő helyen! Egyáltalán hogy kerülök ide? És miért?-

El kezdtem mocorogni, mikor valaki mögöttem egy kést nem helyezett a kezembe. Nem tudtam mire vélni ezt, és egyből hátranéztem a sötétségbe, ahol nem volt senki se. Visszafordultam és megint néztem előre.

- Vágd el a kötelet. -Suttogott valaki a fülembe, miközben arcomon simított végig. Kirázott a hideg mély, rekedt hangjától. Csak izzadtan szorongattam a kezemben az éles tárgyat- Gyerünk. Azért hoztam neked. -Most csupasz karomon simított végig, egészen a tenyeremig, ahol az éles tárgy kezdett egyre nedvesebb és melegebb lenni a kezemben. Óvatosan kivette a kezemből, majd óvatosan elvágta a kötelet. Hátranéztem és egy magas férfi állt mögöttem, mellette pedig egy ismerős alak. Mint az a gyilkos, aki meg akart ölni. Ijedten kezdtem el hátrálni, és beletőrődtem sorsomba, hogy mindenki megbámulhat félpucéran- Hova sietsz? -Kezdtek el felém közeledni még pár ember társaságában, akik elő bukkantak a sötét ködből a két magas férfi mögül-

Nem akartam elsírni magamat, sőt, még futni se tudtam sehova. Csak hátráltam, közben mindenki jól végignézett rajtam. Mindannyian ijesztő pszichopata vigyorral jöttem el felém. Rettenetesen félek...