I'm a mess [Yoonmin ff] ||BEFEJEZETT✓||

18

- Na, itt is lennénk Daeguban! -Leparkoltunk egy családiháznál, aminek a belsejében nem volt semmi, csak egy csokibarna fotel, meg egy régi rádió. Maga a ház nagy, egyszerű volt fehér falakkal. Volt 8 szoba, 1 kert és egy garázs- Hogy tetszik a ház? Szerintem eléggé családias és otthonos.

- Nekem tetszik. -Elmosolyodtam, és bementem a kedves kinézetű házba- Eléggé szép.

- Tudtam, hogy jó döntés lesz ezt a házat megvennünk. Nem volt drága, se olcsó, úgyhogy ez tényleg tökéletes lesz számunkra. Yoongi, neked hogy tetszik? Az út alatt teljesen néma voltál.

- Nekem tetszik. -Ő is elmosolyodott, és az első dolga az volt, hogy felmenjen az emeletre. Utána mentem, majd mikor beértünk egy üres szobába, becsuktam az ajtót- Jimin? Mit szeretnél? -Mosolygott, és én is mosolyogtam eléggé halványan- Baj van..?

- Nem, csak szeretnék veled tisztázni egy dolgot. -Egyenesen szemébe néztem, és láttam, hogy fél- De ne félj, nem foglak megölni, vagy bármi ilyesmi.

- Hiszek neked. -Bólogatott, majd türelmesen várt, amíg elkezdem. Hiába próbálta rejteni ijedtségét, én tisztán láttam, hogy fél-

- Szóval...lenne egy kérdésem. -Bólogatott- Kedvelsz engem? -Egy pár pillanatra lefagyott, ahogy sejtettem- Yoongi kérlek, légy őszinte.

- Jiho mondta el, igaz? -Lehajtotta a fejét-

- Igen, de kérlek ne csinálj vele semmit, mert ő nem tehet semmiről! Csak kérlek válaszolj. Igen, vagy nem?

- Igen...igen Jimin, én kedvellek. -Bólogatott- Sajnálom, én csak..

- Nem Yoongi! Ne kérj bocsánatot! -Feltettem a kezemet-

- De...

- Yoongi, nem! -Sóhajtottam-

- De nem is mondtam semmit se. -Nevetett, majd rám emelte tekintetét- Inkább felejtsd el, hogy mondtam is valaha, hogy kedvellek. -Indult volna ki a szobából, de a kezénél fogva visszahúztam- Mit szeretnél? -Mosolygott, amitől én is elmosolyodtam-

- Semmi. Vagyis...nem tudom. -Elengedtem a kezét- Akkor...menj csak. Én addig...itt maradok még egy picit.

- Ahogy gondolod. -Elhagyta a szobát, én pedig leültem a hideg, fehér padlóra-

Taehyung:

Unatkozom, mert a szüleim elmentek. Csak a TV-t bámulom és nézelődök a csatornák között. Mind egytől egyik unalmasak és nincs semmi érdekes nézni való rajta. Tele van főzős műsorokkal meg fura filmekkel boxolós csatornákkal a tetején. Nincs semmi, ami a kedvemre lehetne.

- Ahj ez olyan uncsi! Fel akarom hívni Jimint, vele minden óra 1 másodperc, de teljesen lemerült a telefonom. És most vajon mit csináljak? Nincs semmi amit tehetnék. -Sóhajtottam, majd egy törést hallottam, amire automatikusan az ablakra szegeződött a tekintetem- M..mi volt ez? -Kezembe vettem a tőlem legközelebbre eső valamit, ami nagyjából jó lehetne valamire- Bárki vagy bármi is legyen az, közelebb ne jöjjön, vagy szétcsapom ezzel a...ezzel az ollóval!

- Kim Taehyung, igaz? -Előlépett a függöny mögül egy magas fekete szettes vérfoltos férfi. Oh jaj...van egy nagyon rossz megérzésem-

- Milyen Kim Taehyung? Én Leonardo Da Vinci vagyok, nem ismerek semmilyen Taehyungot!

- Ne próbálkozz, ez nagyon szarul hangzott. A barátnőd egy kicsit mesélt rólad. És őszintén elmondom, egy a segítségemre is lett.

- M..milyen barátnőm?

- A barátnőd, akit megöltem. Nem hallottad?

- Szóval te voltál a gyilkosa! Maradj távol, vagy oldalba szúrlak ezzel itt! -Emelgettem orra előtt az ollót, amit nevetve kivett a kezemből és felém dobta. Sikeresen elhajoltam, de most szívtam meg újra. Volt nála kés- Hagyj békén! -Amit láttam, mind felé dobtam-

- Oh drága kicsi Taehyung. Ne próbálj meg elmenekülni, épp a halálod felé szaladsz. -Nevetett gúnyosan és felém rohant a késsel-

Egészen futottam és menekültem amerre csak láttam. Nem érdekelt mit teszek tönkre, én nem akarok ma meghalni! De főleg nem így!

- Kérlek ne! Nem akarok így meghalni! -Könyörögtem a nappali egyik sötét és hűvös sarkában, mikor a lábaim feladták már, és engedték magukat a halálnak-

- De engem nem érdekel! -A gyomromra rakta a talpát és csak nyomta és nyomta- Neked ez az utolsó napod! -Felém emelte a kést, majd nem sokkal 2 másodperc után egy csapat rendőr törte be az ajtót-