Perverz állat!

6

Az ébresztett fel hogy a függönyön beszűrődő napfény kiégeti a retinámat. Próbáltam ülőhelyzetbe szenvedni magamat, de valami meggátolt. Pontosabban egy ismerős tetoválásokkal fedett kar ami a derekamat ölelte át. 

- Feküdj vissza. - morogta a mögöttem fekvő, fejét a párnába nyomta, kezével egyre jobban szorított magához. 

- Harry, eressz.. - fejtettem le magamról a karját, mivelhogy muszáj volt felkelnem, legalább arra hogy mennyi az idő, mert háromnegyed nyolcra "be kell érnem". Morogva fordult a másik oldalra, így végre szabad utat adott nekem a telefonomhoz, ami reményeimet megcáfolva mutatott 08:07 percet. - Basszus!! - úgy ugrottam ki az ágyból, mintha seggen csípett volna valami.

- Mivan?

- Nyolc óra van, el kell mennem a reggelidért és a beosztásért - kaptam magamra a ruháimat - öh, egy öt perc és jövök csak kimagyarázom magam a késésért. - már mindenemmel elkészültem-már amennyire-és már siettem is volna kifelé a szobából, amikor egy kéz visszarántott és belehuppantam Harry ölébe, ami most nem volt valami kényelmes, a hatalmas dudort tekintve amit csak egy takaró takart. Ajkaimra hajolva némított el, majd egyre lejjebb haladva az apró puszikkal a nyakamba bújva kezdett el szívásnyomokat hagyni a bőrfelületen, ezzel elérve hogy nehezemre essen levegőt venni. - Hazz...ne most...mindjárt visszajövök.

- Oké. - nyöszörögve engedte hogy kimásszak az öléből és visszahuppant a párnák közé. Amikor az ajtónál jártam, még utánam szólt. - Hé Lou..

- Hm?

- Ez a nadrág baromi jól feszül. - motyogta egy fél oldalas mosollyal, azok a gödröcskék pedig engem is vigyorra késztettek. Muszáj volt lelépnem, hiszen egy: késésben vagyok, kettő: valamiért Styles-szel lenni megmagyarázhatatlanul kellemetlen. Mint amikor azt álmodod hogy pucéran mész iskolába. Mondjuk nem tudom melyik a rosszabb.

Az égiek meghallották az imámat, a hallban nem volt senki szóval sietősen a konyha felé vettem az irányt, ahol már egy kocsin ott várt Styles reggelije-meglepő módon megint valami luxus kaja- és a mai beosztása, ami egy outfit-checkout, hangpróba, és koreográfia gyakorlás. Nem is vészes, legalább lesz ideje leszo-

- Louis!

- Szia Faye, bocsi, rohanok, elaludtam. - daráltam egy szuszra a lánynak és már rohantam is a lift felé, de valahogy magassarkúval is gyorsabb nálam így sikerült megállítania.

- Veszem észre, engem az érdekel hogy hol aludtál. - nézett rám csípőre tett kézzel. Ismerem ezt a nézést. Egy dolgot megtanultam a lányokkal való együtt élésben, ha kérdez róla, tud róla. Szóval nem ajánlatos hazudni vagy letagadni. De azért én hülye mégis megpróbálom.

- Öhm...otthon.

- Az lehetetlen hiszen este nem jöttél haza, a telefonodat sem vetted fel és a szobádban sem voltál. - failed. Mondtam. Valószínűleg már vagy 30-féle teória van a fejében. 

- Hát öh... figyelj, ezt majd később megbeszéljük, de most rohannom kell. - próbáltam lerázni, de tudtam hogy ezzel nem lesz vége. Előbb-utóbb el kell mondanom neki. De most figyelj Tomlinson mert az előbb majdnem elütöttél valakit, jól van, gratulálok. Mintha csak ma reggel léptem volna ki ennek a szobának az ajtaján, ami mögött most vagy a mennyország vagy a pokol vár. Inkább a purgatórium. - Megjöttem! - kiabáltam be a szobába de sehol senki. - Harry? - kiabáltam ismét. Semmi. Amikor legutoljára ez történt, kiverte nekem, szóval félek. Abban a pillanatban valaki hátulról átölelte a lábamat, felemelt és a vállára dobott. - Harry, tegyél le! - ütögettem folyamatosan a hátát és a fenekét, hátha elérek ezzel bármit is. Ledobott a francia ágyra a párnák közzé és onnan magasodott felém. Akkor láttam hogy az előbbi kis infarktusomon jót nevetett, hiszen még mindig ott voltak az arca két oldalán azok a gödröcskék ahogy vigyorgott mint a tejbetök.

- Jó reggelt!

- Baromarc! - ütöttem vállon, de engem is elkapott a nevetés.

- Nekem is hiányoztál. - válaszolt ironikusan. Ránéztem az órámra, majd értetlenül néztem rá.

- 20 percig voltam oda.

- És tudod te az mennyi idő? 1200 másodperc! - tettetett háborodást, de azok a gödröcskék elárulták. Mindig elárulják.

- Belepusztultál mi? - feltápászkodva az ágy mellett felejtett ételeskocsihoz nyúltam hogy odaadjam neki a mai menüt, ami párolt zöldséggel kevert rizs volt salátaágyon sütött hússal és franciasalátával. - Tessék, jó étvágyat.

- Ebben a hotelben csak ilyen flancos kaják vannak? - szólalt meg, miután elkezdett enni, én meg rendet rakni. Megint...

- Nem szereted ezeket?

- Beérem én egy tál gabonapehellyel is. - vont vállat miközben egy darab húst méregetett a villáján. - Vagy egy konzerv kukoricával.

- Azt hittem a magadfajták elvárják ezeket a luxus körülmények.

- Magam fajták? - szinte hallottam a hangján hogy majdnem elneveti magát. Sejtésem be is igazolódott amikor felegyenesedve a tükörből láttam hogy vigyorog. Azzal az átkozott, pimasz, szemtelen vigyorával.

- Tudod, ezek a nagy sztárok. - magyaráztam meg neki, mire 'o' alakúra kerekedett a szája. - Eddig akikkel találkoztam mind elvárta hogy kinyaljam a seggét.

- Nem tom. Néha azt kívánom hogy legalább egy hétre hadd legyek normális. Hogy nem kell minden sarkon attól félnem hogy ki ugrik a nyakamba, nem kell attól tartanom ha kimozdulok a házamból akkor másnap nem fogok e az összes közösségi oldalon villogni hogy "úristen Harry Styles tegnap Londonban sétált, vajon hová mehetett? Biztos randija van!". - ez utóbbi mondata kicsit viccesre sikeredett ahogy az elvékonyodott hangjával próbál lányosnak tűnni, de közben igaza van. Manapság már tényleg azért nem híres egy híresség mert tehetséges, vagy jól néz ki hanem mert felkapott a magánélete. Hogy kivel randizik, milyen identitású, miket csinál szerdánként, milyen botrányai vannak, stb. Már szinte jobban érdekli az embert egy zenész privát élete, mint maga a zenéje. - Semmi magánéletem nem maradt. - sóhajtott egy szomorkás mosollyal. Én ebbe még bele sem gondoltam. Az első naptól kezdve úgy asszociáltam hozzá hogy ő is, mint a többi, egy elfuserált kretén, aki elvárja hogy úgy ugráljak ahogy ő fütyül, élvezi hogy mindenki körülötte ugrál és felsőbbrendűnek érzi magát, ennek a tetejére még az is rábaszott hogy azt hittem egy perverz fasz aki meg akar erőszakolni. De...ő is ugyanolyan mint..én, vagy Faye, vagy Liam, vagy Niall. Csak élni akarja az életét, jól érezni magát, szerelmesnek lenni, bulizni, szexelni, mint bármelyik normális ember. Ehelyett neki minden cselekedetét át kell gondolnia háromszor hogy ezt vajon a média mennyire fogja megcsámcsogni, míg ki nem köpnek valami szart, aminek semmi köze az igazsághoz, csak kiragadtak belőle egy részletet és abból építettek várat. Lehet Harry...nem is olyan rémes alak.

- Nálam van gabonapehely.