Perverz állat!

16

- Sajnálom Louis, de nem tudok jobb hírekkel szolgálni. - mondja a vonal végén erős texasi akcentussal a szerelő, mire idegesen fújom ki a levegőt. Reggel fél hét volt, amikor felkeltem a telefonom irdatlan hangos csörgésére. Morcos vagyok, mert alig aludtam max öt órát, ki kellett másznom az ágyból hajnalok hajnalán, ráadásul most tudtam meg hogy a kocsim javíthatatlan, a motorház teljesen tropa, a tank olyan régi típusú hogy az egész világon már sehol nem gyártanak olyat és ha még lenne is bele alkatrész és javítható lenne, olyan számlát kapnék amitől helyben kihordanék három szívrohamot. Egyszóval, nincs kocsim, új autót az összes spórolt pénzemből se tudnék venni, tekintve arra, hogy most gyakorlatilag nem is dolgozok, azt se tudom van e még munkám, és még nem kaptam ideggörcsöt.

- Rendben. Kösz hogy szóltál. - morgom az orrom alatt, és bármennyire akarok kedvesnek hangzani, nem jön össze.

- Akkor küldjem a kocsit aprításra? - kérdezi a vén bajszos, amitől nekem viszont összeszorul a torkom. Azt a kocsit kaptam Mark-tól, aki, igaz már nem a régi, mégis fontos része az életemnek és tényleg próbált apám helyett apám lenni. Nem tudnám azt a kocsit egy összenyomott dobozként látni.

- Még várjunk vele, jó? Mikor lesz a kövi aprítás? - próbáltam úgy hangzani, mint aki nem akarna egy már így is szétzúzott régi kocsit megtartani, pedig pont ez lett volna a szívem vágya.

- Hát, péntekenként indítjuk a gépet. - még telefonon keresztül is érzem, hogy elhúzza a száját. Gondolom, már ki akarta rakni azt a tragacsot a garázsából.

- Addig értesítelek róla, hogy mi legyen a sorsa.

- Oké-zsoké. Majd még beszélünk öcskös.

- Mindenképp. Szép napot. - köszönök el és a fülemtől elvéve a készüléket megszakítottam a hívást. A telefont ledobva az asztalra két kézzel beletúrtam a hajamba, ami a szokásosnál is kócosabb, tekintve hogy most keltem fel. Idegesen járkálok fel-alá a konyhában, mint egy hangya, már amennyire ezt a sajgó fenekem megengedi. Ideges vagyok, le tudnék ütni valakit, ráadásul éhes is vagyok, amitől még bosszúsabb szoktam lenni az átlagnál. Le kellett üljek, ami szintén nagyon fájt, de már elszédültem a folyamatos oda-vissza járkálástól. Arcomat a tenyerembe temetem, kicsit meg is dörzsölöm a pofám hátha attól felébredek és eszembe jut valami ami megmentheti a helyzetemet. Sajnos ez nem nagyon jött össze, de mire felállnék hogy újból elkezdjek rohangálni a lakásban, két kéz simul a vállaimra, amik elkezdenek masszírozni. Hiába vagyok ideges, ez a masszázs az ami kicsit lenyugtat mert hihetetlenül jól esik. Hátra dőlök a székben, a fejemet is hátra hajtom és elégedetten sóhajtok fel. Amikor a puha ajkakat is megérzem a homlokomnak nyomódni, akaratlanul is elmosolyodom.

- Minden rendben? Tiszta ideg vagy. - motyogja a mély hang a hajamba, minden mondat végén nyomott egy puszit a fejem búbjára.

- Az vagyok. - fújtam ki a levegőt. Éreztem magamon a kíváncsi, kutakodó tekintetét, ezért megfordulva a széken ránéztem és folytattam. - Hívott a szerelő, nem lehet megjavítani a kocsim. - böktem ki, de a göndör úgy olvas belőlem, mintha nyitott könyv lennék nagy betűkkel, látja rajtam hogy nem csak a kocsi zaklatott fel így. 

- És még?

- Azt a kocsit apámtól kaptam. A világért sem akarom aprítóba küldeni, de nem tarthatom meg. Teljesen felesleges lenne.

- Apáddal közel álltok egymáshoz? - kérdezi, közben ellép mögülem és a konyhába megy, hogy kivegyen két tányért és poharakat. Mindezt persze meztelenül, mert nem szeret ruhában aludni, ezért majdhogynem elfelejtek válaszolni és tátott szájjal figyelem az alakját. Az izmos hátát, a gazella lábait és azt az istenverte tökéletes hátsót. Amikor viszont találkozok a vizslaló zöldjeivel ahogy hátra pillantva várja hogy megszólaljak, megrázom a fejemet.