Perverz állat!

9

Este 9 van, éppen vacsorázunk miközben valami idióta comedy sorozat megy a tévében. Jóbarátok. Anyával és Lottieval folyton ezt néztük. Emlékszem kiskoromban mennyire tetszett Chandler és Monica kapcsolata. És arra is emlékszem hogy mennyire szerelmes voltam Joeyba. Anya már akkor sejtette hogy milyen is vagyok én, úgyhogy vele nyíltan beszéltem az ilyen dolgokról. Nem féltem előtte coming out-olni, neki mondtam el először ha valaki tetszett az osztályból és őt hívtam fel elsőnek amikor elveszítettem a szüzességem. Nevethet bárki, de nekem anya volt a legjobb barátom. Volt.

Faye elém tolt egy tál spagettit, amit egy órája közösen készítettünk el. Most valahogy mégsem kívánom.  

- Most nem vagyok éhes.

Felálltam a kanapéról és nem törődve a lány vizslaló tekintetével vagy a felmorduló gyomrommal, indultam az erkély felé. Kell egy cigi. Ahogy kiültem az erkélyre a kis fotelba, a város fényeit nézve megrohamoztak az emlékek.

Kristálytisztán emlékszem arra a reggelre. Olyan boldog voltam. Az a nap lett volna az első, amikor nyíltan vállaltuk volna a kapcsolatunkat Jake-kel. Nehéz volt neki elmondani a szüleinek, de szerencsére jól fogadták és úgy kezeltek mintha a második fiuk lennék. Az sem zavarta őket hogy már lefeküdtünk. Ő volt az első igazi kapcsolatom, mellette éreztem magam először szépnek. Annyira szerelmes voltam, és ő is szeretett engem, egész reggel üzeneteket küldött nekem hogy mennyire izgatott az egész miatt, és hogy mennyiszer fog megcsókolni a folyosón mindenki szeme láttára. Olyan vidám voltam, még azt is bevállaltam hogy elviszem a húgaimat a suliba. 

- Lányok, ébresztő! - kopogtam végig a három szobaajtón. Ugrálva lépkedtem, madarat lehetett volna fogni velem. A kedvenc pólóm volt rajtam, ezt még Jake vette nekem Valentin napra, plusz egy szakadt szürke farmer. Az utolsó lila ajtóba is benyitottam és bedugtam a fejem. - Lottie, kelj fel, én viszlek suliba. 

Válaszát meg sem várva csuktam be az ajtót, majd vigyorogva nyitottam be a negyedik ajtón ami mögött anya aludt. 

- Anya, elvittem a kicsiket a suliba. - vártam valami reakciót, egy hümmögést vagy bármit, de semmi. Anya nem alszik ilyen mélyen, a légy zümmögésére is felébred. - Anya? Fent vagy? - sétáltam az ágyhoz és megráztam a vállát. semmi. A hátára fordítottam, még mindig semmi. Egyből a legrosszabbra gondoltam és remegő kezekkel próbáltam kitapintani a pulzusát, de a hideg bőrén semmit nem éreztem. - Anya? - rázogattam a vállát egyre kétségbeesetten. Se légzés, se pulzus... - Hívjatok egy kurva mentőt!!

- Louis? - olyan távolinak tűnik a lány hangja, hogy biztos vagyok benne hogy nem először szólított meg. Megráztam a fejem és csak hümmögtem egyet. 

- Hm?

- Jól vagy? - nézett rám aggódva. Ez a lány ismer engem mint a saját tenyerét. Tudja a történetem, tudja hogy ha nagyon hallgatag vagyok, akkor valami gond van.

- Aha csak...elgondolkodtam. - bólogattam, továbbra is az eget kémlelve. 

- Oké. Megyek, lefekszem. Fáradt vagyok. - mondta, és egy utolsó puszit nyomott a homlokomra, mielőtt magamra hagyott. Tudja. Tudja hogy most egyedül kell lennem.

*******************

Úgy értem be a hotelbe 7 perc késéssel mint a mosott szar. Nem sokan mertek hozzám szólni, szerintem rá volt írva a fejemre hogy nincs ínyemre ez a mai nap. Mint akit hónapokra elraboltak és egy barlangban fogva tartottak. Nem mindig szerettem bejárni dolgozni, de most különösen szívesen elkerültem volna az arany-bordó díszítéses épületet. Főleg amikor megláttam a főnökömet, izzó szemekkel és vörös fejjel.