Bizalmunk története/Befejezett Mason Mount Fanficton

5. Fejezet

Hogy min járt az agyam? Pontosan a csókon és semmi máson, nem tudtam elfelejteni, újra érezni akartam a szája ízét, de nem lehet. Folyamatosan egy hang a fejemben ezt mondogatta, hogy nem lehet, most mit szólna a Colin ehhez? Büszke lenne rád? Lehet azért halt meg, mert nem akarta látni, azt a szégyent, hogy megcsókolsz egy másik fiút. 

- ELÉG!- kiálltottam fel, mellettem Amanda is felriadt és nem tudta, hogy mi elég.

- Hope, mivan veled? Ami óta visszajöttünk a repülőtérről azóta ilyen vagy, és ha megkérdezem mi a baj nem mondom el. Úgyhogy, most szépen elmodod, hogy mi van veled!- mondta nekem és közben felmutatta a mutatóujját.

- Mason megcsókolt- mondtam és közben az ujjaimat tördeltem

- Hogy mi?!- kérdezte meglepetten- Najó most szépen beszámolsz nekem mindenről.

Beszámoltam neki minderől, igen arról is, hogy elfutottam.

- Várjunk csak, te elfutottál, miután Mason megcsókolt?- kérdezte én pedig bológattam- De miért?- kérdezte, tudtam, hogy megfogja kérdezni, úgyhogy vettem egy nagy levegőt és kimondtam, azt ami már nagyon régóta nyomja a szívemet.

- Eszembe jutott Colin és olyan érzes mintha megcsalnám.- mondtam a könnyeimmel küszködve- Bele néztem a szemeibe, abba a szép mogyoróbarna szemeibe és mintha Colin nézett volna vissza rám, és eszembe jutotta vele töltött idők. Nem tudtam mit tegyek ezért elfutottam, hallottam, hogy kiabál utánam, de nem tudtam figyelni rá, csak arra, hogy mielőbb eltűnjek onnan. Tudom buta vagyok, hogy miért nem mente vissza hozzá, de nem tudtam érted? Amanda én félek új kapcsolatot létrehozni valakivel is.- mondtam és közben egy könnycsepp is legördült az arcomon, és nem bírtam tovább elsírtam magam, pedig erős akarta lenni, de nem tudtam. Amanda nem szólt semmit csak szorosan magához ölelt, nem is kellett volna mondania semmi mást csak is erre vágytam, hogy valakinek a karjába sírhassak.

- Hope, nem csalod meg Colint.-mondta miután egy kicsit lenyugodtam- Figyelj, ha Colin beszélhetne veled akkor biztos azt mondaná, hogy lépj túl rajta4 Tudom, hogy nehéz, de meg kell tenned, meg tudod tenni. Nem lenne mérges rád, mivel tudja, hogy újra rátaláltál a szerelemre. Szerintem, meg mindenki más szerint mint például a szüleid szerint is büszke lenne rád.

- Köszönöm, Amanda- mondtam

- Nem kell semmit sem köszönnöd!- mondta és közben egy bíztató mosolyt küldött felém.

- Fel megyek átöltözni, elmegyek egy kicsit sétálni.- mondtam és közben egy bíztató mosolyt küldtem felé.

- Rendben, de egyébként a telefonodon nagyon sok üzenet jött Mason-től- mondta bennem pedig a vér is megfagyott, hogy tényleg írt nekem, vagy aggódik vagy elakarja mondnai, hogy nem akart megcsókolni.

- Oké, majd séta közben megnézem őket.- mondtam majd felmentem átöltözni semmi extrát nem vettem fel, csak egy edzős hoszzúszárú nadrágot és egy bőpulcsit. Leértem a fölszintre, de Amandát sehol sem találtam, így felkaptam a telefonom a fülesemet pedig kivettem a kabátom zsebéből és a fülembe dugtam. Fel vettem a futó cipőm, igen igen tudom azt mondtam Amandának, hogy sétálok, de fent inkább átváltottam futásra, szóval felvettem a cipőm és elindultam. A fülesemen max hangerőn ment a zene, nem akartam hallani a külvilágot. Csak a zenére fókuszáltam, semmi másra a lábaimat is nagyon gyorsan szedtem el akartam felejteni minden gondolatomat. Annyira nem figyeltem, hogy annyit vettem észre az egyik zebránál, amikor átmentem rajta, hogy egy autó száguld felém. Egy kezet éreztem a derekamon aki elránt onann, így neki ütköztem a mellkasának, keze szorosan fogta a derekamat. Lihegtem, nem kaptam levegőt a futás miatt, majd amikor végre kaptam levegőt rendesen, felnéztem, hogy ki mentett meg és megköszönjem neki, de amikor felnéztem nem akartam elhinni, hogy ő áll velem szembe és ő mentett meg. 

- Mason?- kérdeztem meglepve

- Szia Hope!- mondta és közben kereste a szemkontaktust

- Köszönöm, hogy megmentettél- mondtam neki és csak most néztem bele a szemeibe, de bárcsak ne tettem volna. Elvesztünk egymás tekintetében, csak egymást néztük és semmi mást.  Akkor ott azt éreztem, hogy biztonságban vagyok, nem akartam semmi mást minthogy újra meg csókolhassam, de nem lehet mivel van barátnője vagyis gondolom. A pillanatot egy telefon csörgés szakította meg és Mason idegesen vette fel majd miután rájöttem, hogy szerintem az egyik barátjával beszált mivel egy férfi hang hallatszódott a telefonban, intettem neki és tovább mentem volna ha nem kapja el a kezem és húz vissza. Én pedog érthetelenül néztem rá, lerakta a telefont felém fordult.

- Szóval először is semmiség, hogy megmentettelek az autótól másodszor pedig van kedved egyet sétálni?- kérdezte- Közben pedig beszélhetnénk is a történtekről.- folytatta

- Persze, sétáljunk egyet- mondtam és egy mosoly jelent meg az arcán.

- Rendben, tudok egy szép helyet és megmutatnám neked, gyere erre- nyújtotta a kezét felém én bele helyeztem a kezem.

- Szóval miről is akartál beszélni?- kérdeztem és reméltem, hogy nem a csókról

- Arról ami a gépen történt- mondta és közben elengedte a kezem és felém fordult

- Várj kitalálom, van barátnőd és nagyon hülye voltál, hogy megcsókoltál és azt kivánod, bárcsak nem csókoltál volna meg.- mondtam és közben a cipőm orrát kezdtem figyelni

- Nem, nem erről van szó, mármint én nem mondtam, hogy azt kívánom, hogy bárcsak nem csókoltalak volna meg. Sőt örülök, hogy megtettem!- mondta és felemelte a fejem az ujjával- Egyébként meg nincs barátnőm, szóval azt kivánnám, hogy meg csókolhassalak téged megint. Vissza akarom tekerni az időt arra az órára, hogy megint abban a pillanatban legyek veled és senki mással,-mondta és egy kósza könnycsepp is legördült az arcomon amit az ujjával letörölt-szóval, lehet, hogy furán fog hallani, de Hope Mikaelson megtisztennél azzal, hogy leszel a barátnőm?-kérdezte én pedig lefagytam.

- Mason,-nagy levegőt vettem majd folytattam