Bizalmunk története/Befejezett Mason Mount Fanficton

15. Fejezet

Mason Mount

Hajnalban átakartam öleni a mellettem lévő Hope-ot, de nem volt mellettem. Kinyitottam a szemem, hogy hátha a szobában van valahol, de nem volt ott. Felkeltem, és a keresésére indultam, majd hangokat hallottam a fürdőszobából. 

- Hope?- kopogtam be. Hirtelen elhallgatott a hang.

- Jövök!- mondta, majd 5 perccel később kinyitódott az ajtó, és egy szomorú tekintetű Hope-pal találtam szembe magam.

- Gyere, ide!- nyújtottam ki a kezem. Nem habozott egyszerre a karjaimba vetette magát, én pedig felkaptam és visszavittem a szobába. Lefektettem az ágyba, majd én is mellé feküdtem, de egyszer sem engedtem el. Itt ebben a pillanatban akartam megállítani az időt. Rajtam feküdt életem értelme.- Elmondod, hogy mi a baj?- kérdeztem, és éreztem, hogy megfeszült.

- Hm?- hümmögte, mintha nem hallotta volna

- Kérlek nézz rám!- kértem, és felemelte a fejét. A szemei egy kicsit még pirosak voltak.- Mi a baj?- kérdeztem tőle, a szemébe nézve.

- Semmi- vágta rá gyorsan.

- Hope, ugye tudod, hogy nem hiszek neked.- mosolyogtam rá.

- Most már tudom.- mondta, és megforgatta szemét.

- Na?- kérdeztem.

- Tényleg semmi.- vágta be a durcit.

- Meddig akarod ezt játszani?- kérdeztem tőle.

- Ha, nincs bajom akkor mit mondjak- fordult le rólam, és elfordult tőlem, majd becsukta a szemét.

Közelebb hajoltam hozzá, és a nyakába pusziltam, amitől behúzta a nyakát.

- Ne, ez csikiz- mondta, és egy mosoly jelent meg az arcán.

Nem haboztam, egyszerre elkezdtem csikizni. Akkorákat kacagott, hogy az egész ház hallotta szerintem. Öröm volt látni, hogy nevet, mosolyog, és boldog.

- Ne, kérlek elég!- mondta lihegve.

- Nem, nem elég! Akkor hagyom abba, ha elmondod mi a bajod.- egyeztem meg vele, mire elkezdett hevesen bólogatni. 

Abbahagytam, és Hope lihegve, felült, majd komolyra váltott, és megilyedtem, hogy megint elő hozza, hogy ő nekem nem elég. Nem ismer annyira, hogy tudja, hogy nekem kik jönnek be. A modell lányok ugyanolyanok, ha nem elég vékonyak, mikor mindenki mondja nekik, hogy nagyon vékonyak, még így se hiszik el. Több csapattásamnak van/volt modell barátnője, és persze aranyosak, szépek, de nekem mégsem kellenek. Nem érezném magamat mellette jól, és akkor nem is jó a kapcsolat, ha nem élvezzük. Sokszor utazniuk kell, és én nem úgy vagyok, hogy felpattanok egy gépre, mivel a csapatomat, és az edzőmet sem hagyhatom cserben, mert akkor lőttek a karrieremnek. Amikor a tömegben megpillantottam Hope-ot, már ott tudtam, hogy én küzdeni fogok érte, bármi áron. A gondolatmenetemből Hope szakított ki.

- Mason, minden rendben?- kérdezte, és aggódást láttam a szemében.

- Persze!- mosolyogtam rá, majd én is felültem, és megcsókoltam.

A forró ajkaink találkozása, egyszerűen még mindig csodálatos.

- Szóval, akkor elmondod, hogy mi bánt? -kérdeztem.

- Rémálmom volt- mondta, és közben egy könnycsepp gördült le az arcáról.

Két kezem közé fogtam arcát, és megcsókoltam. A könnyei, már az én arcomat, is égették. Levegő hiányban váltunk el, egymástól. Ledöltem, majd magammal húztam a mellkasomra.