Bizalmunk története/Befejezett Mason Mount Fanficton

6. Fejezet

- Mason..-láttam, ahogy próbálja keresnia szemkontaktust, de oldalra fordítottam a fejem és nem néztem, nem tudtam a szemébe nézni- nem, nem állok készen rá, még nagyon mély sebem van az előző kapcsolatomból, sajnálom- mondtam neki könnyes szemmel és még mindig nem néztem rá

- Hope,- szólított a nevemen- bízz bennem, kérlek- két kezével közre fogta arcomat és láttam, hogy neki is könnyes a szeme, mint nekem- Én nem leszek olyan, ha az a baj. Nem foglak megcsalni vagy ilyenek

- Nem! Nem, megcsalt, hanem meghalt- mondtam neki kicsit hangosabban, amitől elengedte az arcomat és mintha egy kicsi félelmet láttam volna a szemében. Nem törődtem semmivel, sarkon fordultam, majd elkezdtem futni. Nem tudom mennyi ideje futottam, az elején még hallottam, hogy a nevemet üvőlti, de nem törődtem vele. Egy fa tövébe ültem le és elkezdtem sírni, a könnyeim csak folytak és nem tudtam abba hagyni, egy társ kellett volna mellém, aki meg vigasztal, de én sikeresen elüldöztem, ügyes vagy Hope mit ne mondjak. Nem tudom mennyi ideje lehettem ott, de éreztem vagyis hallottam is, hogy valaki oda sétál mellém és leül. Tudtam kivan mellettem, de nem akartam vagyis inkább tudtam megszólalni. Beállt közénk a csend, de nem az a kínos csend, hanem az a nyugodt csend.

- Figyelj,-mondta és én egyből ránéztem- én nem tudtam, hogy a barátod meghalt, és sajnálom, hogy olyanokat mondtam róla.- sajnálkozott, mire egy kósza mosoly kúszott az arcomra

- Semmi baj, igazából nem sokan tudják, talán a közeli ismerőseimen kívűl.- mondtam neki és közben rá mosolyogtam

- Ha, szeretnél róla beszélni nyugodtan, de ha nem azt is megértem- mondta egy mosoly kíséretében

- Most még ne hiszem, hogy készen állok egy kapcsolatra. Sajnálom, sajnálok mindent amit a repülőn, amit a lámpáknál tettem- mondtam a könnyeimmel küszködve újból

- Semmi baj, Hope megértem.-mondta és közben vállára hajtottam a fejem- Nem fogok soha az életbe rád erőltetni semmit sem, csak annyit kérek tőled, hogy bízz bennem kérlek, ha nem is egy társ ként akkor egy barátként, akire bármikor számíthatsz.- mondta és én megöleltem

- Köszönöm- motyogtam a nyakába mire ő is átkarolt. Nem kellett többet mondanom Mason így is megértett, talán ezért is lehet szeretni, de azért azokat a mogyoróbarna szemeket sem hagynám utoljára.

- Gyere menjünk, mert szerintem érted meg értem is aggódnak- mondta és közben felállt majd a kezét nyújtotta felém, amit én elfogadtam. Kézen fogva mentünk vissza, de ez nem az a kézen fogva, hanem mintha egy haveroddal mentél volna kézenfogva. Mason Amanda rokonának a házáig kísért, amit én nem kértem sőt az út folyamán százszor elmondtam neki, hogy egyedűl is "haza" találok, de ő akaratoskodott. A ház előtt felé fordultam majd, a szemeibe néztem, mint a repülőn. Végül én megtörtem a csendet köztünk.

- Köszönöm, hogy haza kísértél! - mondtam neki és közben rá mosolyogtam, amit ő is viszonzott

- Igazán semmiség, máskor is megtenném!- hajolt közelebb és egy puszit nyomott az arcomra, egy kicsit meglepődtem, de ne annyira. Igazából, jól esett az a puszi, valahol azt éreztem, hogy talán szeretem Masont igen szeretem. Azt éreztem, hogy a pillangóim amik nagyon régen vertek így, mintha újra élnének és ennek egy kicsit örültem.- Hát, akkor légy jó Hope, holnap találkozunk a meccsünkön.- mondta és elindult, én pedig csak álltam és gondolkodtam, hogy mit tegyek, mert Amandának igaza volt. Én szerelmes vagyok Mason-be, ezt még én se hiszem el, de szerelmes vagyok belé. A repülőn, a parkban a fánál ami igaz, hogy csak pár perce volt én mégis mindig amikor meglátom, újra és újra belé szeretek, nem tudom, hogyan, de szeretem és nem hagyhatom, hogy az emlékeim miatt ami az előző kapcsolatomból maradtak. Azok miatt ne kedzjek új kapcsolatot, Amandának igaza volt. Colin, is azt mondaná, hogy legyek boldog ne szomorkodjak tovább. Láttam, láttam ahogy Mason még egyszer hátra pillant, majd eltűnt az éjszakában. Mérges voltam magamra, hogy miért nem csináltam meg. Meg kell tennem, ezzel a tudattal mentem be a házba és mentem fel az emeletre, majd halottam, hogy Amanda mond valamit.

- Hope, holnap lesz a Chelsea meccs, szóval holnapra ne tervezz semmit!- kiáltotta fel nekem

- Oké!- kiálltottam vissza. Holnap meccs után beszélnem kell Masonnel, meg kell beszélnem vele, hogy mit érzek iránta. Megkell kérdznem, hogy tudna-e várni rám, ha szükséges. Azt érzem, hogy bár csak párszor találkoztunk, és beszéltünk, nála biztomságban vagyok, tudom most hülyének nézhettek, de ez olyan mint a szerelem első látásra. Igazából, újra érezni akarok valami, boldogságot és szeretet, semmi mást. Annyi ideig vártam erre a pillanatra, hogy hátha jön majd egy olyan fiú, aki mellett újra boldog lehetek, és azt hiszem megtaláltam. Mason személyében, találtam meg, ezekkel a gondolatokkal feküdtem le aludni.

Sziasztok! Meglepetés!! Húsvét alkalmából 2 résszel készültem nektek, remélem tetszik nekte eddig a történet!💙⚽

Tiktok: csakegywattpadiro

Instagram: wattpadiro