Bementünk az épületbe, ahol ismerős arcokat láttam.
- Helló, srácok!- pacsizott le velük Mason.
- Helló!- köszöntem én is. de én a pacsi helyett egy nagy ölelést kaptam mindenkitől.
- Szia, de jó újra látni!- köszönt Christian, akivel az elmúlt hónapban sokat találkoztam Amanda miatt.
- Igen, téged is! Amanda, hogy van?- kérdeztem, mert rég beszéltem vele.
- Megvan ő is, de szerintem beszélnetek kéne megint.- mondta, majd egy sípszóra lettünk figyelmesek.
- Jó reggelt kiívánok!- köszönt Thomas.
- Jó reggelt!- köszöntek kórusban a fiúk.
- Amint látom, van egy vendégünk is.- mutatott rám.- Örülök, hogy újra találkozunk Hope!- mosolygott rám.
- Igen, én is nagyon örülök!- mosolyogtam vissza.
- Szóval, fiúk, ma nagyon megkell nyomnunk az edzésd.- fordult szembe velük, és a fiúk egyszerre nyavalyogtak.
- Na, fiúk! Ez nem vall egy focistára!- szóltam fel most én, mire mindenki rám nézett.- Komolyan beszéltem! Meg kell nyomnotok magatokat, mert, ha valamit csak félig csinálsz meg, annak nincs semmi értelme. Mindent vagy semmit csinálj akkor!- néztem a szemükbe.
- Igaza van, Hope-nak- mondta Thomas.
- Köszönöm!- mondtam, kicsit zavarban. Tapsokat hallottam mellőlem. A fiúk kezdtek el tapsolni.
Miután, a fiúk elmentek edzeni, a teremben először, addig én elmentem a büfébe egy kávéért. Éppen a kávémat, kértem ki amikor egy ismerős alakot láttam közeledni.
- Jó napot, egy kávét kérnék.- adta le a rendelését, majd lepillantott rám.- Hope?- kérdezte.
- Steven?- lepődtem meg én is.
- Itt van az ön kávéka uram, és az ön kávéja is asszonyom.- tette le a poharainkat a pultos.
- Köszönöm!- fizettem volna, de Steven megelőzött.
- Nem, ezt én állom. Még mindig lógok neked.- fizetett.
- Köszönöm!- köszöntem meg Stevennek.
- Leülünk?- mutatott egy asztalra.
-Persze!- követtem, majd leültem vele szembe.
- Szóval, hogy vagy?- kérdezte.
- Jól vagyok köszi, na és te?- kérdeztem.
- Én is megvagyok, köszi. Hogy vagy Colin óta?- kérdezett egy jót.
- Azt hiszem, nagyon jól.- mosolyogtam.
Ahogy ivott a poharávól, észevettem egy gyűrűt az ujján.
- Úristen, gratulálok!- mutattam a gyűrűre.
- Oh, köszönöm!- mosolygott, mint a tejbetök.
- Mikor történt?- kérdeztem, mert nem tudtam róla.
- Nem sokkal Colin halála után.- szomorodott el ős is egy kicsit.- El akartunk hívni titeket is, de amikot megtudtuk, hogy balesetet szenvedtetek, és Colin meghalt, te pedig kómában vagy. A szüleitek képviseltek titeket.- adott választ rá.
- Értem, és azóta van már egy gyermeketek is?- kérdeztem.
- Igen, egy lányunk.- mondta, majd előkapta a telefonját, és megmutatta a kislányt.
- Nagyon aranyos!- mondtam, majd átnéztem a válla fölött, és egy kicsit ideges Mason-t láttam közeledni.
- Sziasztok!- köszönt egy kicsit flegmán, mire Steven rám nézett.
- Szia, Mason!- öleltem meg, majd lehúztam magam mellé.
- Szia, Steven Whitee- nyújtotta a kezét Steven.
- Mason Mount- ráztak kezet.
- Mason, beszeretném neked mutatni Stevent. Colinnak egy nagyon jó barátja, és nekem is az lett.- magyaráztam neki. Mason kezei a derekamra vándoroltak, mintha féltene Steventől.
- Így van.- bólogatott Steven is.- De, sajnos nekem mennem kell Sarah már vár.- kezdett el felállni, majd miután megöleltem, elindult a kijárat felé.
Visszafordultam Mason felé, aki mint egy bedurcizott kisbaba ült a széken. Közelebb mentem hozzás, majd beültem az ölébe. A kezei egyszerre a derekam köré fonódtak, míg én a nyaka köré fűztem kezeimet. Egy lágy csókot leheltem a szájára, majd rámosolyovgtam.
- Mi olyan vicces?- kérdezte összehúzott szemekkel.
- Semmi, semmi.- mosolyogtam tovább.
- Na, de most komolyan.- nézett rám komolyan.
- Olyan aranyos vagy amikor bedurcizol.- nevettem el magam.
- Nem durciztam be- próbálta tagadni
- De, de!- néztem bele a szemeibe.
- Nem, és vita lezárva- kezdtee el felállni, majd mielőtt kiestem volna az öléből, felkapott.- Most kint lesz edzésünk, és ha szeretnél akkor kijöhetsz megnézni minket.- mondta, bólogattam, és letett a földre.
Miután a lábam a földet érte, felpipiskedtem az arcához, és egy csókót leheltem rá.
- Akkor menjünk, nehogy elkéss.- kulcsoltam, most össze én a kezeinket.
Mason és én mosolygva mentünk ki az udvarra. A kamera elkezdett közelíteni felém, és én próbáltam elbúkni Maosn mögé.
- Haver, kérlek ne- szólt Mason.
- Oké, bocs srácok, majd letörlöm nyugi.- mondta, és tovább állt.
- Na, menj. Hadd legyek büszke rám- adtam egy puszit előtte.
- Rám, mindig az lehetsz!- mosolygott majd elindult a fűre futni.
A fiúk, már futották a köröket, amikor Thomas állt mellém.
- Megváltoztattad!- mondta rám se nézve- És a jó irányba- folytatta. felnéztem rá és mosolyogva előre néztem.
- Pedig semmit sem tettem. -mondtam neki.
- Hát pedig, sokkal akitívabb az edzéseken. Jobban fókuszál a feladatokra, mindig a legnagyobbat hozza ki magából.- nézett most először rám, a beszélgetés eleje óta.- Szóval, megszeretném köszönni!- fordult felém.
- Én is köszönöm!- öleltem meg. Az elején meglepődött cselekedetemen, de aztán viszonozta.
- Most mennem kell, de majd remélem még találkozunk. -köszönt el.
- Igen, én is.- mondtam, majd leültem egy padra a pálya melett.
Sziasztok! Itt vagyok egy újabb résszel, remélem tetszik eddig a történet nektek!
Tiktok: csakegywattpadiro
Instagram: egywattpadiro
YOU ARE READING
Bizalmunk története/Befejezett Mason Mount Fanficton
RomanceHope barátja egy éve halt meg, és közben legjobbbarátnője próbálja felvidítani, és ki tudja közben lehet újra rá talál a szerelem? Röplabda játékos, és nem szokott más sportot se nézni se játszani, de ki tudja lehet egy híres focista lesz akivel bol...