Bizalmunk története/Befejezett Mason Mount Fanficton

16. Fejezet

Bementünk az épületbe, ahol ismerős arcokat láttam.

- Helló, srácok!- pacsizott le velük Mason.

- Helló!- köszöntem én is. de én a pacsi helyett egy nagy ölelést kaptam mindenkitől.

- Szia, de jó újra látni!- köszönt Christian, akivel az elmúlt hónapban sokat találkoztam Amanda miatt.

- Igen, téged is! Amanda, hogy van?- kérdeztem, mert rég beszéltem vele.

- Megvan ő is, de szerintem beszélnetek kéne megint.- mondta, majd egy sípszóra lettünk figyelmesek.

- Jó reggelt kiívánok!- köszönt Thomas.

- Jó reggelt!- köszöntek kórusban a fiúk.

- Amint látom, van egy vendégünk is.- mutatott rám.- Örülök, hogy újra találkozunk Hope!- mosolygott rám.

- Igen, én is nagyon örülök!- mosolyogtam vissza.

- Szóval, fiúk, ma nagyon megkell nyomnunk az edzésd.- fordult szembe velük, és a fiúk egyszerre nyavalyogtak.

- Na, fiúk! Ez nem vall egy focistára!- szóltam fel most én, mire mindenki rám nézett.- Komolyan beszéltem! Meg kell nyomnotok magatokat, mert, ha valamit csak félig csinálsz meg, annak nincs semmi értelme. Mindent vagy semmit csinálj akkor!- néztem a szemükbe.

- Igaza van, Hope-nak- mondta Thomas.

- Köszönöm!- mondtam, kicsit zavarban. Tapsokat hallottam mellőlem. A fiúk kezdtek el tapsolni.

Miután, a fiúk elmentek edzeni, a teremben először, addig én elmentem a büfébe egy kávéért. Éppen a kávémat, kértem ki amikor egy ismerős alakot láttam közeledni. 

- Jó napot, egy kávét kérnék.- adta le a rendelését, majd lepillantott rám.- Hope?- kérdezte.

- Steven?- lepődtem meg én is.

- Itt van az ön kávéka uram, és az ön kávéja is asszonyom.- tette le a poharainkat a pultos.

- Köszönöm!- fizettem volna, de Steven megelőzött.

- Nem, ezt én állom. Még mindig lógok neked.- fizetett.

- Köszönöm!- köszöntem meg Stevennek.

- Leülünk?- mutatott egy asztalra.

 -Persze!- követtem, majd leültem vele szembe.

- Szóval, hogy vagy?- kérdezte.

- Jól vagyok köszi, na és te?- kérdeztem.

- Én is megvagyok, köszi. Hogy vagy Colin óta?- kérdezett egy jót.

- Azt hiszem, nagyon jól.- mosolyogtam. 

Ahogy ivott a poharávól, észevettem egy gyűrűt az ujján.

- Úristen, gratulálok!- mutattam a gyűrűre.

- Oh, köszönöm!- mosolygott, mint a tejbetök.

- Mikor történt?- kérdeztem, mert nem tudtam róla.

- Nem sokkal Colin halála után.- szomorodott el ős is egy kicsit.- El akartunk hívni titeket is, de amikot megtudtuk, hogy balesetet szenvedtetek, és Colin meghalt, te pedig kómában vagy. A szüleitek képviseltek titeket.- adott választ rá.

- Értem, és azóta van már egy gyermeketek is?- kérdeztem.

- Igen, egy lányunk.- mondta, majd előkapta a telefonját, és megmutatta a kislányt.

- Nagyon aranyos!- mondtam, majd átnéztem a válla fölött, és egy kicsit ideges Mason-t láttam közeledni.

- Sziasztok!- köszönt egy kicsit flegmán, mire Steven rám nézett.

- Szia, Mason!- öleltem meg, majd lehúztam magam mellé.

- Szia, Steven Whitee- nyújtotta a kezét Steven.

- Mason Mount- ráztak kezet.

- Mason, beszeretném neked mutatni Stevent. Colinnak egy nagyon jó barátja, és nekem is az lett.- magyaráztam neki. Mason kezei a derekamra vándoroltak, mintha féltene Steventől.

- Így van.- bólogatott Steven is.- De, sajnos nekem mennem kell Sarah már vár.- kezdett el felállni, majd miután megöleltem, elindult a kijárat felé.

Visszafordultam Mason felé, aki mint egy bedurcizott kisbaba ült a széken. Közelebb mentem hozzás, majd beültem az ölébe. A kezei egyszerre a derekam köré fonódtak, míg én a nyaka köré fűztem kezeimet. Egy lágy csókot leheltem a szájára, majd rámosolyovgtam.

- Mi olyan vicces?- kérdezte összehúzott szemekkel.

- Semmi, semmi.- mosolyogtam tovább.

- Na, de most komolyan.- nézett rám komolyan.

- Olyan aranyos vagy amikor bedurcizol.- nevettem el magam.

- Nem durciztam be- próbálta tagadni

- De, de!- néztem bele a szemeibe.

- Nem, és vita lezárva- kezdtee el felállni, majd mielőtt kiestem volna az öléből, felkapott.- Most kint lesz edzésünk, és ha szeretnél akkor kijöhetsz megnézni minket.- mondta, bólogattam, és letett a földre.

Miután a lábam a földet érte, felpipiskedtem az arcához, és egy csókót leheltem rá.

- Akkor menjünk, nehogy elkéss.- kulcsoltam, most össze én a kezeinket.

Mason és én mosolygva mentünk ki az udvarra. A kamera elkezdett közelíteni felém, és én próbáltam elbúkni Maosn mögé.

- Haver, kérlek ne- szólt Mason.

- Oké, bocs srácok, majd letörlöm nyugi.- mondta, és tovább állt.

- Na, menj. Hadd legyek büszke rám- adtam egy puszit előtte.

- Rám, mindig az lehetsz!- mosolygott majd elindult a fűre futni.

A fiúk, már futották a köröket, amikor Thomas állt mellém.

- Megváltoztattad!- mondta rám se nézve- És a jó irányba- folytatta. felnéztem rá és mosolyogva előre néztem.

- Pedig semmit sem tettem. -mondtam neki.

- Hát pedig, sokkal akitívabb az edzéseken. Jobban fókuszál a feladatokra, mindig a legnagyobbat hozza ki magából.- nézett most először rám, a beszélgetés eleje óta.- Szóval, megszeretném köszönni!- fordult felém.

- Én is köszönöm!- öleltem meg. Az elején meglepődött cselekedetemen, de aztán viszonozta.

- Most mennem kell, de majd remélem még találkozunk. -köszönt el.

- Igen, én is.- mondtam, majd leültem egy padra a pálya melett.

Sziasztok! Itt vagyok egy újabb résszel, remélem tetszik eddig a történet nektek!

Tiktok: csakegywattpadiro

Instagram: egywattpadiro