-Azért mert?!-kérdeztem, mivel tudni akartam a választ.
-Azért, mert bejössz nekem, oké?!-mondta ki, és nekem el állt a szavam.
Nem, nem jöhetek be neki. Ő egy focista, egy híres focista, nem vagyok mellé szép.
-Hope- szólított a nevemen, majd ránéztem és a szemeiben nem láttam semmit.
-Nem, nem jöhetek be neked!- mondtam neki határozottan, mire kérdőn nézett rám.
-Mi?! Miért?- kérdezte, és közben felállt a székről és elkezdett járkálni.
-Mert, nem vagyok melléd illő!- mondtam neki és megállt, majd felém nézett. Kereste velem a szemkontaktust.
-Ezt te sem gondolod komolyan!- mondta
-De igenis komolyan gondolom!- mondtam neki határozottabban.
-És miért, gondolod ezt?- kérdezte idegesen.
-Azért mert...- kezdtem volna bele, de a szavamba vágott.
-Miért?!- kérdezte.
-Mert egy focista mellé egy modell lány való!- mondtam neki és közben a szemem megtellt könnyel.
-És mivan, ha nekem nem egy modell lány kell?!- csattant fel idegesen- Te komolyan, ilyennek gondoltál?- kérdezte-Válaszolj már!- emelte meg a hangját.
-Igen!- emeltem meg én is a hangomat.
-Mégis, miért?- kérdezte.
-Most komolyan még te kérdezed? A világon az összes focistának modell barátnője van, és még te kérdezed, hogy miért hittem ezt rólad?- mondtam neki.
-De, én nem olyan vagyok, mint a többi! Én teljesen más vagyok, mint ők!- mondta, és az első könnycsepp legördült az arcomon, amit egy gyors mozdulattal le is töröltem.-Hope, kérlek értsd meg, hogy nekem nem kell modell barátnő. Az összes ugyanúgy néz ki, és ne értem, hogy a többiek, hogyan szeretik őket, de az én szívem veled akar lenni.- mondta, és közben két keze közé fogta az arcomat.
Nem tudom mit mondhatnék neki. Persze, hogy nekem is bejön Mason, de ez így nem helyes. A pillanatot Amanda zavarta meg.
-Oh, bocsi, hogy ha megzavartam valamit?- kérdezte
-Nem semmit Mason már úgyis menni készült!- mondtam és közben Masonre szúrós szemekkel néztem.
-Igen, már menni is akartam- mondta és közben kisétált a szobából.
Utána akartam szólni, hogy ne ne menj, de nem tudtam megszólalni se. Féltem, ha megint oda adom valakinek a szívem, újra darabokban lesz.
- Hát, jó. Ez elég kínos volt.-mondta Amanda
- Hát, igen az volt.- adtam neki igazat- Szóval, csak annyit akarok mondani, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy megbántottalak.- mondtam neki
- Megbocsátok. Én is egy kicsit el túloztam a dolgokat.- mondta ő is és egy ölelésre nyitottam a karomat. Szoros ölelésbe ültünk egymás mellet, majd bejött az orvos az ajtón.
- Hope Mikaelson?- kérdezte
- Igen!- válaszoltam
- Egy öröm hírrel tudok szolgálni magának- mondta, és nekem egy mosoly csúszott az arcomra.
- És miféle örömhír?- kérdezte helyettem Amanda
- A hír az, hogy ha természetesen akarja, akkor még ma haza tud menni.- mondta
- Igen! Persze, hogy haza akarok menni erről a helyről, már ne vegye sértésnek.- mondtam
- Nem veszem sértésnek- mondta nevetve
- Rendben, akkor mikor tudok haza menni?- kérdeztem
- Minden papírt akkor elő készítünk aztán csak alá kell írnia, és már haza is mehet.- modnta és kiment a szobából.
.....
Miután anyáék haza vittek, felmentem volna a szobámba, de nem tudtam segítség nélkül. Anyáék pedig elmentek kiváltani a gyógyszereimet, úgyhogy egyedül maradtam otthon. Unalmamban bekapcsoltam a tévét és egy interjút adtak a tévében a Chelsea játékosokkal, de ami fel tünt, hogy Mason nem volt köztük. Aztán csak mondanom kellett mivel megjelent egy kis késéssel. Amikor elakartam kapcsolni, pont Mason-höz jutott a szó. Már majdnem elnyomtam, amikor megjöttek anyáék, és apa látta, hogy mi megy a tévében, szóval leült mellém és kikapta a kezemből a távirányítót.
- Tehát, Mason Mount, láttuk, hogy ma ott volt egy röplabda meccsen.- mondta a riporter és Mason azzal az ezerwattos mosolyával bólintott.- És maga is Christian Pulisic, igaz?- kérdezte Christian-t is.
- Igen, én is ott voltam- válaszolt Christian.
- Rendben. Mason, a meccsen ugye történt egy baleset is, és ha jól láttuk maga volt az első aki oda rohant hozzá, a csapatorvos után. Az a lány, mivel lány röplabda meccsen voltak, jelent magának valamit/valakit?- kérdezte, és bennem is és Mason-ben is megdermedt a szó. Apa persze rájött, hogy rólam kérdezett az interjús.
- Szerintem az a gyerek, szeret téged.- súgta oda nekem.
- Gondolod?- kérdeztem tőle.
- Igen, teljes mértékben!- mondta és rám mosolygott.- Nézd, tudom, hogy nehéz tovább lépned Colinon, de Colin is ezt akarná.- mondta és megszorította a kezem bíztatás képpen.
- Köszönöm!- mondta és megöleltem, már amennyire tudtam.
- Erre a kérdesre nem szeretnék válaszolni.- hallottuk meg Mason hangját a tévében.
- Rendben!-mondta a riporter, ezután, már csak olyan kérdések voltak, hogy mit gondolsz a csapatról, milynnek látod ezt a szezont, stb, stb... Az interjú után elmentem lezuhagyozni, aztán bebújtam nagy nehezen az ágyba, és elnyomott az álom.
Sziasztok!! Meghoztam a következő részt, remélem tetszett, ha igen akkor nyomj egy vote-ot és nyugodtan, írd le a vélemyényed. Mit gondoltok, Mason és Hope kapcsolatáról. szerintetek Hope képes lesz újra bízni valakiben?
VOUS LISEZ
Bizalmunk története/Befejezett Mason Mount Fanficton
Roman d'amourHope barátja egy éve halt meg, és közben legjobbbarátnője próbálja felvidítani, és ki tudja közben lehet újra rá talál a szerelem? Röplabda játékos, és nem szokott más sportot se nézni se játszani, de ki tudja lehet egy híres focista lesz akivel bol...