Bizalmunk története/Befejezett Mason Mount Fanficton

12. Fejezet

-Azért mert?!-kérdeztem, mivel tudni akartam a választ.

-Azért, mert bejössz nekem, oké?!-mondta ki, és nekem el állt a szavam.

Nem, nem jöhetek be neki. Ő egy focista, egy híres focista, nem vagyok mellé szép.

-Hope- szólított a nevemen, majd ránéztem és a szemeiben nem láttam semmit.

-Nem, nem jöhetek be neked!- mondtam neki határozottan, mire kérdőn nézett rám.

-Mi?! Miért?- kérdezte, és közben felállt a székről és elkezdett járkálni.

-Mert, nem vagyok melléd illő!- mondtam neki és megállt, majd felém nézett. Kereste velem a szemkontaktust.

-Ezt te sem gondolod komolyan!- mondta

-De igenis komolyan gondolom!- mondtam neki határozottabban.

-És miért, gondolod ezt?- kérdezte idegesen.

-Azért mert...- kezdtem volna bele, de a szavamba vágott.

-Miért?!- kérdezte.

-Mert egy focista mellé egy modell lány való!- mondtam neki és közben a szemem megtellt könnyel.

-És mivan, ha nekem nem egy modell lány kell?!- csattant fel idegesen- Te komolyan, ilyennek gondoltál?- kérdezte-Válaszolj már!- emelte meg a hangját.

-Igen!- emeltem meg én is a hangomat.

-Mégis, miért?- kérdezte.

-Most komolyan még te kérdezed? A világon az összes focistának modell barátnője van, és még te kérdezed, hogy miért hittem ezt rólad?- mondtam neki.

-De, én nem olyan vagyok, mint a többi! Én teljesen más vagyok, mint ők!- mondta, és az első könnycsepp legördült az arcomon, amit egy gyors mozdulattal le is töröltem.-Hope, kérlek értsd meg, hogy nekem nem kell modell barátnő. Az összes ugyanúgy néz ki, és ne értem, hogy a többiek, hogyan szeretik őket, de az én szívem veled akar lenni.- mondta, és közben két keze közé fogta az arcomat.

Nem tudom mit mondhatnék neki. Persze, hogy nekem is bejön Mason, de ez így nem helyes. A pillanatot Amanda zavarta meg.

-Oh, bocsi, hogy ha megzavartam valamit?- kérdezte

-Nem semmit Mason már úgyis menni készült!- mondtam és közben Masonre szúrós szemekkel néztem.

-Igen, már menni is akartam- mondta és közben kisétált a szobából.

Utána akartam szólni, hogy ne ne menj, de nem tudtam megszólalni se. Féltem, ha megint oda adom valakinek a szívem, újra darabokban lesz.

- Hát, jó. Ez elég kínos volt.-mondta Amanda

- Hát, igen az volt.- adtam neki igazat- Szóval, csak annyit akarok mondani, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy megbántottalak.- mondtam neki

- Megbocsátok. Én is egy kicsit el túloztam a dolgokat.- mondta ő is és egy ölelésre nyitottam a karomat. Szoros ölelésbe ültünk egymás mellet, majd bejött az orvos az ajtón.

- Hope Mikaelson?- kérdezte

- Igen!- válaszoltam

- Egy öröm hírrel tudok szolgálni magának- mondta, és nekem egy mosoly csúszott az arcomra.

- És miféle örömhír?- kérdezte helyettem Amanda

- A hír az, hogy ha természetesen akarja, akkor még ma haza tud menni.- mondta

- Igen! Persze, hogy haza akarok menni erről a helyről, már ne vegye sértésnek.- mondtam

- Nem veszem sértésnek- mondta nevetve

- Rendben, akkor mikor tudok haza menni?- kérdeztem

- Minden papírt akkor elő készítünk aztán csak alá kell írnia, és már haza is mehet.- modnta és kiment a szobából.

.....

Miután anyáék haza vittek, felmentem volna a szobámba, de nem tudtam segítség nélkül. Anyáék pedig elmentek kiváltani a gyógyszereimet, úgyhogy egyedül maradtam otthon. Unalmamban bekapcsoltam a tévét és egy interjút adtak a tévében a Chelsea játékosokkal, de ami fel tünt, hogy Mason nem volt köztük. Aztán csak mondanom kellett mivel megjelent egy kis késéssel. Amikor elakartam kapcsolni, pont Mason-höz jutott a szó. Már majdnem elnyomtam, amikor megjöttek anyáék, és apa látta, hogy mi megy a tévében, szóval leült mellém és kikapta a kezemből a távirányítót.

- Tehát, Mason Mount, láttuk, hogy ma ott volt egy röplabda meccsen.- mondta a riporter és Mason azzal az ezerwattos mosolyával bólintott.- És maga is Christian Pulisic, igaz?- kérdezte Christian-t is.

- Igen, én is ott voltam- válaszolt Christian.

- Rendben. Mason, a meccsen ugye történt egy baleset is, és ha jól láttuk maga volt az első aki oda rohant hozzá, a csapatorvos után. Az a lány, mivel lány röplabda meccsen voltak, jelent magának valamit/valakit?- kérdezte, és bennem is és Mason-ben is megdermedt a szó. Apa persze rájött, hogy rólam kérdezett az interjús.

- Szerintem az a gyerek, szeret téged.- súgta oda nekem.

- Gondolod?- kérdeztem tőle.

- Igen, teljes mértékben!- mondta és rám mosolygott.- Nézd, tudom, hogy nehéz tovább lépned Colinon, de Colin is ezt akarná.- mondta és megszorította a kezem bíztatás képpen.

- Köszönöm!- mondta és megöleltem, már amennyire tudtam.

- Erre a kérdesre nem szeretnék válaszolni.- hallottuk meg Mason hangját a tévében.

- Rendben!-mondta a riporter, ezután, már csak olyan kérdések voltak, hogy mit gondolsz a csapatról, milynnek látod ezt a szezont, stb, stb... Az interjú után elmentem lezuhagyozni, aztán bebújtam nagy nehezen az ágyba, és elnyomott az álom.

Sziasztok!! Meghoztam a következő részt, remélem tetszett, ha igen akkor nyomj egy vote-ot és nyugodtan, írd le a vélemyényed. Mit gondoltok, Mason és Hope kapcsolatáról. szerintetek Hope képes lesz újra bízni valakiben?