Bizalmunk története/Befejezett Mason Mount Fanficton

20. Fejezet

Reggel egyedül ébredtem, mert Mason-nek, már reggel ott kell lennie. Felöltöztem, majd elindultam reggelizni. Útközben találkoztam Sophiával is, aki csatlakozott hozzám. Nem voltak sokan az ebédlőben, így hamar sorra kerültünk. Mind a ketten egy rántottát ettünk. Miután végeztünk, megbeszéltük, hogy 15 perc múlva találkozunk a hotel előtt. El is készülődtem, a városnézésre. Egy kék ruhát vettem fel, egy fekete szandállal. A táskámba beraktam az irataimat a telefonomat, és a pénztárcám. Lementem a hotel elé, ahol Sophia, már várt rám.

- Szia!- mentem közelebb hozzá.

- Szia!- köszönt ő is.

El indultunk a városnézésünkre.  Spanyolország gyönyörű. Még egyszer el kell ide, majd jönnünk Mason-nel. Nem sokáig sétáltunk, mert lassan vissza kellett mennünk a hotelba el készülni a meccsre. Amint visszaértünk, én gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem a mezem, amit még Mason adott, és a hátán ott díszelgett a Mount felirat. Hozzá egy egyszerű fekete rövidnadrágot vettem fel, és egy sportcipőt. Sophiával együtt indultunk el a meccsre. Mason írt, hogy találkozzunk a meccs előtt, így az utam az öltöző felé vezetett. Én egy kicsit eltévedve, míg Sophia már jártasabban ment végig a folyosókon. Azonban, amint megpillantottam kikerültem Sophiát, és Mason nyakába borultam. Mélyen beszívtam az illatát, és nem akartam elengedni. Keze a derekamon pihent, míg én a nyaka köré fontam kezem. Egy kicsit el húzódott tőlem, majd egy csókot nyomott a számra. Levegő hiányban váltunk el egymástól.

- Gyere, Hope mennünk kell!- szólt Sophia, aki Kai-nak adott egy búcsú csókot.

- Megyek!- fordultam Sophia felé, majd vissza Mason felé.

- Menj nyugodtan.- bökött fejével Sophia felé.

- Ügyes legyél! Mutasd meg nekik!- adtam egy csókot én is neki.

El foglaltuk a helyünket Sophiával. Elkezdődött a mérkőzés, és én egy görcsbe voltam. A 15. percben azonban nem hittem el mi történik.

- Úristen!- visítottam, és ugrándoztam, mint egy kisgyerek. 

Nem hittem el, hogy belőtt egy gólt. A mérkőzés további részét is idegesen néztem végig. Félidő volt. Sophia elment a büfébe valami üdítőt venni. Addig én előkaptam a telefonom, és írtam egy üzenetet Mason-nek, hogy nagyon büszke vagyok rá. A mérkőzés második fele is elkezdődöttaz 51. percben Antonio Rüdiger góljával nőtt a gólunk.  A 75. percben pedig, Timo Werner góljával átvettük a vezetést. A 80. percben majdnem kaptunk egy gólt, de szerencsére nem sikerült nekik. A 96. percben Karim Bemzena újra megpróbálta a gólszerzést, de nem sikerült neki. Amint a bíró lefújta a mérkőzést, én és Sophia egymás karjába borultunk. 

- Bejutottak!- mondtuk egymásnak boldogan.

Az egész Chelsea csapat a pályán ujjongott, ahogy mi is. Szegény Real Madrid csapata, pedig nem. Ők csak ott álltak vagy valamelyik ült a fűvön. 

Én és Sophia a stadion parkolójában vártunk a fiúkra, mert üzentek, hogy a parkolóban várjuk meg őket. Amint megláttuk közeledni őket, feléjük rohantunk. Mason ledobta a táskáját a földre, és felkapott az ölébe. Megcsókoltam, nyelve bejutást kért a számba, amit én megadtam neki, nyelvünk táncot járt. Levegő hiányban váltunk el egymástól. Homlokát homlokának döntöttem.

- Nagyon büszke vagyok rád!- suttogtam neki.

- Köszönöm!- mondta, mire érthetetlenül néztem rá.

- Mégis mit?- kérdeztem tőle.

- Hogy itt vagy velem!- mondta.

Nem válaszoltam neki, csak újra megcsókoltam.

Sziasztok! Nagyon nagyon sajnálom, hogy ilyen későn írtam ide fejezetet. Sajnos nagyon sok minden történ, és időm nem maradt ide fejezetet írni, de most volt. Ha tetszett jelezd felém valahogy. Vote/ Hosszászólás

Tiktok: csakegywattpadiro

Instagram: egywattpadiro