Bizalmunk története/Befejezett Mason Mount Fanficton

18. Fejezet

Hope Mikaelson

- Jó reggelt!-nyitottam be a háloszobánkba. Mason még az ágyba húzta a lóbőrt.

- Jó reggelt!- ült fel.

- Tessék, egy kis energia.- nyújtottam neki egy reggelivel ellátott tálcát.

- Köszönöm szépen!- vette át, majd én is beültem mellé.

- Mikor kell ott lenned, a repülőtéren?- érdeklődtem.

- Hát, 1-kor indul a gépünk, szóval olyan 11:30 körül ott kell lennünk már.- magyarázta.

- Oké, addif összepakolok neked.- álltam fel, és indultam be a gardróbba.

- Rendben, köszi!- kiálltotta utánam.

Miután bepakoltam Mason-nek, levittem a böröndjét. Leraktam az előtérbe, és bementem a konyhába, hogy egy gyors ebédet, ami inkább tízórai lesz, csináljak. A konyhában ügyködtem, amikor egy kezet éreztem meg a derekamon. Fejét a vállamon pihentette, én pedig csak mosolyogtam.

- Mit főzől?- érdeklődött, és ahogy beszélt egy kicsit csikizett.

- Gondoltam csinálok egy kis avokádos szendvicset, persze ha neked is megfelel.- fordultam felé. Keze még mindig a derekamon pihent.

- Tökéletes!- csak ennyit mondott, majd megcsókolt, és bement a szobába. Gondolom játszani fog.

Elkészítettem az ételt, megkentem, majd bevittem a szobába Mason-nek. Igazam volt, játszott a gép előtt.

- Tessék, itt lesz a kajád- raktam le az asztalra.

- Köszi!- adott egy puszit.

Miután magamnak is csináltam egyet, leültem a nappaliba tévézni. Tévézés közben bealudtam, mert arra keltem, hogy valaki kelteget.

- Szia!- suttogta Mason

- Miért suttogunk?- néztem rá értetlenül.

- Nem tudom- mondta még mindig suttogva.

- Akkor miért suttogsz még mindig?- kérdeztem.

- Nem tudom- mondta, már rendes hangerőn.

- Indulnod kell?- kérdeztem, mert a csapat pulcsi volt rajta.

- Igen- mondta, és gyorsan felpattantam, majd egy pulcsival a kezembe tértem vissza. Felkaptam a telefonomat a pultról, majd a cipőmet is, és Mason felé fordultam.

- Mehetünk- tettem csípőre a kezemet.

- Te is jössz?- kérdezte, és indult el felém.

- Nem, ki kisérlek, az autódat, meg majd visszahozom.- mutattam fel a kocsikulcsot

- Nem, nem fogod vezetni a kicsikémet.- vedte ki a kezemből.

- Én pedig nem fogom engedni, hogy a repülőtérig te vezess.- vettem vissza, és szúrós tekintettel néztem rá.

- Oké, főnökasszony- adta be a derekát

- Na, gyere- adtam egy puszit az arcára, és kinyitottam neki az ajtót.

Az út alatt Mason keze a combomon pihent. Énekeltünk, beszélgettünk az út alatt. Amikor oda értünk, nem akartam elhinni, hogy most egy pár napig nem fogom látni. Elindultunk a terminálok felé, majd előtte megálltunk, és Mason felém fordult.

- Szeretlek!- mondta a szemembe nézve.

- Én is szeretlek!- mondtam, és a szemeimbe könnyek gyűltek.

- Ne, sírj kérlek! Így is nehéz itt hagyni, de hamarosan újra látni foglak. Csak 4 nap.- törölte le az ujjaival a könnyeimet.

- Tudom- motyogtam. Magamhoz húztam egy ölelésbe, és csak szívtam magamba az illatát.

- Miért ilyen nehéz a búcsú?- nézett rám Mason.

- Nem tudom.- hajoltam közelebb egy csókra.

Csak álltunk ott egymás karjaiba, és ebben a pillanatban akartunk maradni. Végül én szakítottam meg a pillanatot.

- Menned kell.- mondtam, és egy puszit nyomott a homlokomra, majd elindult a terminál felé.

Csak néztem, ahogy elsétál tőlem. Mintha egy gyerektől, a kedvenc játékát vették volna el. Miután, azt is megvártam míg fel nem száll a gépük, haza indultam. Hazaérve elkezdtem készülődni a délutáni edzsésemre.

__________________

Edzsés után, hazaérve az üresség fogadott. Olyan csend volt a házba, hogy egy kicsit megilyedtem. A telefonom rezgésére lettem figyelmes. Oda siettem hozzá, és láttam, hogy Mason az.

- Szia!- köszöntem bele

- Szia!- szólt vissza, és egy kicsit megnyugodtam.- Mindne rendben otthon?- kérdezte.

- Igen, minden rendben.- mosolygtam.

Ezután sokáig elbeszélgettünk, aztán lekellett raknia, mert még neki is el kell mennie fürödni. Én is lefürödtem, majd bebújtam az ágyba és elaudtam.

Sziasztok! Hoztam nektek egy újjabb részt!

Tiktok: csakegywattpadiro

Instagram: egywattpadiro