Bizalmunk története/Befejezett Mason Mount Fanficton

7. Fejezet

Az éjjel nem sokat aludtam, igazából azon járt az agyam, hogy, hogyan mondjam el neki, hogy szeretnék vele kapcsolatot, de azt is érzem, hogy nem állnk újra arra készen, hogyha elhagyna. A gondolatmenetemből barátnőm szakított ki.

- Hope! Gyere, indulunk!- kiáltotta fel nekem. Lementem, majd felvettem a cipőmet, majd elindultunk a stadion felé. Egy jó hosszú sor után, el tudtuk foglalni a helyünket, majd kiderült, hogy rossz helyre mentünk, mert nekünk VIP jegyünk volt, na most akkor 20 perc keresgélés után megtaláltuk a helyünket. Amint leültünk kifújtunk egy nagy adag levegőt.

- Ez is csak veünk történhet meg, amúgy- mondta Amanda, majd elröhögtem magam a mondatán.- Mi az?- kérdezte, de ő is röhögött közben

- Semmi semmi, csak olyan viccesen mondtad- adtam egy egyszerű választ neki- Nézd!- mutattam a pályára, ahol ha jól láttam a Chelsea a meccs előtt melegített be

- Ohh, na elmondtad neki?- kérdezte, mire én felvontam a szemöldököm- Jajj Hope, már nagyon régóta ismerlek, és látom sőt tudom, hogy mikor jön be neked valaki- mondta, mire én lefagytam egy pillantra- Szóval, elmondtad neki?

- Nem is találkoztam vele a repülő óta szóval, nem tudom, hogy hogyan tudtam, volna elmondani neki- adtam egyszerű választ neki

- Nem igaz, mert tegnap láttalak vele a ház előtt, az ablakon kersztül- mondta, én pedig csak néztem rá- Szóval?- kérdezte

- Nem, nem mondtam el neki. Hagytam, hogy az az ember, aki újra boldogságot hozna az életembe, elmenjen. Hogy lehetek ekkora barom?- kérdeztem, de nem tudott rá válaszolni, mert folytattam- Semmi másra nem vágyok, minthogy újra megérezhessem ajkait az enyémen, hogy újra megöleljen, ha szomorú vagyok, érted?- kérdeztem és könnyes lett a szemem a végére

- Igen, értem Hope. Tudom, hogy nehéz valaki felé újra nyitnod, de az embernek fel kell állnia, és nem lenézni, és egyébként egy hercegnő sosem sír!- mondta és letörölte a könnyeimet- Szóval, most megnézzük a meccset és utána, ha lehetséges, akkor lemegyünk és találkozol Masonnel- mondta, mire bólintottam. Meg kell tennem, meg tudom tenni folyamatosan ezek a gondolatok voltam a fejemben a meccs alatt. A meccs egyébként érdekes volt, hát ugye aki nem ért hozzá, mivel ez a második meccs amit valaha az életemben végig néztem, de Amanda sokat segített, és sikerült egy kicsit tanulnom. Az 56. percben pedig Hakim Ziyech lőtt egy gólt amivel, megnyerték a meccset. A meccs uatán, Amanda ötletére megvártuk a fiúkat míg végeznek, igazából a végére mikor már kb minden néző elment egy biztonságiőr oda jött hozzánk.

- Jó napot, hölgyeim! Megkérhetném önöket, hogy távozzanak kérem, mivel a Chelsea játékosoknak el kell hagyniuk a stadiumot.- mondta

- Uram, mi pont az egyik Chelsea játékost várjuk- mondta Amanda helyettem

- Persze, persze. Értem én, hogy képet szeretnének, de nem maradhatnak itt.- mondta egyszerűen

- Hé! Uram! Velem vannak, hagyja csak őket.- jött oda felénk egy srác

- Rendben.- mondta a biztonsági őr és elment, majd a srác felé fordultam, aki már elkezdett befelé húzni engem, Amanda pedig csak követett minket. Amint megláttam, hogy hova akar "húzni" megálltam.

- Nem nem! Én oda, be nem megyek!- mutattam az öltöző felé

- Nyugi, mindenkin van póló.- mondta nevetve- Na, gyere már vártunk titeket, Mason említett meg még az a meccs után amikor oda adta neked a mezét, hogy bejössz neki- ahogy kimondta ezt a szót ő is meg én is lefagytunk- Hoppá, ezt nem kellett volna, sajnálom.- mondta és én csak rá mosolyogtam

- Semmi baj!- adtam egyszerű választ

- Szóval, fiúk!! Nézzétek, kit hoztam!- mondta hangosan a fiúknak