Fate is in our hands - What if...

Hisz ez csak néhány ruha!

- Szóval ti ilyen zsúfolt, zajos, kényelmetlen és koszos helyeken utaztok? - fintorog Draco, miután elhagyják a metrót. A nagy zajban senki illetéktelen nem érti a szavaikat, így nem is aggódnak túlzottan, hogy olyat mondanak, amit esetleg nem kellene.

- Ahol a magixok láthatnak minket, ott igen - feleli Juliet már egy kissé türelmetlenül, ahogy felfelé haladnak a lépcsőkön. A hangja is idegessé válik, ezen pedig mind meglepődnek.

- Az idegeidre megyünk a túl sok kérdéssel, jól gondolom? - kérdezi Harry megértően. Juliet erre félreáll a fal mellé, nekidönti a hátát, és vesz egy nagy, mély levegőt.

- Nem, a kérdésekkel semmi gond - nyugtatja meg őket. - Egyszerűen bizonytalan vagyok. Nem tudom, jó döntést hoztam-e azzal, hogy szembeszálltam az igazgató akaratával, és kiküldtem azt a két csoportot. Egy rangszinten állunk a nemem miatt, és azzal, hogy engedett, minden felelősséget rám hárított - ismeri el csendesen, feszült arccal.

- A tetteink következményeit mindig vállalnunk kell - jegyzi meg Blaise csak úgy mellékesen, de komolyan.

- És meg is teszem, mindannyiunkat így neveltek - bólint a lány elszántan. - Első a hazánk, aztán a családunk. De nekem kell majd közölnöm a hozzátartozóikkal, a családjukkal, ha meghalnak, vagy megsérülnek. A döntésem miatt - halkul el egy kissé.

- Ne aggódj miatta. Biztosan épségben fognak visszajönni - közli Draco. Mind meglepődnek, hogy ezt mondja, ő maga a legjobban. Juliet azonban csak elmosolyodik, és hálásan biccent egyet.

- Na de nem lelkizni jöttünk - löki el magát hirtelen a faltól. - Gyertek, hosszú napunk lesz, ha mindent be akarunk szerezni - jegyzi meg a bevásárlóközpont bejárata felé tartva.

- Hisz ez csak néhány ruha! - jegyzi meg Ron elgyötörten. Hermione erre felkuncog, Juliet pedig vele tart.

- Ti még nem voltatok egy lánnyal ruhát vásárolni - állapítja meg Hermione. - Vissza fogjátok sírni Piton óráit, mire végzünk - vigyorog. - Mit gondolsz, megkíméljük őket egy kicsit? - gondolkodik hangosan. Juliet csak nevet.

- De csak egy kicsit - feleli, az ujjaival is mutatva a méretet. - Szóval akkor előbb nektek válogatunk ruhát, aztán valahol lepasszolunk titeket, és keresünk neked is ruhákat - összegzi a programot, előbb a fiúkra, aztán Hermionéra vezetve a tekintetét.

Két órával később, a sokadik boltban már mind az öten könyörögnek, hogy kegyelmezzen rajtuk a két lány. Csak válogatják a ruhákat, és mikor találnak egy megfelelőt, a fiúk elé tartják, majd annak a kezébe pakolják, akié lesz a ruha. Igencsak sűrűn találnak ilyen ruhadarabokat, így mindegyikük kezében igen méretes kupac ékeskedik. Ezután fel kell próbálniuk mindegyik darabot, egyesével, egyedül az alsóneműket nem ellenőrzik, és véleményezik a dolgot. Ha jó, marad és megveszik, ha nem, visszarakják a helyére.

A fiúk már húsz perc után mentek volna, csak hát nem ők döntöttek erről. Két lánnyal szembeszállni, akiknek a szeme villámokat szór már csak az említésre is, igencsak emberpróbáló feladat. Ők inkább nem kockáztatnak, legalábbis az elején hallgatólagosan így egyeztek meg. Mostanra viszont ez az elhatározás szinte semmivé foszlott.

Végül egy újabb órának kell eltelnie ahhoz, hogy a két lány elégnek ítélje a ruhamennyiséget, és egy étteremben hagyják őket, rendelve nekik ennivalót és üdítőt, aztán pillanatok alatt felszívódnak a boltok között.

Mikor megérkezik az étel, a négy fiú tágra nyílt szemekkel próbálja kitalálni, mit is lát, így Harry köszöni meg a lánynak, hogy kivitte a rendelést. Az elpirul, és gyorsan eliszkol az asztaltól. Harry végignéz a tálcákon, és az egyiket magához húzva már enni is kezd.