Fate is in our hands - What if...

Egy korty - egy titok

Harang kondul. A csendbe szinte fülsértően hasít bele, legalábbis a kis hatos így érzi, mikor felkapják a fejüket. Ebéd idő van.

Már gyakorlottan igazodnak ki a folyosókon, szinte nézniük sem kell, csak mennek. A nagy tömeggel egyszerre érnek oda, senki sem késik az étkezésekről.

A csacsogást, az általános hangzavart ezúttal zavarónak érzik. Hogy lehet, hogy ilyen nagy jelentőségű információk után sem változik semmi? Hogy még így sem kapnak segítséget? A kérdésre a válasz egyszerű: mert a világ forog tovább; senki kedvéért nem áll meg. Miért is tenné? Nem áll érdekében, egy pillanatra sem.

Látja rajtuk mindenki, hogy nem érdemes velük beszélgetni ezúttal, így békén hagyják őket. Csendben étkeznek, a szokásosnál kevesebbet. Még az étvágyuk sem ugyanolyan.

Juliet nem jelenik meg egész ebéd alatt. Utána az igazgató értesíti őket arról, hogy a lánynak dolga akadt, így elhagyta az iskola területét, és várhatóan csak négy óra környékén fog visszajönni. Akkorra várja őket a termükben.

Szinte kínszenvedésként élik meg azt a három órát, ami eltelik négy óráig. Juliet pontos, csupán néhány perccel négy óra után belép a terembe, oldalán egy táskával. Elégedetten csukja be maga mögött az ajtót, és kedvesen a többiekre mosolyog.

- Most nem tanulni fogunk - jelenti be, és egy pálcaintéssel lezárja az ajtót. A következő mozdulatával pedig összegyűjti a többiek pálcáját. Élesen tiltakoznak, de a lány tekintetére elhal a hangjuk. Aggódóan nézik, ahogy a pálcák a tanári asztal fiókjába kerülnek, amit aztán Juliet kulcsra zár. A kulcsot pedig a felsője alá, láthatóan a melltartójába pottyantja. Mindannyiuknak kikerekedik a szeme. - Így. Nem lesz kedvetekre a következő néhány óra, ezt garantálom - néz végig rajtuk.

- Mire készülsz? - bizonytalankodik Blaise. Mind meglepetten néznek rá. Rég hallották utoljára bizonytalannak; olyan könnyedén kiismeri az embereket, hogy szinte lehetetlenség átverni, megtéveszteni. Most ez mégis megtörtént.

- Játszani fogunk - közli Juliet és hét székből hét párnát varázsol, az asztalokat pedig oldalra helyezi, szabadon hagyva a középső helyet, a párnákat pedig kör alakban helyezve el. - Üljetek le - kéri, és lehuppan az egyik párnára.

Vonakodva követik, de a párna nagyon kényelmesnek bizonyul, így a feszes hátuk elernyed, és kissé összegörnyednek, megnyugszanak. Juliet közben maga elé húzza a táskáját, és kipakol belőle hét sörösüveget. Valamint egyet, ami teljesen üres. Mind a homlokukat ráncolják.

- Remélem, nem üvegeset akarsz játszani - jegyzi meg Draco elutasítóan, lesúlytóan.

- A következőt fogjuk csinálni - hagyja figyelmen kívül Juliet a fiú megszólalását. - Mindannyiunknak lesz egy üvege, kibontva. Az üreset pedig középen fogjuk pörgetni. Akin megáll, az ihat egy kortyot, majd el kell mondania egy titkot, amit a szobában lévők nem tudhatnak. Aztán pörget, és jön a következő. Csakis akkor lehet inni, ha az üveg szája rajtad áll meg, és addig nem megyünk tovább, amíg nem mondtál titkot. Addig fogunk itt maradni, amíg legalább öt üveg ki nem ürül - néz körbe egy kedves mosollyal. - És már megbűvöltem az üvegeket, hogy egyszerre csakis egy kortyot lehessen belőle inni - fűzi hozzá mellékesen.

- Tessék?! - rémül meg Harry. Senki sem tűnik túl boldognak, de ő talán a legrémültebb hatuk közül.

- Kezdem én - jelenti be Juliet, és egy pálcaintéssel kinyitja mind a hét üveget. A sajátjából kortyol egyet, aztán kicsit elgondolkodó arcot vág. - Két nagy vágyam van: az igazgatói székbe ülni, és egy csapatba tartozni. Mellettetek úgy érzem, hogy az utóbbi megvalósul - mosolyog körbe.