Fate is in our hands - What if...

Pyram exspiravit és újév éjszakája

A sötét égen milliónyi csillag ragyog. A lámpák elsötétülnek, csak az égitestek sápadtfehér fénye marad meg. A táj csendbe borul.

Időnként füst takarja a csillagokat. Ágak ropognak, szikrák pattognak, lángok csapdosnak. Narancsvörös fényt áraszt, ilyen színbe vonja a körülötte összegyűlőket. Mindannyian a földön ülnek, teljesen körbevéve. A legkisebbek ülnek a legközelebb hozzá, egészen a legnagyobbakig, akiket a felnőttek zárnak közre a kör legszélén. Körülöttük sötétség honol, alattuk nincs hó, a forróság már mindet felolvasztotta.

Az óratorony hófehér számlapján jól látszódik, ahogy a fekete mutatók a tizenkettes számhoz közelítenek. Nem rohannak sehová; minden kattanásuk élesnek hangzik az áhítatos csendben. A lángok magasra csapnak, a legintenzívebben égnek, a parázs izzik, néha az ágak roppannak, recsegnek. A máglya készen áll.

Az igazgató besétál a kör közepére, a máglyához közel. Nagyjából két méterre van az elemésztő lángoktól, és másfélre a legkisebbektől. Végignéz az arcokon, a szomorkás tekinteteken, a maguk elé meredő szemeken. Sokan egyenesen a lángokba bámulnak, mégis távolabbra látnak. Gondolatban messze járnak, egy másik helyen, ahol a szeretteik épp akkor is veszélyben vannak.

- Ez az év sem volt különb a többitől - kezdi az igazgató ünnepélyesen, gyászos hangon. Mindenki felkapja és rá szegezi a tekintetét. - A hagyománnyal ellentétben nem a családunk, vagy a csapatunk körében ünnepeljük az új évet, körülülve egy máglyát a kertben vagy egy mezőn. A háború arra kényszerít minket, hogy itt töltsük az ünnepeket, távol a családunktól, és gyászoljunk. Minden évben ezt tesszük, lassan már két évtizede. Ebben az évben is elvesztettünk olyanokat, akik közel álltak hozzánk. Testvéreket. Szülőket. Rokonokat. Egy vezetőt - néz körbe az arcokon szomorú tekintettel, időnként megállapodva egy-egy könnyes szemen. Julietnél is megáll néhány pillanatra, mielőtt tovább fürkészné a gyerekeket. - Ugyanazt fogjuk tenni, amit minden évben. Még az ó-évben feloldozzuk a halottainkat, hogy békében nyugodhassanak, elbúcsúztatjuk őket, majd éjfélkor egy szebb jövőért fohászkodunk. Az új-évbe pedig bátran, reménnyel telve tekintünk előre, a jót keressük benne - határoz a férfi, és int egyet, kilépve a kör szélére.

A tanárok felemelik a pálcájukat, a máglyára szegezik, majd egy furcsa, kacifántos mozdulatot végeznek vele.

- Pyram exspiravit - hangzik el a szájukból tökéletesen egyszerre, a mozdulat végen. Vérvörös kacsok indulnak útnak a pálcákból, amik a lángokba kapaszkodnak. Mikor stabilan rögzülnek, lendítenek egyet a pálcán, a kacsok vége pedig leszakad róluk. A lángok gyorsan magukba emésztik őket.

Néhány pillanatnyi mozdulatlanság után egy lángoló medve ugrik elő a máglyából. Tesz egy kört a legkisebbek előtti szabadon hagyott területen, majd visszaugrik a lángokba. Aztán egy sas repül ki belőle oldalt, és körbesiklik a hatalmas tűz körül. Állatok százai lépnek ki a máglyából, egy tiszteletkört téve, hogy aztán visszaolvadjanak a lángok közé. Minden jelenésnél pálcák emelkednek a magasba, végükön fehér fénnyel. Az, aki ismerte az embert, így rójja le előtte a tiszteletét.

Éjfél előtt öt perccel már minden pálca a magasban van. Ekkor egyszerre három állat lép ki a lángok közül: egy tigris, egy párduc és egy oroszlán. Mindhárom kölyök még. Ezek egy hosszabb, lassabb kört tesznek, és mielőtt beugranának a tűzbe, közösen üvöltenek egyet.

Utolsónak egy holló szárnyal ki a lángok tetejénél. Magasra szárnyal, és károgva fog zuhanórepülésbe. A szárnyaiból hosszan hátracsapnak a piros-narancs nyelvek, ahogy száguld. Elszárnyal a diákok feje fölött, majd egy tiszteletkör után ugyanott ereszkedik vissza, ahol előjött; lassú csapásokkal, károgva tűnik el. A hangja a ropogásba veszik.